Ez az ország nem a naivaknak való

A hónap kommentára rovatunkban ezúttal Pavel Sibyla írását közöljük. A cikk eredetileg a SME című napilap FÓRUM mellékletében jelent meg október 11-én. Pavel Sibyla (1978) a Trend hetilap riportere.

A cikk előzményeiről bővebben korábbi cikkünkben, itt olvashatsz.

Ez az ország nem a naivaknak való 

Nevethetünk az összes Kolesíkon és Martvoňon, (szerk. megj: a SMER parlamenti képviselői) hogy mennyire hülyék. De az igazság az, hogy nekik van okuk a nevetésre.

Idén tavasszal egy kupéban utaztam Prágából jövet egy idősebb szlovák csoporttal. Mikor elhagytuk Jókutat (Kúty – szerk. megj. – település a cseh és az osztrák határtól 3 km-re), az egyik inas, hatvankörüli utasnak ragyogó mosoly jelent meg az arcán és az egész vagont betöltve zengeni kezdte „Ej, hazám…“ és …

Nem, nem így történt.

   

A valóságban olyan kifejezés jelent meg az arcán, mint akinek éppen lefagynak a lábujjai és az éhségét citromkarikákkal oltja.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Görcsös arckifejezését az emlékei idézték elő. Az egyik a kilencvenes évek első feléből származott, amikor teherautósofőrként a jókuti határon el kellett viselnie a szlovák vámosok piszkálódásait.

A másik emlék egészen friss volt. Az öregúr a szülői ház körül le szerette volna kaszálni a füvet, amikor megjelent egy ember a Nyugat-szlovákiai Villamosművektől. Jött, hogy a házból kikösse a villanyszolgáltatást. Bár kiderült, hogy erre semmi oka, a társaság nem vette a fáradságot, hogy megbeszélje a helyzetet a tulajdonossal és rögtön technikust küldött, hogy kösse ki a házból a villanyt. „ Megfogtam a vasvillát, az volt az első, ami a kezembe került, és visszakergettem őt oda, ahonna jött“ – írta le a helyzetet az öreg.

Idén volt húsz éve, hogy Csehország és Szlovákia szétváltak. Állítom, hogy az ehhez hasonló szlovák tapasztalatokhoz a szétválás volt a legjobb, ami történhetett.

Ha ugyanis nem lennénk önálló ország, soha nem hinnénk el, mennyira rondán tudunk viselkedni egymással. Hogy erre mi magunk is képesek vagyunk, magyarok vagy a csehek nélkül is.

És most akkor mi?

Nem egész egy hónappal ezelőtt ugyanezen újság hasábjain kért elnézést Samo Marec a saját generációja nevében azért, hogy nem teszik jobbá Szlovákiát. Nem sokkal ezután Rado Ondřejíček reagált A fasírtról és a nemzedékről szóló gondolatmenettel.

„Az ország, akármerre is indul, az egyének mozgatják. A nemzedékek a tetteiktől szenvednek vagy húznak hasznot belőle, de a nemzedék állapota nem lehet okozat, az mindig csak következmény“ üzente Rado a fiatalabb kollégájának. Kiegészítve, hogy csak azt van értelme cselekedni, amit a legjobban tudunk. Nincs értelme, hogy egy elképzelt Szlovákiának hozzunk létre. „Csináld magadnak,“ tanácsolja Rado.

Normális körülmények között lehetetlen, hogy három embernek más véleménye legyen, miközben mindháromnak igaza is van. Lehetetlen, ha a vita tárgya ugyanaz.

Ez a diskurzus Szlovákia jobbá válásáról szól. Nem egészen világos, hogy a jobb Szlovákiának hogyan kellene kinéznie. De az biztos, hogyan nem kellene.

Tíz év múlva ennek az országnak nem volna szabad olyannak lennie, mint amilyen ma. „Nem megfelelő iskolarendszerrel, olcsó és képzelten munkaerővel, bíróságokkal, amelyekben nem lehet megbízni és az összeomlás szélén álló egészségüggyel“, Samot idézve.

