Az egyszerű polgárok szabadságharca

1849 után 2012-ben újra magánakcióznak a komáromi védők. Igaz, a modernkoriak nem a várért csatáznak. Helyette a magyar nyelv használatáért. A Fontos vagy! kezdeményezés tegnap a komáromi pályaudvaron performanszozott, ennek kapcsán pedig mi is behatóbban foglalkozunk a kétnyelvűségre problematikájával.

Egy kisebb komáromi kiruccanás kereteiben a Körkép részt vett a komáromi szalon Lúbizlak Titu! című  beszélgetőestjén. A fő témák a kedélyeket borzolgató kétnyelvűség és a matricázók, illetve a jogaink voltak, amikkel (nem) élhetünk itthon, Szlovákiában. Kocur László, blogger, az Új Szó online szerkesztője beszélgetett mindezekről Orosz Örs geográfussal, a Nyelvében él a národnostná mešina kiállítás kurátorával és Szalay Zoltán jogásszal, aki a kisebbségi nyelvtörvény előkészítésében vett részt.

A két órás beszélgetés alatt felmerült a régi kérdés, van-e egyáltalán értelme újabb és újabb jogokat kérni, ha a meglévőket sem használjuk ki eléggé. Szalay szerint a kisebbségi nyelvhasználat szabályozása az elmúlt évek során nagyon átláthatatlan volt, ami miatt azt a hétköznapokban egyszerűen mellőzték. A emberek nagyon sokszor nem is tudnak arról, milyen jogaik is vannak, így inkább nem élnek vele. Orosz hozzátette, a jogait mindenki akkor gyakorolja, mikor szüksége van rá, s ha falakba ütközik, elkedvetlenedik. „Az egyszeri polgár nem szabadságharcos, nem vádolnám a társadalmat, hogy nem el a jogaival. Bár 2011-es nyelvtörvényt nem nevezném sikertörténetnek, de arra mindenképp jó volt, hogy a korábbi kusza jogi szabályozásokat egy csokorba fogta.”

   

Mire jó a nyelvtörvény?

„Bizonyos szempontból Fico még jót is tett a szlovákiai magyarságnak, ugyanis a 2009-es nyelvtörvénnyel felrázta a civil szférát” – vélekedett Szalay. Ezzel kapcsolatban került elő a manapság oly aktuális matricázás problematikája. Június 13-án lesz egy éve, hogy megjelentek a legelső „Hol marad a magyar felirat? Az egynyelvűség tiszteletlenség!” matricák Somorján, majd erre reagálva állt  a város önkormányzata is a kétnyelvűség mellé. Szalay Zoltán szerint nagyon érdekes az a tény, hogy a matricák magyar emberek üzenetei – elsősorban nem is a szlovák többségnek, hanem maguknak a magyaroknak. „Ez a magyar közösség tudathasadásos állapotát mutatja be, amit a nyelvtörvény okoz."

Ha megkérnénk az utca emberét, hogy egy papíron tüntesse fel a lakóhelyét, 90 százalékuk teljesen biztosan a szlovák megnevezést fogja leírni, hiszen az a "hivatalos". Ezért kell gerillaakció formájában kiharcolni a már meglévő jogaink érvényesítését. Orosz Örs ennek kapcsán mesélt a 2010-es Kétnyelvűség felmérő körút során szerzett tapasztalatairól (a témával mi is foglalkoztunk a Körképen itt, itt, itt, itt és itt). „A kérdőívben, amelyet kitöltettünk a település vezetőivel, szerepelt a kérdés, miként van a falu neve feltüntetve a pecséten, az egyes dokumentumokon. Erre nagyon sokszor nem is az volt a válasz a részükről, hogy szlovákul, hanem >>hivatalosan<<. Nem vagyunk vele tisztában, hogy a helyi dokumentumok, amelyek a helyi közösségről szólnak a helyi közösségnek, és nem az államigazgatáshoz irányulnak, azokat olyan nyelven írhatjuk, amilyenen akarjuk. Ennek a „hivatalos” település-megnevezésnek szélsőséges példája az abafalvi kopjafa, amelyre egyedülálló módon az Abovce felirat van vésve.”

Példákból van elég

Több civil kezdeményezés is matricázott az elmúlt hetekben, hónapokban. Az aktivisták valószínűleg részben külföldi példákból merítettek, hiszen ez más országban megszokott dolog. Orosz Örs példaként felhozta a franciaországi Bretagne tartományban élő bretonok esetét. „A franciákról köztudott, hogy még erősebben képviselik a nacionalista >>egy nemzet, egy nyelv<< politikát, mint a szlovákok, mégis a breton kisebbség életében intenzívebben van jelen a civil kezdeményezés. A breton civilek leszerelik a csak egynyelvű táblákat, arcukat vállalva lefényképezkednek vele, majd ismeretlen helyre szállítják a táblákat. Úgy néz ki, ők már jobban felnőttek a civil aktivizmusra. De akár említhetnénk Dél-Tirolt is, ahol szégyen az egynyelvű felirat – legyen az akár olasz, akár német nyelven, és ugyanaz a szervezet  szereli le az egynyelvű olasz táblákat, mint az egynyelvű németeket.”

A matricázás

Rongálunk-e ha matricázunk? – kérdezhetik a civilek. Bár erre nincs egyértelmű válasz, hiszen különbség van mozgalom és mozgalom közt. A boltos mindenképp érvelhet a vásárlók elriasztásával, jóhírneve megrontásával, de ahogy a Rimaszombati Kétnyelvű Gömör (szerk. megj. –  a Körkép információi szerint a névhasonlóságon kívül nincs közük a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistáihoz) roppant frappánsan kifejezte a közleményében: „az anyagi veszteség összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az a szellemi, erkölcsi és kulturális kár, melyet a diszkrimináló egynyelvű feliratok okoznak“

Felmerül persze az a kérdés is, hogy ha nem matrica, akkor hogyan s miként? Szalay szerint a matrica mindenképp csak tüneti kezelés, és jogi háttér nélkül nem hosszú távú megoldás. De a figyelmet mindenképp ráirányítja a problémára, hogy felrázódjunk, itt igenis létezik egy probléma, amelynek egy átfogó kezelésre van szüksége. Nagyon fontos a vizuális kétnyelvűség – hogy az emberek lássák, szabadon használhatják anyanyelvüket. Orosz hozzátette, erre nagyon jó a pár hónapja indult a„Beszélünk magyarul!” táblák megjelenése az Anyanyelvünkért Polgári Társulás "Az ügyfél nyelvén" kampánya keretében. „A felvilágosító munka a magyarok és a szlovákok közt egyaránt, hogy a mítoszokat eloszlassuk egymásról, a Fórum intézet kiadványai, mind-mind egy jó példa arra, mit lehet még tenni. Nagyon fontos, hogy hinni kell benne és nem szabad abbahagyni, de a teljes kétnyelvűség elérése mindenképp egy hosszú és rögös út lesz.” – vázolta a geográfus.

Merjünk nagyok lenni!

Zárszóként pedig elhangzott, hogy merjük az egyes szervekhez, fórumokhoz fordulni, és panaszt tenni, ha úgy érezzük valamilyen sérelem érte a jogainkat (például a Kerekasztal Jogsegélyszolgálatához), és nagyon fontos, hogy a kétnyelvűséggel kapcsolatos történeteink, abszurd helyzetek, amelyekkel találkoztunk az ügyintézések során, a mindennapi életben, ne maradjanak meg az anekdota szintjén. Beszélni kell róla, írni és orvosolni.

Lengyel Diana

Ha támogatod a kétnyelvűséget, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

További ajánlott írások:

1. Dél-Tirol és Dél-Szlovákia. Két világ Európán belül

2. Használd a nyelved!

3. (Ny)elvtelen mindennapjaink