Ha ma este 11 óra tájban valaki Pozsonyban a Régi Vásárcsarnok előtt jár és jóval több kartonon, pokrócba bugyolált, hálózsákban alvó „hajléktalant“ lát, mint az normális lenne, ne ijedjen meg. A Vagus Polgári Társulás ugyanis rendhagyó akció keretein belül szeretné a hajléktalanokra és az egész társadalmi problémára ráirányítani a figyelmet.

vagus_nocvonku_print6

A Vagus tagjai 2001 óta próbálnak segíteni a hajléktalanokon. 2011-ig a Proti Prúdu – Árral szemben Polgári Társulás alatt dolgoztak, de pénzügyi gondok miatt az előbbi már csak a Nota Bene újság kiadásával foglalkozik, míg a terepmunkát 2011 óra a Vagus végzi. Oszlopos tagjait 9 szociális munkás alkotja – ún. streetworkerek, akik közvetlenül a terepen segítenek a hajléktalanoknak. Rendszeresen látogatják őket, télen teát, ételt, hálózsákot osztanak nekik, amennyiben szükséges, orvosi ellátást is igyekeznek számukra biztosítani. És természetesen megpróbálják felhívni a nagyközönség figyelmét a problémára, hogy ne menjünk el a padon, kapualjban alvó emberek mellett csak úgy, közönbösen.

Pozsonyban jelenleg 3500 körüli a hajléktalanok száma. Velük vállalnak szolidaritást azok, akik ma éjjel kint éjszakáznak a szabadban a Vásrácsarnok előtt – ezzel is átérezve, milyen az, ha nincs tető az ember feje felett és a hőmérséklet a fagyponthoz közelít. A program este 7-kor kezdődik, a Dunaj áruház épületében található Gorila könyvesüzletben, beszélgetésekkel – jelen lesznek a munkások, akik mesélnek a streetworkről, de két hajléktalan is, akik elmondják hogyan lehet túlélni az embertelen körülmények között, illetve az este folyamán fellépnek a ZLOKOT és a TROLEJBOYS együttesek. Este 11-kor aztán a szervezők takarodót fújnak, és közösen bújnak hálózsákba a résztvevőkkel. Egy kis éji muzsikát egy csellista lány is szolgáltat. Az ébresztő reggel fél 7-7 között történik, az ébredésnél meleg teával várják mindazokat, akik „túlélik“ az éjszakát.

Az eseményre belépő egy legalább három euró értékű élelmiszercsomag, vagy hálózsák, pokróc. Ezeket a szervezet a hajléktalanok közt osztja szét a tél folyamán. Hogy miért fontos minden streetworker munkája, és hogy mindig van remény az újrakezdésre, arra pedig remek példa az alábbi videó is (az USA-ból):

 hirdetes_400x285  

Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Az esemény Facebook oldala

A Vagus Facebook profilja

Ajánlott cikkek:

Meghódítani a betondzsungelt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!