Mi a hónap kommentára?

A hónap kommentára a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban

egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák

sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei: (2012) október, november, december, (2013) január, február, március, április, május, június, július, augusztus, szeptember.

Ha visszatérek a cikk bevezetőjéhez, Szlovákiában akkor lenne jobb az élni, ha a hivatalnokok és a (félig) állami cégek alkalmazottai nem viselkednének arrogáns idiótaként az emberekkel.

Rado orvossága olyan egyszerű, hogy már-már tökéletesnek tűnik. Csinálja mindenki azt, amihez a legjobban ért, és ez az egész valahova előbbre mozdul. Az oktatásügy is, a bíróságok is, a korházak is.

Csakhogy kiváló tanárok, karakteres bírók és önfeláldozó, nem korrupt orvosok ma is élnek Szlovákiában. Ennek ellenére az összbenyomás az intézményekről, ahol dolgoznak, sokkal inkább szánalmas.

És akkor most mi legyen? Várjunk türelmesen, míg az ügyesebbek töbségbe kerülnek?

Hiba a mátrixban

Ez nem új gondolat, sőt, már pár politikus szájából is hallottam. Az intézményeink működését jobbá kell tennünk. A munkanélküliség különálló téma, de minden más, amit Samo felsorolt, nem a lelkes és ügyes emberek hiányából ered. Hanem az egész rendszer hibás beállításából.

Hogy jobban megértsük, újabb példát mondok az életből.

Abban az országban, ahol a miniszterelnökök ásót kovácsolnak és egy ún. fehér ló csodálatos módon egy furcsa üzleten meggazdagodott, működött egy Slotex nevű cég. Az másfél évvel ezelőtt abbahagyta a bérek kifizetését és a dolgozói után sem fizette a járulékokat a Szociális Biztosítóba. A cég adóssága 1,2 millió euróra nőtt.

Az első figyelmeztetést a Munkaügyi Felügyelőségtől idén májusban kapta. Ellenőrzést végzett, a cégnek pedig elrendelte, hogy 30 napon belül tegyenek mindent rendbe, és erről értesítsék őket.

Ebből nem lett semmi, amelyről azonban a felügyelőség csak augusztusban szerzett tudomást egy másik Slotex elleni beadvány alapján. Újabb egy hónapig tartott, míg a felügyelőség újabb felszólítást küldött, hogy a cég fizesse ki a varrónők bérér.

Mivel a Slotex még csak át sem vette a felszólítást, a hivatal „szédületes“ 5 ezer eurós büntetést mért ki rá. Decemberben. Hét hónappal a cég elleni első beadvány után.

Amikor Jana Dubovcová ombudsman a felügyelőséget lassú és határozatlan fellépése miatt kritizálta, a következő választ kapta: „Teljesítettük a törvényben foglalt kötelességünket.“

A hiba a rendszerben pedig a következő: van egy intézetünk (sőt, nem is egy) nem kis költségvetéssel, amely teljesíti a küldetését a törvény betűjének megfelelően. Ennek ellenére nem ér semmit, és végül azoknak, akiket éppen a felügyelőségnek kellene védenie, kell kölcsön kérniük a családjuktól 1600 eurót a bírósági illetékre, hogy a cég ellen csődeljárás indulhasson.

Most pedig a valóságból vissza a kávéházi beszélgetésekhez.

R. Ondřejíček jó példaként, amit konkrét egyének hoztak létre a Pohoda fesztivált említi. Lehet, hogy a Pohoda segítette egy csomó kiváló zenekar létrejöttét, több százezer szlovák ízlésést formálta, akik ráadásul a saját bőrükön érezhették Samo bölcsességének az érvényességét, hogy „az embereknek jónak kell lenniük egymáshoz“.

