Korunk egyik meghatározó társadalmi problémája a szexuális nevelés hiánya, melyről kevés szó esik. A szexről márpedig beszélni kell. Még azoknak is, akik úgy érzik nem képesek rá, vagy egyszerűen nincs kivel beszélniük róla.

Az áldozatok azok a fiatalok, akiknek ésszerű felvilágosítás hiányában csak az üres, férfi-nő kapcsolatot lealacsonyító, a valóságot elferdítő pornófilmek szolgálnak tájékozódási forrásul. A szexuális felvilágositást a nevelés részévé kell tenni. A szülőnek a gyermek egész kicsi korától válaszolnia kell a szexualitással kapcsolatos kérdeseire is. