Gellért, Mercédesz
  • HUF: 365.13
  • USD: 1.17
  • 16 °C
  • 22 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

A halhatatlan halászlé

Halevés szempontjából (is) valódi ünnepnap a karácsony: ilyenkor a halászlé megtöri a tonhalkonzerv, a rántott pangasius vagy jó esetben a treska egyhangú sorát. Nehéz elképzelni, de ez a jóformán csak erre az alkalomra száműzött fogás egykor sokaknak köznapi étele volt.

A halászlé és a halpaprikás főzése is, fogyasztása is külön nemzeti ügy, amiben országrészek, csárdák és halfőzőmesterek vetélkednek egymással” – írta Erdei Ferenc Néprajzi ínyesmesterség című munkájában. Megállapítása szerencsére most is megállja a helyét. Annak ellenére, hogy legtöbbünk egyszer egy évben, a karácsonyi asztalon találkozik vele, mégis ugyanannyira hozzánk tartozik, mint a gulyás, a csirkepaprikás vagy éppen a töltött káposzta: ha magyar ételt kell mondani, ezek jutnak eszünkbe. Amint pedig az elkészítésére terelődik a szó, mindmáig parázs viták alakulnak ki a részletekről, hiszen mindenki úgy gondolja, az övé a legjobb. Ez a versengés hiába válik lassan közhelyessé, hiába tűnhet első látásra jelentéktelennek vagy nevetségesnek, mégis fontos. Mert amíg vannak olyan emberek, akiknek nem mindegy, hogy miből, hogyan, miben és mivel főzik, addig – hiába az életmód megváltozása, hiába az általános mellőzöttség – a halászlé, azaz hagyományunk egy apró szelete megmarad.

Vándorhalász pihenője, Rév-Komárom_mek.oszk.hu
Vándorhalász pihenője, Rév-Komárom (Forrás: mek.oszk.hu)

Ha megnézzük az étel történetét, azt látjuk, ez a hagyomány egészen „fiatal”, nagyjából kétszáz éves. Persze korábban is főztek olyan halételt, amihez járt lé vagy mártás, ám ezek ízesítése nagyon távol áll attól, amit mi halászléként ismerünk, hiszen a magyar konyha ekkor még nem használta a pirospaprikát. A fűszer először dísznövényként került az országba, a 16-17. században egy-egy főúri kert ékessége volt. Elterjedését a szegedi szerzeteseknek és a parasztságnak köszönhetjük, akik előbb gyógyszerként használták reuma, hideglelés, megfázás ellen, majd az így népszerűségre szert tevő paprika a 19. századra ételízesítőként is elindult hódító útjára.

Paprikafűzérekkel teleaggatott napsugaras ház_Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Fotótára
Paprikafűzérekkel teleaggatott napsugaras ház. Kép: Móra Ferenc Múzeum Néprajzi Fotótára

Hiába a „fiatal” múlt, azok az ételek, amelyekhez használni kezdték, igazán a szívünkhöz nőttek, és ezek lettek azok, amiket manapság magyaros ételnek tart a közvélemény. Sőt, nemcsak mi vélekedünk így, a halászlevet ott találjuk Jókai Mór 1862-ben írt Nemzeti eledeleink című cikkében is. Így kezdi a felsorolást: „első helyen: a kolozsvári töltött káposzta. 2) A szegedi paprikás hal. 3) A komáromi halászlé.” De mit is tudunk a komáromi halászléről?

halaszle_2_017_496734_66302
Bográcsban készül az igazi (Forrás: nyul.network.hu)

Szeged és Baja városának versengése mellett jóformán egyáltalán nem hallani a balatoni, pláne a komáromi halászléről, pedig dokumentált múltja ezeknek is van: Herman Ottó, a magyar vizek legnagyobb ismerője érdekes feljegyzéseket hagyott ránk. Kiindulásként nem árt tisztában lenni a halászattal foglalkozók általános körülményeivel: „mint a pásztorember, foglalkozása révén félre jár a községi közélet sodrától, sokat pihen a legjobb anya, a természet kebelén s ez megtartja egyszerűségében, szokásában, minden jellemző tulajdonságában. […] Kizárólag hallal él; otthonról csak kenyeret, hagymát, sót és paprikát viszen, külön hófehérre mosott vászonkendőbe – népiesen »tarisznyába-való« – vagy vászontarisznyába kötve; a többi a halász-szerencse dolga. […] Ilyenkor kétféle készítési mód járja: a »halászlé« – sok helyen »halpaprikás« – és a nyárson sült hal.” – írja.

