Hogy lett Lipóc magyar falu, avagy egy történet a KFK-projektről

Augusztus idusán érkezett el a nap, mikor a KFK Projekt keretén belül, kamerával a kézben útnak indultunk kelet felé, hogy a mintegy 540 magyarlakta települést tartalmazó listánkon bejárjuk a még hiányzó 10 gömöri, abaúji és tornai falut. E települések szándékosan maradtak a végére… vagy azért, mert bennük a magyarok aránya igen alacsony, s így a történet érdekesnek mutatkozott, vagy mert magasan a hegyek közt fekszenek, s még magam sem jártam arrafelé. Akadt köztük olyan is, ahol a lakosság 95%-a roma. Mondanom sem kell, hogy magyar roma, s így ez is unikumnak számított a falvak lajstromán (összesen 6 volt belőlük).

Metodikánk alapján a 10% feletti magyarsággal rendelkező községeket kerestük, így a listára felkerült Gömörlipóc (néhol helytelenül Lamosfalvaként is említik) és Szilistye is. Róluk a statisztikai adatok elárulják, hogy míg Lipócon jelenleg 17% magyar él, addig Szilistyén 19, s hogy 1991-ben az arány még 36 és 27% volt!

A történetben eddig nem is lenne semmi egetrengetően szokatlan (sajnos!!), ám  Lipóc  az etnikai határ felett mintegy 15 km-rel, Felső-Gömörben található. Ott, ahol az ember nem várná, hogy magyarokra akad.

Egy eddig nem emlegetett nyelvszigetre bukkantunk volna? Foglalkoztatott a kérdés, épp ezért, még mielőtt útnak

indultunk volna, csináltam egy gyors gúglizást ezügyben.     Ekkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a látottaknak. Gondoltam, ez is egy példája a bedarált magyar falunak, ahol a képviselőtestület nemzetiségi megoszlásában, vagy legalábbis a vezetéknevekben, visszaköszön a régmúlt. Van ugyanis egy olyan általános tétel, mely szerint a fogyás, illetve az asszimiláció a képviselőtestületben jóval később mutatkozik meg, s falvainkban előfordul olyan is, hogy egy 50-50%-os településen az összes képviselő magyar.

Utunk elveszett szerpentineken vezetett felfelé, az 510 m-en fekvő községbe. GPS-ünk képernyőjéről is már régesrég elfogyott az út, mire megérkeztünk. A hegyen aztán egy takaros falu látványa körvonalazódott előttünk, evangélikus templommal s régi gömöri házakkal.

Rögtön meg is kérdeztük az első 90+ nénit – magyarul –, hogy hol lakik a polgármester – lévén este 7 körül járhatott az idő. Ere Ő közölte, hogy nerozumie. Megtudtam tőle, hogy ebben a faluban nincsenek és soha nem is voltak magyarok… és hogy itt már csak ő meg két asszony vannak öregek… senki más. A polgármestert sehol sem leltük, de végül egy hétvégiházként használt portán elmondták, hogy bizony itt nincsenek magyarok, csak roma polgártásak – a Szendreiék, meg három asszony, s itt még a polgármester is orosz.

Ekkor kezdett gyanús lenni a dolog….

Felkerestük hát Szendreiéket s akkor bevillant a község honlapja is a sok egyforma nevű képviselővel, s lassan összeállt a kép.

Gömörlipóc magyarsága körében. Középen interjúalanyunk Szendrei Gyula, alpolgármester, balra tőle István, önkormányzati képviselő.

Pár perc múlva már Szendrei nagymama büszkén sorakoztatta fiait és unokáit, s elmondta: Ő ide férjhez jött az alsó-gömöri Hanváról valamikor, tán a hetvenes években. Saját szavaival élve: Ők biz – igaz, hogy három nyelven beszélnek – ízig-vérig magyarok(!). Fiai, itt ebben az egy udvarban telepedtek le. Szaporodtak és sokasodtak, s lám az 1930-ban még nulla magyar lakossal rendelkező kisfalut 1991-re 36 százalékra tornázták fel.

Igaz, hogy a magyar iskola hiánya – mert ugye ahol az iskola, ott a nemzet – asszimilációhoz vezetett, de 10 évvel később, még így is 17%-ra teljesítettek.

Hát így lett Lipóc magyar falu, és ugyanígy Szilistye, a szomszéd község is, s így került rá mindkettő a ’94-es táblatörvény mellékletét alkotó listára, mely máig szabályozza a helységnevek magyar nyelvű kiírását, s amelyet mellesleg egyik községben sem tartanak be.

/orosz/

Ha tetszett az írás, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!