‘Ezt csak teljes szívvel lehet, és szabad csinálni, ami nem azt jelenti, hogy az ember nem hibázik, nem bukdácsol, de újra és újra erőt kap. Feláll Istennek a segítségével, és újra elindul. Csak így lehet, mert csak így hiteles.’ – vallja Molnár Árpád, a Fiatal Református Szövetség egyik vezetője, jelenlegi elnöke, akivel a Firesz huszadik születésnapja kapcsán beszélgettünk a szervezet múltjáról és jelenéről, emberi tartásról, értékrendről.

Mikor került kapcsolatba, illetve mikor kapcsolódott be a Fiatal Reformátusok Szövetségének munkájába?

A kezdetektől fogva jelen vagyok a szövetség munkájában, amely mozgalmi szinten már a fordulat után elkezdődött. Az ifjusági munka már előtte is létezett, természetesen illegalitásban, s a hivő fiatalok, – a tőlem egy tizenöt, húsz évvel idősebb nemzedék -születésnapok vagy más név alatt tartottak alkalmakat. Majd a fordulat után, ez a nemzedék, már nyíltan, nemcsak titokban elkezdte  a gyülekezeteket látogatni, ifjúsági alkalmakat szervezni. Magam is itt hallottam először bizonyságtételt felnőtt, értelmiségi embertől, aki az Istennel való kapcsolatáról, s ennek mindennapi megéléséről beszélt. Ennek köszönhetően válltam én is hívővé, annak ellenére, hogy reformátusként, gyülekezetben éltem, de tizenévesként belsőleg eltávolodtam a hittől.

Honnan jött az ötlet, hogy a mozgalmi munka jogi formáját, kereteit is megkapja?

 hirdetes_810x300  

Az ifjúsági munkát megkönnyítendő jött az ötlet, vagy úgy is mondhatom, hogy Isten arra vezetett minket, hogy egy civil szervezet keretében folytassuk a gyermek és ifjúsági munkát, ami megkönnyítené a pályázást valamint a vezetést is, bizonyos keretet adva a munkának. Így született 1992-ben, második nekifutásra a Fiatal Reformátusok Szövetsége. Először Kassán találkoztunk, egy alakuló közgyűlésen, ami sikertelen volt, majd Losoncon, a második közgyűlés eredményeként alakultunk.

Miből eredt a kassai közgyűlés sikertelensége?

Az idézőjelben sikertelen közgyűlés abból fakadt, hogy az ifjúsági munka egy olyan zöldmezős területe volt az egyháznak, amit azelőtt a rendszer tiltott, de ami most hirtelen megnyílt. Voltak lelkészkollégák, akik féltek ettől, hiszen egy ifjúsági szervezet, amit fiatalok alkotnak, esetleg hosszútávon ahhoz vezethet, hogy kettészakad a református egyház. Ezek a félelmek viszont megalapozatlanok voltak, mert az ifjúsággal foglalkozó fiatalok valamennyien, kivétel nélkül aktív egyháztagok voltak és pusztán azért vállalták ezt a feladatot, mert erre kaptak elhivatást. A kereszténység nyilván nem egy passzív, fotelben ülök és fogyasztok állapot. Az élő hit abban nyilvánul meg, hogy amit megtapasztalok, elfogadok Istentől, azt tovább is szeretném adni.

Mitől volt más a losonci közgyűlés?

Az egyház akkori első vezetője – püspöke, Mikó Jenő volt az, aki a leendő szervezet mellé állt. Mondván, hogy a losonci teológia a két háború között illegalitásban működött és soha nem ismerte el a Csehszlovák állam, válaszként azokra a félelmekre, hogy a gyülekezetek vagy akár az állam nem fogják elfogadni a szövetséget.

Mennyire volt fontos az, hogy a szövetség megalapítását támogatta az akkori egyházi vezető?

Úgy vélem, ha nem jön létre jogi keretek között, egy civil szervezetként, mi akkor is tovább dolgozunk. Számunkra egy civil szervezet, leginkább eszköz, keret ahhoz, hogy még jobban, még hatásosabban tudjuk végezni azt a munkát, amit azelőtt is vegeztünk. Ebben az esetben, hogy az ott jelenlévő lelkészek közül akadtak támogatók és ellenezők is, a püspök úr szava, pártfogása, mint a mérleg nyelve hatott, és természetesen jól esett.

Húsz év távlatából nézve mik voltak az alapvető változások, kihívások a Firesz életében?

