Kedves Barátaink!

Májusban népszámlálás lesz, ezért úgy döntöttünk, hogy a lovak közé csapunk. Meggyőződésünk ugyanis, hogy ami eddig tapasztalható, az kevés. Sokkal, de sokkal többet kell tennünk annak érdekében, hogy ne fogyjunk el végleg! Hogy az emberek megértsék, miről van szó. Vállalnunk kell nemzetiségünket: szüleink, nagyszüleink örökségét, szülőföldünkön. Itt és most. Hogy továbbadhassuk értékeinket.

Mi, a Vox Juventae társulás, a Körkép, a Diákhálózat, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának tagjai ezért felszólítjuk a szlovákiai magyar közélet szereplőit, elsősorban a Most–Híd és az MKP vezetését, hogy az idei népszámlálás végéig tegyék félre egyéni és pártérdekeiket! Arra kérjük politikai életünk szereplőit, a velük szimpatizáló sajtóorgánumok munkatársait, hogy kampányoljanak közösen! Hogy minél több szlovákiai magyar vállalja nemzetiségét. 

A magunk részéről Népszámlálás 2011 – Vállald Önmagad! címmel létrehoztunk egy Facebook oldalt, melyhez bárki csatlakozhat. A népszámlálással a későbbiekben a Körképen is kiemelten fogunk foglalkozni. Szociológusokkal, szakértőkkel készítünk interjúkat, és néhány korábbi érdekes felmérést is szeretnénk közölni.

Igen. Tudjuk, hogy ingoványos talajra léptünk. Meggyőződésünk azonban, hogy a fegyverszünet és a közösség érdekét szolgáló, politika feletti közös fellépés a legjobb példa és pozitív üzenet ebben a helyzetben. Demonstrálni kívánjuk, hogy van közös nevező és van közös ügy is.

 hirdetes_810x300  

A népszámlálás május 21-én kezdődik. Fél évünk van még, hogy félmillióan maradjunk! Ne várjuk, hogy meglepődjünk, hanem csökkentsük a meglepetés lehetőségét. Bíztassunk mindenkit: Vállald Önmagad!

2011. január 13.

Vox Juventae, Körkép, Diákhálózat, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Csemadok Komáromi Területi Választmánya

Ha tetszett az írás, csatlakozz  a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!