Május utolsó napjára esett a már korábbi cikkemben említett Workshop befejező aktusa. A programon javarészt a Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai, illetve a gútai és komáromi magyar alapiskolások kisebb csoportjai vettek részt.

Jó volt látni azt a sok fiatalt mosolyogva, koncentrálva festeni és együtt alkotni. A rengeteg pozitív visszajelzés mellett, azonban akadt egy-két negatív is. Még mindig akad olyan fiatal, aki nem tudja értékelni az igazi lehetőségeket.

Adva volt a tér, az anyag, a feladat és nekik még mindig az volt a legfontosabb, hogy milyen hamar léphetnek le, hova tudnak úgy elkóricálni, hogy ne vegyék őket észre. Ezúton üzenem a kis fekete bárányoknak, hogy én igenis láttam, hogy ki az, aki lógatja a lábát, vagy éppen szedi a sátorfáját és idő előtt lelép és igenis megjegyeztem, hogy kik azok, akiknek a jövőben nem fog szólni az efféle rendezvény. De elég legyen a negatívumokból, térjünk rá az izgalmas és szórakoztató részre.

A workshop első állomása Gúta volt. Itt az első napon a népmeséké volt a főszerep, ami a művészeti tagozatos osztályokat illeti. A feladatuk egy képregény és a hozzá tartozó narráció elkészítése volt. A népmesék a következők voltak: A bugyuta ember, Az okos leány, A juhászlegény három szeretője. A kreatív munka a helyi Kultúrház rotundájában folyt. A középiskolások mellett a meghívott alapiskolásoknak is akadt dolguk. Nekik az épület előtti téren nyílt lehetőség a festéshez. A Corvin Mátyás és a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola kisdiákjai nagy lendülettel vetették bele magukat az alkotásba és jobbnál jobb munkákat készítettek. A zebracsíkos és a kék-sárga tehénmintás székek mellett az akciófestmények és a készítésű pólók is az ő számlájukra írhatók. Az akciófestészet csurgatott-csepegtetett technikája még egy kicsit idegen volt számukra, de a végén abba is belejöttek.

Az ebédszünet után az összes résztvevő diák megtekintette a három osztály rövid, de velős előadását. A nap végeztével azért számunka is bebizonyosodott, hogy a népmesék még mindig különleges értéket képviselnek. Minden életkor számára van mondanivalója.

 hirdetes_400x285  

Az elkövetkezendő két nap a rendezvény már Komáromban folytatódott. A fő „műhely” a Tiszti pavilon melletti park volt, itt folyt a munka java (székfestés, akciófestészet, pólónyomtatás, roncsfestés), de a városközpont utcáin is fellelhetők voltak alkotó diákjaink (fotósorozat, Kolombusz játék, csomagolóművészet). A következőkben a szavak helyett beszéljenek inkább a képek:

01_alapiskolasok_alkotnak_gutan_a_kulturhaz_elott_szekfestes.jpg

Székfestés

  02_alapiskolasok_alkotnak_gutan_a_kulturhaz_elott_polonyomtatas.jpg  

Pólónyomtatás

   03_alapiskolasok_alkotnak_gutan_a_kulturhaz_elott_akciofesteszet.jpg   

Akciófestészet

04_szekfestes_komaromban.jpg

Székfestés

18_az_oriaskep_john_lennon_evfordulojara.jpg

Óriáskép John Lennon évfordulójára

       18_john_lennon2.jpg       

John Lennon

24_a_sakkmintas_pad_kozos_munka.jpg

A sakkmintás pad (közös munka)

16_uj_padok_keszuloben.jpg

Új padok készülőben..

17_leopardos_talicska.jpg

Leopárdos talicska

28_csomagolas.jpg

csomagolás

25_csomagolomuveszet.jpg

csomagolásművészet

08_szekfestes_komarom.jpg

székfestés

13_pocs_hajni_pavas_padja.jpg

Pócs Hajni pávás padja

20_nyulas_pad__a_szerzo_munkaja.jpg

nyulas pad (a szerző munkája)

06_szekfestes_komarom.jpg

székfestés Komárom

07_szekfestes_komarom.jpg

székfestés Komárom

09_akciofesteszet_a_parkban.jpg

akciófestészet a parkban

10_akciofesteszet_a_parkban.jpg

akciófestészet a parkban

11_akciofesteszet_a_parkban.jpg

akciófestészet a parkban

12_ehhez_pollock_mit_szolna.jpg

Ehhez Pollock mit szólna?

14_uj_padok_keszuloben.jpg

Új padok készülőben

15_uj_padok_keszuloben.jpg

Új padok készülőben

19_polonyomtatas_a_rev_teraszan.jpg

pólónyomtatás a RÉV teraszán

21_a_pizsamas_pad_novak_agnes_munkaja.jpg

A pizsamás pad (Novák Ágnes munkája)

23_a_pottyos_pad_novak_agnes_munkaja.jpg

A pöttyös pad (Novák Ágnes munkája)

26_csomagolomuveszet.jpg

csomagolóművészet

27_csomagolomuveszet_0.jpg

csomagolóművészet

A szerdai nap izzadtságos munkája végeredményét, az Óriásképet csak másnap tudtuk összerakni, de a kép magáért beszél. Elfogultság nélkül mondom ez még Yoko Ono-nak is tetszene! 🙂

A harmadik nap végeztével rengeteg dicséretet és bátorító szót kaptunk a helyiektől, akik sorra kérdezték, hogy lesz e folytatása. A recept a következő: végy egy jó nagy adag támogatást a Gútai Magán Szakközépiskolától, sózd egy kreatív szervezőbrigáddal (Novák Ágnes, Vas Andrea, Egyházi Dóra), cukrozd tevékeny pedagógusokkal, vegyél hozzá köretként egy csapat alkotásra kész diákot és terítékként válassz megfelelő helyszínt és támogató várost a workshop elkészítéséhez.

Külön köszönet illeti tehát Gúta és Komárom városát a helyszínek biztosításáért, valamint a Rév Magyar Kultúra Házának és a Very Nice Kitchen Staff-nak a vízért, az ebédért és a székekért, és végül, de nem utolsó sorban a talicskák tulajdonosainak az önzetlen felajánlásért! Bár a következő workshop időpontja még nem tisztázott, de azt határozottan állíthatjuk, hogy lesz, mert látjuk, hogy igény van rá és, hogy Hollywood-i szavakkal éljek: to be continued…

pandóra

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!