Azonban ez minden. A trencséni fesztivál akár egy hétig is tarthat, de a Slotexéhez hasonló esetek továbbra is megesnek. Megjelennek majd az újabb Varehák, akikről tudomást sem szerzünk, a CT gépek vásárlásakor a kórházakba pedig továbbra is milliók fognak elfolyni.

Eljött az a pillanat, amikor ez a cikk már sokaknak nem fog tetszeni.

Térjetek magatokhoz

A politikáról lesz szó. Akár tetszik valakinek, a Munkaügyi Felügyelőségből tiszteletreméltó intézményt, az iskolákból olyan helyet, ahol minden gyerek lehetőséget kap arra, hogy megismerje a tanulás örömeit, a rendőrökből pedig olyan embereket faragni, akik számára a „szolgálunk és védünk“ jelszó nem csak egy matrica lesz az autójukon, mindenekelőtt a politikusok lehetősége.

Ez a tény ugyanakkor semmilyen módon nem mond ellent Rado elméletének, hogy a nagy változások kezdetén mindig az egyének állnak, akikben „az álmok kivételes tehetséggel párosulnak“.

Az a probléma, ahogy azt Samo megírta, hogy a politikai színtérre lassan a mi kortársaink lépnek, akiknek sem álmaik, sem tehetségük nincsen. Nevethetünk az összes Kolesíkon és Martvoňon, hogy mennyire hülyék. De az igazság az, hogy nekik van okuk a nevetésre. Azért, mert naivak vagyunk. Nyomorúságunknak valamiféle politikamentes megoldásáról álmodunk, míg ők, a praktikusan gondolkodó Kolesíkok döntenek az életünkről és a pénztárcánkról. És aki azt gondolja, hogy őróla biztos nem dönt semmiféle fiatal elvtárs, annak üzenem, térjen magához.

Amikor 2011 májusában interjúztam az SDKÚ-DS alelnökével, zárszóként feltettem neki a következő kérdést: Milyen jövője van annak a pártnak, amelyben, az ország egyik legkevésbé népszerű politikusán kívül senkinek nincs ambíciója, hogy elnöke legyen?

Ivan Mikloš kiállt pártelnöke mellett, hogy állítólag még van mit hozzáadnia a szlovák politikához. És hozzátette: „Az SDKÚ-DS jövőjét, ha megengedi, az SKDÚ-DS-re hagynám. De ha hozzá szeretne járulni, lépjen be a pártba és megváltoztathatja belülről.“

Azt hiszem, Ivan Mikloš részéről ez inkább egy ügyes interjúalanyi ellentámadás volt, mint valós ajánlat. Csakhogy végeredményét tekintve igaza volt. A pártok nem változnak meg attól, ha sokan a választóik közül csak az interneten sírják el csalódásukat, főleg nem Szlovákiában. Azokkal az emberekkel változnak meg, akik belépnek és komolyabb ambícióik vannak annál, hogy csak úgy legyenek, tizenkettő egy tucat.

Én is jobban örülnék, ha a dolgokat jobbá tehetnénk az alulról jövő nyomásgyakorlással. Csakhogy nekünk ez nem megy. Nyomást egyedül a ponyvára tudunk gyakorolni, mikor rányomtatjuka a Gorillák – rács mögé transzparenst. Nem tudom, miért van ez így. De érvényes, hogy az ország működését érintő jelentős változások nagy többsége felülről jött. És nem úgy tűnik, hogy ez belátható időn belül megváltozna.

Samo állítja, hogy a mi generációnk ezt az országot nem teszi jobbá. Lehet, hogy igaza van. És akkor lesz teljesen igaza, ha azonosul vele mindenki, aki vallja, hogy az országot meg kell változtatni.

Másik lehetőség Rado gondolatát idézni: csak akkor van értelme azt csinálni, amihez a legjobban értünk, ha ezt nem csak önmagunkért tesszük. És ha nem vagyunk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, valaki más majd változtat a dolgokon, ha az összes Kolesík elmegy. Nem változtat, nem fognak elmenni.

 Pavel Sibyla

Fordítás: Körkép.sk

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!