Ha hasonlítanom kellene egy szervezetnek az életét valamihez, akkor az emberi élet szakaszaihoz hasonlítanám. Ugyanúgy, ahogy egy ember életében megvan a születés,  csecsemőkor, gyerekkor, iskoláskor, tinédzserkor, hasonlóképpen egy szervezetnél is. A kezdet hihetetlenül mozgalmas és lelkesítő volt. Nem kellett toborozni az embereket. Elég volt csak maga a tábor híre s mi, fiatalok, Tiszacsernyőtől egészen Pozsonyig együtt voltunk, csaknem százötvenen. Volt olyan év, amikor amerikaiakkal együtt kétszáz fiatal táborozott a jabloncai vadászházban és udvarán.

Hatalmas volt az éhség a fiatalokban minden iránt ami lelki, szellemi, s egy fajta irányt, alapot adna az életüknek. Fiatalok születtek újjá, jutottak hitre, és hazatérve próbáltak bizonyságot tenni a hitükről.

Miben változott ez a kezdeti lelkesedés?

A 2000-es évek elejére ez a hatalmas lelkesedés, éhség kissé alábbhagyott. Beállt a szervezet egy megszokott rendre, azaz gyerektáborok, tinitáborok, heti bibliai, ifjúsági körök valamint a havonta-kéthavonta tartott csendes napok, ifjúsági és munkatársi találkozók szervezésére. Ez mind a mai napig ugyanígy megvan, viszont a társadalom és a környezetünk olyan mértékben változott, hogy annyi féle információ éri a gyermeket, fiatalt a médián, interneten keresztül, hogy egy olyan túlkínálattal szembesül, amit sokszor képtelen feldolgozni. Van egy nagy lelki, szellemi svédasztal, s a fiatal, – ahogy ezt egy magyarországi szociológiai felmérés mutatja -, a maga módján szereti megélni a hitét, ami azt jelenti, hogy erről a svédasztalról azt veszem el, ami nekem megfelel. Tehát nem kérek a szüleim, vagy nagyszüleim gyülekezetéből, mert ott nem érzem jól magam. Ezzel szemben inkább az érzések, érzelmek, a mai korra jellemző wellness érzés, hogy hajszolom az élvezeteket, hogy kikapcsolódjak, hogy bulizzak egyet a jellemző.

Hogyan nyilvánul meg ez az életforma a mindennapokban?

Ez a szellemi és lelki életben is megnyilvánul, hiszen ahol nem érzem jól magam, oda nem megyek. Ellenben válogatok, mazsolázok abból, ami nekem megfelel. A buddhizmusból ez szimpatikus, majd egy kis transzcendentális meditáció, jóga, majd a  kereszténység, s ebből összerakva a magam úgymond vallását és hitét élem meg. Ebben a közegben sokkal nehezebb Jézus Krisztusról bizonyságot tenni és sokkal nehezebb ifjúsági vagy gyermek missziót végezni, mert nagy a túlkínálat. Annál nagyobb a kihívás is, hiszen ennél már csak a hitelesen,  nem hobbi szinten megélt kereszténység az, ami hat. Lehet, hogy nem olyan tömeges a dolog, mint volt a kilencvenes évek első és második felében, hanem inkább a minőség az, ami előtérbe kerül. Kevésbé mozgalmi jellegű, inkább az igényesség és minőség az, amire törekszünk. Tehát ennyiben változott a közeg, ennyiben változtak a fiatalok és nekünk is ehhez kell igazodnunk.

Milyen szerepet tölt be az internet, mint modern kommunikációs csatorna illetve milyen más eszközöket alkalmaznak a munkájuk során?

Egy reformációi alapelv szerint, mindenkinek a maga anyanyelvén, és ebből következik, hogy mindenkinek érthető módon kell az információt, vagyis az evangélium üzenetét átadni. Egy fiatalt, aki órákat tölt az internet előtt, úgy tudunk elérni, hogy egy vagy több honlapon keresztül próbálunk képekkel, videókkal, egy másik, evagéliumot hordozó tartalmat, üzenetet közvetíteni. Ma már teljesen elfogadottá vált a sportnak, mint építő eszköznek a jelenléte az alkalmakon valamint a zenének, hiszen ha a zenei hagzáson, stíluson keresztül az evangéliumot közvetítjük, az hasonlóan hat, mint ötszáz évvel ezelőtt, amikor Luther lefordította németre a Szentírást. Az internet nagyon fontos szerepet kap a kapcsolattartásban, munkacsoportok közötti együttműködésben és egyeztetésben, tehát munkaeszköz is.

Kikkel dolgoznak együtt?

Általában a vezetők idősebbek, tehát húsz-, harminc év körüliek és ettől fiatalabbak, egyetemisták, dolgozó fiatalok és középiskolások alkotják a munkatársakat, munkacsoportokat. Ezen munkacsoportok földrajzi elhelyezkedése nagyjábból azonos a Felvidék hosszúságával. Nagyon sok az átfedés a gyülekezetek és a firesz tagjai között, hiszen természetesen arra törekszünk, hogy a gyülekezetekkel, lelkészekkel együttműködjünk. Valójában ezért is jött létre a Firesz. Nem önmagáért, hanem, hogy segítse a gyülekezetekben élő gyermekek és fiatalok hitre jutását, és a gyülekezetek ezáltal megerősödjenek. Nagyon lényeges a fiatalokkal való kapcsolattartás az ország mindkét református felében.