Ahogy a hortobágyi pásztorok a gulyással ajándékoztak meg minket, úgy a halászok a halászlével: mindkettő a természettel összhangban élő, egyszerű ember étele. Ami pedig a fajtákat illeti: „Abban az egyben megegyeznek Tisza-Duna halászai, hogy a legjobb összeállítás – ha halászléről van szó – ez: sok kecsege, elég ponty és egy kevés harcsa. […] A Komárom tájáról való a jól megválogatott, sok halra veti a súlyt s körülbelől leginkább találja el a hagymát és paprikát, természetesen ezt is csak »igaz magyar ember szájaize szerint«; mert a leghíresebb komáromi halász mégiscsak azon mulatott legjobban, hogy »a nímet fújja, fújja – már meg is aludt a zsír, s még is csak fújja, mer hát azt hiszi az Istenadta, hogy forró, pedig csak paprikás«.”

Bográcsban főző halász Erdődi Mihály 1941-ben készült felvételén_Néprajzi Múzeum
Bográcsban főző halász Erdődi Mihály 1941-ben készült felvételén (forrás: Néprajzi Múzeum)

A komáromi halászlevet úgy főzték, mint általában a dunait: egyszerűen, passzírozás nélkül. Mégsem szabad félvállról venni: „A dunai stílusú halászléfőzés olyan, mint a sakkjáték. Az elemi szabályokat – azt; hogy milyen a lóugrás és hogy léphet a gyalog vagy a futár –  néhány lecke során meg lehet tanulni. De hogy valaki mester legyen, ahhoz holtig kell tanulni, s még akkor is követ el hibát” – figyelmeztet Erdei. A cél, hogy tartalmas, már-már krémes levet kapjunk. Ezért erős tűzön, lobogva forrva készítsük, mert csak így fő bele a halhús íze és kocsonyaanyaga, így fő el a hagyma és a paprika így válik egyneművé a lével.

Erdei receptje szerint: „Ennek megfelelően a dunai technológia az elképzelhető legegyszerűbb, és pontosan megfelel a mezei-vízparti bográcsban főzés törvényeinek: az apróra vágott hagymát és hússzeleteket (alul a fejet és farkát) egyszerre be kell tenni a bográcsba, s felönteni hideg vízzel úgy, hogy jól ellepje (1 kg halra 1-1,2 liter vizet), s azután fel kell tenni a tűzre, lobogó forrással főzni 30-35 percig, és kész. A paprikának a felét (1 kg halra 1 púpozott evőkanállal) forráskor tenni hozzá, a másik felét pedig a főzés vége felé. A tejet, ikrát a főzés félidejében kell beletenni.”

1
Bográcsban főző halász Erdődi Mihály 1941-ben készült felvételén (forrás: Néprajzi Múzeum)

Ha az ünnepre való tekintettel mégis vinnénk bele egy csavart, Horváth József Elek 1838-as közlésű receptjéből érdemes ötletet meríteni: ő még egy kis petrezselyemmel és kakukkfűvel fűszerezte levesét.

Bogos Zsuzsanna

Régi receptek nyomában blogon és a Facebookon is.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Ajánlott gasztrotörténelmi írások a Körképen:

1. A böjt megédesítése

2. Aranykerti lakomák

3. A palóc konyha bölcsessége

4. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, levédeti

5. Konyharegények

6. Régi kedvenczeink

7. Gyógyító ételízesítők

8. Magashegyi hízókúra

9. Királyok hala – halak királya

10. Régi-új kolbászok

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket