Manapság a mobilkommunikáció a konkurenciaharcnak köszönhetően olyan irányt vett, hogy az egyes mobiltársaságok azon fáradoznak, hogy minél újabb és előnyösebb szolgáltatásokkal rukkoljanak elő, ezáltal megoldást kínálva ügyfeleik számára. Szlovákiában a jelenlegi három nagy szolgáltató (Orange, Telekom, O2) közül az Orange tölti be a vezető pozíciót a piacon, viszont az utóbbi években az O2, a hazánk legfiatalabbnak mondható szolgáltatója is komoly lépéseket tett annak érdekében hogy minél több ügyfelet magához csábítson. Ez sok esetben sikerült is, leginkább az alacsony percdíjaknak köszönhetően.

Fordulópont a mobilszolgáltatások terén

2012 június 6. fordulópontnak nevezhető hazánk legnagyobb mobilszolgáltatójának, az Orangenak az életében. 15 éves fennállása után e szolgáltató végleg eltörölte az eddig ismert és kínált tarifacsomagokat, ehelyett egy teljesen új elven elindulva, megalkotta az ún. WOW programot, ami az előzetes jelzések szerint forradalomként robban be a hazai mobilkomunikáció piacára. A program legnagyobb előnye, hogy kellően flexibilis, mindenki komunikációs igényeihez automatikusan hozzáigazodik, továbbá korlátlan hívásokat, smseket kínál és nem csupán saját hálozaton belül.

Hogy pontosan miről is van szó?

Az egész újítás alapja a WOW nevű alapcsomag, ami önmagában havidíjmentes és nem jár semmiféle lekötéssel. Ami a legjellemzőbb erre a programra, az a degresszív (folyamatosan csökkenő) számlázás, továbbá az, hogy nem tesz különbséget a saját hálózatba és más hálózatokba történő hívások között. Nagyvonalakban ez annyit jelent, hogy az ügyfél minél többet telefonál, annál olcsóbb a hívásdíja. Az alábbiakban egy táblázat segítségével ábrázolnám, hogy is kell ezt elképzelni:

 hirdetes_810x300  

orange.jpg

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy minden számlázási időszak után figyelembe van véve az ügyfél teljes havi fogyasztása és az alapján van kiszámítva a számára éppen aktuális percdíj, természetesen az első elhívott perctől számolva másodpercalapú számlázással. Például, X nevű ügyfél egy adott ciklusban lehív 230 percet bármelyik hálózatba, akkor ugye az ő hívásai 0,10 eurós percdíjjal lesznek számlázva, így végösszegként 23 eurót fog fizetni összesen. Vegyük további példaként Y nevű ügyfelünket, aki többet szeret telefonálni, az adott hónapban lebeszél 610 percet, ezáltal percenként 5 centet fog fizetni, végösszegként 30,50 euró fog szerepelni a számláján.

Felejtsük el az előfizetett perceket

Az előbb említett alapcsomag nagy előnye, hogy nem tartalmaz előfizetett perceket, így ha az adott ügyfél egész hónapban egyetlen hívást sem bonyolít le, akkor fizetni sem fog érte. Így nem vesznek el az előfizetett percek, mint ahogy ez az eddigiek folyamán sok ügyfélnél gyakran előfordult. Ahogy már említettem, e csomag lekötésmentes, így akciós mobiltelefon sem jár hozzá.

wow-735x270.jpg

Mi van az akciós készülékekkel?

Viszont van mód arra is, hogy a WOW programhoz akciós mobilkészüléket is válthasson ki az ügyfél. Ez már természetesen két éves lekötéssel jár, mégpedig úgy, hogy az ügyfél önmaga választhat egy bizonyos összeget 1 eurótól egészen 50 euróig levő tartományon belül, amit havi számlái térítésére szán. Ez esetben az a bizonyos összeg minden hónapban ott fog szerepelni a kliens számláin, még akkor is, ha nem hívott egy percet sem, viszont mindenegyes hívás, SMS/MMS, vagy internetcsatlakozás ebből az összegből fog elsősorban leszámolódni. Az akciós mobiltelefon ára a következőképpen alakul: az ügyfél kiválasztja azt a bizonyos havonta befizetendő összeget, amennyiben ez az összeg 25 euró alatt van, akkor 4-el szorozzuk, amennyiben 25 euró felett, akkor pedig 6-al szorzunk. Az így megkapott végösszeg kivonódik a mobilkészülék piaci árából, e módon megkapjuk az akciós árát, ami fejében az ügyfél két éves hűségnyilatkozattal el is viheti.