Voltak az elmúlt húsz év alatt olyan történetek,  amik máig végigkísérik?

Ami külön öröm volt, – ez egy hatfai táborban történt -, amikor az a munkatárs tett a tábor végén hitéről bizonyságot, aki egykor még gyerekként vett részt a táborban, majd teológusként, felesége pedig pedagógusként, csoportvezetőként vett részt a későbbiekben. Én, aki az alapítástól kezdve egybeláthatom a szervezett életét, egyszerűen meghatódtam. Vannak olyan búvópatakok is, amikor találkozok a civil szférában egy-egy fiatal értelmiségivel, aki felelősséget érez környezetéért, népéért, nemzetéért és kiderül, hogy egykor a Fireszke táborokba járt. Ilyenkor hihetelenül hálás vagyok, ha lehetek így büszke az Úrban, hogy olyan emberek kaptak útravalót, csomagot, örökséget ezekben a táborokban, akik most is megállják a helyüket a világban is, nemcsak az egyház közegében.

Adnak ezek a táborok, közösségek egy emberi tartást, gerincességet az életbe?

Az Úr Jézus nyíltan arra szólítja fel a tanítványait, hogy tegyenek vallást róla, bárhol is vannak, bármilyen közegben is élnek. Ez a deklarált vállalása a hitnek, Istennek, Jézus Krisztus követésének, amivel együtt jár önmagam elfogadása is. Annak, aminek az Isten teremtett. Ha magyarnak, akkor magyarnak. Ez a keresztyény értékrendnek elhagyhatatlan, kihagyhatatlan velejárója. Úgy, ahogy egy csecsemő életjelt ad magáról, amikor megszületik, úgy a hivő embernek akkor van igazán élő hite, ha a hitéről életjelt is ad. Az életével, magatartásával, viselkedésével, ahogy viszonyul a dolgokhoz, környezetéhez, önmagához. Valamint a szavaival is, amikor nyíltan bizonyságot tesz a hitéről. Isten teremt olyan helyzeteket, amikor meg kell nyilvánulni valami módon. Addig is érvényes a mondás, amit vallunk, hogy élj úgy, hogy az emberek kérdezzenek.

Hasonló hangulatot tükrözve készítik elő az élesztŐ nevet viselő Országos Ifjúsági Találkozót, amire augusztus 1-5. között kerül sor Kovácspatakon. Honnan ered az élesztŐ megnevezés?

Annak idején, amikor gondolkodtunk azon, hogy milyen rövid, de találó nevet adjunk ennek az alkalomnak, maga a tény, hogy egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti, mind negativ, mind pozitiv értelemben, lett a meghatarozó. Tehát ahogy a rossz kovász el tudja rontani a tésztát, úgy a jó kovász az egész tésztát meg tudja keleszteni, amiből kenyér lesz, élet lesz. Így tudatos a megnevezés és benne van a szóban, hogy élet, élesztés, felélesztés. Az ami nem él, az béna, halott, azt kell életre támasszuk. Másrészt az utolsó ő betű nagy, ami utal arra, hogy ki az, aki fel tud minket éleszteni, vagyis az Úr Jézus Krisztusra mutat. Ha ez megtörténik, akkor a cél, hogy mi magunk is válljunk ilyen élesztőkké, válljunk kenyérré, életté, azok számára, ahová Isten bennünket küld.

Lehet mondani, hogy amit Ön, Önök csinálnak, az egy életforma, amit csak szívvel, lélekkel teljes odaadással lehet?

Csak így lehet. Mint ahogy tapasztalom egy pedagógus, vagy művészettörténész akkor lesz jó, és egyre jobb, ha ezt nem szakmaként, de hivatásként kezeli. A hívő élet is éppen ilyen. Vagy tanítvány vagyok vagy nem. A köztes állapot az egyrészt mindig beteges, másrészt pedig hiteltelen. Arra mondja Jézus, hogy nem vagy sem hideg, sem forró, hanem langyos. Ezert kiköplek a számból. Nem tudok veled mit kezdeni. Nem tudlak használni, megáldani. Ezt csak teljes szívvel lehet, és szabad csinálni, ami nem azt jelenti, hogy az ember nem hibázik, nem bukdácsol, de újra és újra erőt kap felülről. Feláll Istennek a segítségével és újra elindul. Csak így lehet, mert csak így hiteles.  

 

Hajdók Katalin

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!