Gyerünk ki a jégre!

Amennyiben akad egy kis szabadidejük még az idegtépő hajtás közepette is, úgy feltétlenül látogassanak el fővárosunk csodás attrakciójához. A Szlovák Nemzeti Színház udvarán berendezett jégpálya ugyanis a közepében felállított monumentális karácsonyfával és hangulatos környezetével biztos szórakozást nyújt az érdeklődőknek. S mindamellett hogy remek lehetőséget kinál egy kis testmozgásra s gondfelejtésre, még olcsó is. 1 eurónyi óradíjjal szemben azt hiszem nem lehetnek különösebb ellenvetéseink. Összehasonlítva, hogy pl. Dunaszerdahely kicsinyke városában ennel tízszer nagyobb összeget kötelesek kifizetni a vállalkozó kedvűek, azt hiszem, igazán elégedettek lehetünk a pressburgi árfolyammal.

S mielőtt még bárkiben is felszínre törne a gondolat, hogy „hát ez mind nagyon jól hangzik, csak éppen korcsolyám nincs“, az rögtön felejtse is el kifogásnak szánt kósza ötletét, a helyszínen ugyanis egészen 47-es méretig minden színben, formában és stílusban még korcsolyák is kölcsönözhetőek. Egyszóval tehát minden hozzávaló biztosított egy kellemes, kora esti, finom falatok, forralt borocska s karácsonyi lélekemelő muzsika társaságában eltöltendő szabadidőprogramhoz.

Szakítsanak hát, ha tudnak, két órányi kis időt magukra, s meglátják, karácsonyi hangulattól mámorosan hagyják majd el a Hviezdoslav – teret. Ne feledjék: Az öröm és elégedettség egészen apró dolgokon múlik J. S ha korcsolyatudásuk hagy is némi kivánnivalót maga után, egy percig se bánják, a jégen nálamnál nehezebben s bizonytalanabbul mozgó figurával ugyanis aligha találkozhatnak. A téli sportokhoz nincs túl sok hajlamom. Ezzel, úgy tűnik, nem áldott meg a Teremtőm. Ennek ellenére mégis, pusztán férfiúi vágytól s kiváncsiságtól vezérelve, egy igen kellemes piciny hölgyemény társaságában, leküzdvén kudarctól és szégyenérzettől való félelmem, nekiindultam meghóditani a jeget.

Nem tudtam ellenállni a kínálkozó lehetőségnek, s különben is – úgy gondoltam – létezhetnek még hozzám hasonló kevéssé tehetséges szorongójelöltek is. Keresztülvágva hát magunkat a tömeg végtelennek tetsző áradatán  jégre léphettünk végre, s teljes lényünkkel átadhattuk magunkat a bukásoktól való félelmeinknek.

Büszkén jelenthetem azonban : sikerült ezúttal „fenekelés“ nélkül megúsznom e kis kiruccanást. Úgy tűnik viszont, a nekem szánt adagot is kedves barátném kellett hogy elszenvedje helyettem… Mert Ő bizony elbukott egypárszor…

   

Kedves lénye jelenléte, a hangulattal átitatott karácsonyi vásár képe, s a hűvös jégpáncél fölé magasodó robusztus fenyőfa alakja végülis egy versike megírására ihlettek engemet. Kedvcsinálóként tárom hát most ezt Önök elébe:

Jégre esvén a szép leány

Megütötte a kezét,

S lett ettől a keze néki

Végesvégig hupikék.

Én nevettem ostobán és

Gúnyosan, míg néztem őt,

Nem látván még helyesebben

Jégre hulló pici nőt.

Gondoltam hát, fölajánlom

Leánykámnak jobb kezem,

Fölsegítem s kéz a kézben

Sikolhat majd énvelem.

Ám ő amily makacsnak tűnt,

Nem is mertem segítni,

Jószándékom bő palástját

E kis testre terítni.

Elléptem hát, végignéztem

Mily ügyesen kele fel,

Sorsával oly hősiesen

A kislány mint felesel.

S nekivágott mindig újra

Bárha százszor esett is,

„Megesett már, bevallom én,

Pár ezerszer velem is.“

S kéz a kézben ugyan nem, de

Egymás nyomát követve

Köröztünk a pálya jegén

A borzasztó hidegbe.

S elképzelni sem tudtam én

Kellemesebb kicsilányt,

Mint éppen őt magam mellé,

Ezt a sebes huligánt.

Csak miatta vállaltam be

Azt, amit nem szeretek,

Merthogy repes kicsiny szívem,

Hogyha véle lehetek.

Köszönöm hát drága leány

Tenéked, hogy viseltél

Egy ilyfajta tehetséget,

Ki a jégtől biza fél.

Fel hát mindenki, ifjú és idős, nagyszerű s még csiszolni való tehetség egyaránt, s rohamozzák meg fővárosunk Hviezdoslav – terét. Meglátják, néhány huppanás és mosoly, víg kacaj és séta után egészen más színben látják majd a világot. Nem kell sok a boldogsághoz. Adjanak hát egy lehetőséget maguknak az örömre, s közben még elgémberedett izmaikat is megmozgathatják kicsit. Nekem csak elhihetik, két napja már hogy izomláz gyötör.

S ki tudja, ahogy engem egy versre, talán magukat is megihleti majd az élmény valami nagyszerű létrehozására. Fogadják hát meg tanácsom, s éljenek a kínalkozó lehetőséggel! A feladatok mind megvárják Önöket, az esélyt viszont, hogy néhány boldog s elégedett percet szerezzenek maguknak, nem hagyhatják elveszni…

Fel hát a kalandra!  Mindent bele!

Kerepesi Igor

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket Tumblr-en és Twitteren is!