Korlátlan hívások, SMS/MMS és internet

Ahogy azt már fentebb is említettem, a WOW program következő jellemzői a korlátlan hívások, SMS/MMSek és a korlátlan internethozzáférés. Ami a korlátlan hívásokat illeti, az Orange 4 variációt allított fel, amiből az ügyfélnek lehetősége van választani:

  • Este és hétvége Orange (ez a szolgáltatás korlátlan mennyiségű hívást biztosít az Orange hálózatán belül egész hétvégén és ünnepnapokon, továbbá hétköznap 18:00-tól reggel 8:00-ig.) – ára: 11,99 euró
  • Nonstop Orange (korlátlan hívások Orange-on belül bármikor) – ára: 19,99 euró
  • Este és hétvége minden hálózatba (korlátlan hívások minden hálózatba egész hétvégén és ünnepnapokon, továbbá hétköznap 18:00-tól reggel 8:00-ig.) – ára: 24,99 euró
  • Nonstop minden hálózat (korlátlan hívás minden időben mindenhova) – ára: 34,99 euró

Ami a korlátlan internetet (okostelefonba használatos internetről van szó) illeti, az Orange három féle csomagot különböztet meg:

  • Internet a mobilba Start (700 MB/hónap, túllépés esetén minimális sebességre lassul) – ára: 6,99 euró
  • Internet a mobilba Klasik (2000 MB/hónap, túllépés esetén minimális sebességre lassul) – ára: 9,99)
  • Internet a mobilba Premium (5000 MB/hónap, túllépés esetén minimális sebességre lassul) – ára: 15,99 euró

 

 

Nincs pluszbaszámlázás

A felsorolt internetcsomagok abban az értelemben korlátlanok, hogy az előfizetett adatmennyiség elhasználása után nincs pluszbaszámlázás, hanem csupán lelassul a letöltési sebesség, így az ügyfél biztos lehet abban, hogy mindig fix összeget fizet a szolgáltatásért.

A korlátlan sms-ezés az Orange-nál mostantól realitásnak számít. Már nincsenek azok a régi SMS/MMS csomagok, amik nemrég még mennyiség alapján voltak meghatározva, hanem csakis egyetlen SMS/MMS csomag létezik, méghozzá a korlátlan. Csupán a csomag áraiban van különbség. Amennyiben megvásároljuk valamelyik internetcsomagot, azáltal a korlátlan SMS/MMS csomag ára is csökken, méghozzá a következőképpen:

  • Internet nélkül – 6,99 euró
  • Internet a mobilba Start-al – 3,99 euró
  • Internet a mobilba Klasikkal vagy Premiummal – 1,99 euró

Roaming-lehetőségek

Az Orange természetesen gondolt azokra is, akik rendszeresen telefonálnak külföldre. Mindössze havi 1,99 euróba kerül az a szolgáltatás, hogy a WOW program szerinti árakon (0,05-0,13 euró) lehessen hívni az összes EU tagállamot és a 2,99 eurós szolgáltatás pedig feljogosít arra, hogy a világ osszes országába a hazai árakon telefonálhassunk. Amennyiben valakinek még ennél is nagyobbak az elvárásai, havi 6,99-ért, illetve 9,99-ért korlátlanul ingyen hívhatja az összes EU tagállamot, ill. a világ bármely pontját.

A feljebb említett szolgáltatások a WOW programon belül kombinálhatóak, természetesen az áraik beleszámítanak azon összegbe, ami alapján a kiváltott mobiltelefon akciós ára van meghatározva.

Fel van adva a lecke

Ugy néz ki, hogy a hazai piac legerősebb mobilszolgáltatója alaposan feladta a leckét a konkurenciának. Várható, hogy ezzel a kínálattal sok új ügyfelet szerez majd, ill. visszacsábít a régiek közül. Joggal várhatjuk, hogy a másik két szolgáltató mivel fog ezek után előrukkolni.

Gery

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!