Utazás a kéjek földjén

2.rész

 

Szerzeményem – csak hogy véletlenül se feledjék költészetét– az előzőekben elemzésnek alávetett poéta újabb remekművével indítom.  Személyes kedvencemmel, melyben dicső Jánosunk egy igen forróvérű ifjú szexuális kalandozásait örökíti meg, igen elragadó és ízig-vérig Janusos, piszkos módon téve ezt. Jó szórakozást hozzá!

 

A fajtalan Ursusról

 hirdetes_810x300  

Nincs a fiúk közt kéjvágyóbb, mint Ursus, az etruszk,
rettentő bujaság hergeli szüntelenül.
Hogyha elébekerül nyáréjt egy lány, magafajta,
egyvégtébe kilenc fordulatot lezavar.
Vagy ha legényt lel, s már hét fart széttúrt a dorongja,
vígan tűri, hogy ők rajta tegyék ugyanezt.
Ennélfogva szerintünk nem jó név ez a „Medve”,
mert ő, Rufus, nem medve. Mi hát? Biza: nyúl.

Ugye, milyen elragadó? Zseniális poéta. Amolyan igazán életszerű, emberközeli versfaragó…

Ám úgy gondolom, épp itt az idő a továbblépésre. Búcsúzzunk hát el a mátyáskirályi humanizmus eme kiemelkedő alakjától, fogadjuk el ifjúkori, szörnyűséges halálhírét, hagyjuk, hogy nyugovóra térjen, mi pedig képzeletünk vágyfűtötte sebes paripáján vágtassunk kicsit előre a történelemben, hogy újabb perverz csodákkal gazdagodhassunk. Vágtassunk el, mondjuk egészen a 18. század második feléig. (Jókora ugrás ez, tudom, dehát nem áll módomban minden sikamlós mozzanatot kitárgyalni).

El is érkeztünk a legnagyobb nőfaló hírében álló, legendás szoknyapecér, Giacomo Casanova korába. Senki sem tudja pontosan – talán őmagának is nehezére esett megszámolni –  hány hölgyeménnyel osztotta meg ágyát élete folyamán, egy azonban biztos, nagyon is érthetett a nők nyelvén.

casanova

S hogy mivel ragadta el őket? Mi volt mégis sikerének kulcsa? Az, hogy minden egyes nőben, kortól, testalkattól függetlenül képes volt felfedezni a szépet, a szépet, mely szerethetővé teszi őket. Ez pedig szinte biztos sikert jelent a nőknél. Casanovát igencsak különleges egyéniséggel és karizmával áldotta meg a sors. Remek képessége volt befolyásolni az embereket és kedvére járatta a bolondját velük. Giacomo ugyanis nemcsak mint hírhedt nőfaló vonult be  a történelembe, de mint századának egy kiemelkedő csalója és szélhámosa is. Ahhoz pedig, hogy valaki évek sőt évtizedek hosszú során át megéljen és profitáljon a szélhálmosságból, óriási, istenadta tehetségnek kell lennie. Ugyanazzal a képességével ragadta meg csalásai során az embereket, melyekkel a sokszáz ágyába cipelt nőt is sikerült levennie lábukról. Egyik alkalommal pl. egy anyát és annak ifjú lányait … egyszerre. Szép kis teljesitmény…

Időzzünk el kicsit még ebben a korban, mely bőven tartogat még meglepetéseket nekünk. Vágtassunk hát tovább a térben észak-nyugat irányába … az osztrák királyi udvarba. Meglepődtek talán? Királyi udvar? Miféle elvetemült ötlet ez? Meglátják majd a továbbiakban, hogy a legkevésbé sem az. Mária Terézia és leánya, a fejét vesztett Marie Antoinette körül ugyanis bizony forrt az intrikának szörnyű tengere. A mára már igencsak nagybecsűvé lett Mária Teréziát korában ellenségei igyekezték megbecsteleníteni, mégpedig különböző mocskos propagandák segítségével.

maria_terezia

Elveteműlt és ocsmán pletykákat terjesztettek a Habsburg-birodalom koronás főjéről és igen kifejező rajzocskák, rosszakaró perverz karikatúrák láttak akkoriban napvilágot, melyeken a nagybecsű uralkodó asszony, a 16 gyermeknek életet adott Mária szerepelt, különböző, hát enyhén szólva is zavarba ejtő testhelyzetben, félpucér udvari személyek társaságában igencsak forró hangulattól övezve. Mondjuk ki nyíltan. Karikatúrák ezek, melyek a királynőt örökitik meg szex közben. Akkoriban oly hírek jártak az udvarban, hogy a királynő nem átalkodik jöttmentekkel, udvari emberekkel tömkelegével vagy akár háziállatokkal is meghágatni magát. Micsoda rágalom! Hát még a rajzok milyen elemi, nyers erővel taglózzák le a szemlélődőt. A rajzok, melyek mindezt megjelenítik. Márpedig nem hiszem, hogy bármi is igaz volna a megjelenítettekből. Több mint egy tucat poronty után nem hinném, hogy effajta perverz játékokhoz lett volna a magyarok királynőjének kedve. De hát, mindenki abban hisz, amiben csak szeretne.

Lánya egyébként hasonló cipőben kényszerült járni.

mytens_marie_antoinette_habsburg-lotharingen

Néhány évvel később, a költekezési okán, a francia udvarból szép lassan kiutált Marie Antoinettről anyjához hasonlóan rágalmazások és gúnyos, szennyes pletykák kezdek szárnyrakapni, melyeket természetesen sikamlós rajzocskák is támogattak. Ezeken méretes fütyivel megáldott nemesek egész sora hatol a királyné lábai közé. Magukkal ragadó ábrák ezek, azt kell mondjam, s megannyi problémát okoztak a cédaként kezelt, csak „osztrák nőnek” nevezett Marie számára, akit – bár ez a lehető legmocskosabb rágalom – birósági tárgyalása idején vérfertőzéssel is megvádoltak. Gyermekei megrontását – mint szörnyű hazugaságot – is felhozták ellene. Ez persze már csak hab volt a tortán, egyébként is a guillotine várt volna rá, mint hazaárulóra. A dicső francia forradalom őt is felemésztette.

Ám még mielőtt teljesen elkanyarodnánk a királyi udvartól, megemlítenék egy sokkal kevésbé tragikus jelenetet is, melyben királyunk, II.József, Marie Antoinette bátyja is szerepet kapott. A szerencsétlen sorsú XVI.Lajos és ifjú felesége ugyanis hosszú éveken át gyermeknemzési problémákkal küzdöttek.

260px-Louis_xvi

Tisztázzuk: ifjú fejjel nem igazán tudták, mitévők legyenek egymással az ágyban. A szex valahogy nem működött. Nagyzserű kalapos királyunk II.József pedig kiváló testvérként levélben adott tanácsot a bajba kerülteknek, melyeket megfogadva felpezsdíthették volna a semmivel egyenlő szexuális viszonyukat. A problémáról persze az anya, Mária Terezia is részletesen értesítve volt. A szex akkoriban nemzetügyként és nem magánügyként volt kezelve. Trónörökösre egyszerűen szükség volt! József királyunk és anyukája pedig természetesen mindent elkövettek, hogy segítsenek a bajba került királyi párnak eme kínos kérdésben. József szaftos levelek tömkelegével bombázta Marie Antoinette-t, melyekben azt ecseteli, milyen módon, milyen eszközökkel és módszerekkel lehet megfelelő aktusra, ejakulációra bírni koronás fő-férjét, XVI.Lajost. Ínycsiklandozó irományok ezek. A helyzet persze megoldódott. A királyi pár, fiúgyermeknek adott életet, méghozzá az ifjan elhunyt, beteges, szerencsétlen sorsú XVII.Lajosnak, aki sosem uralkodhatott…

Csak néhány évet kell előre ugranunk a történelemben, hogy újabb szaftos pletykákhoz juthassunk. Néhány évvel ezelőtt – mikor épp legnagyobb Napóleon-lázamban égtem – egy, ha jól emlékszem, amerikai kutató szenzáció-gyanús hírrel lepte meg a közvéleményt. Hogy mi ennek a valóságalapja, nem tudhatjuk. Vagy elhisszük vagy nem, a lényeg azonban, hogy azt állította: a világverő kis termetű francia vezér, Napoleon Bonaparte egy meglehetősen kicsiny hímtaggal megáldott férfiember volt, látens, azaz lappangó homoszexualitással és furcsán intim viszonnyal anyja iránt.

chr-ncp03068815301_v1

Kurta hímtagjával – a kutató elmondása szerint – egyébként sem nyújtotta hosszúra az együttléteket. Néhány centiméter, két-három perc és már ment is a dolgára, amiből – valljuk be – akadt egy pár. A nőkről való véleménye sem nevezhető túlzottan hízelgőnek. Hatalomhajhász teremtményeknek nevete őket, akiket csak megszerezni és azonnal elfelejteni érdemes. Azt hiszem, hölgy olvasóimat felzaklathatta kicsit ez a kijelentés. Teljesen megalapozottnak érzem feldühödésük, dehát mitévők lehetnénk. Mások kijelentéseit nem változtathatjuk meg. Mindenesetre furcsa viszonya lehetett a nőkkel, akárcsak egy évszázaddal később következő antikrisztusunknak, Adolf Hitlernek.

Furcsa történetek, mendemodák keringenek a nácik okkultista érdeklődéséről és szexuális túlfűtöttségéről. Hogy mi igaz ebből s mi csak történelmi hordalék, nehéz lenne eldönteni. Mindenesetre amolyan szaftos történelmi pletykának mindenképp izgalmas… Ez azonban már egy másik történet.

Utazásunk végéhez értünk. Vándorlásunk a kéjek földjén befejeződött. Napjaink szexualitása már nem témája cikkemnek. Talán majd egyszer külön figyelmet szentelek annak is, ám most – remélvén, hogy kellemes és izgalmas olvasmányélményt sikerült nyújtanom –  búcsút veszek Önöktől és berekesztés gyanánt egy nagyszerű, Pierre de Ronsard tollából származó verssel lepem  meg Önöket:

 

 

Köszöntelek, csodás barázda…

 

Köszöntelek, csodás barázda, kéjes

Metszet két csomb között, szeretők párnás

Találkahelye, fürtös, duzzadt vágás,

Te drága! Mit ér nélküled az élet?

Te vagy a vágy s ellenszere, négy éjjel

Múlt el, s bár még mindig veled csatázom,

Te adod, hogy kínzóm, a nyilas Ámor

Szorongatását mind kevésbé érzem.

Vidámság, móka, izgalom, mulatság

S gyönyör, mitől a legvadabb kamaszvágy

Is megpuhul – úgy illenék, hogy minden

Gavallér térdre boruljon elébed

S némán imádjon, te édes, mezítlen,

Ágaskodó gyertyával kezében.

Kerepesi Igor

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is!

Kapcsolódó írások:

Egy csipetnyi erotika

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!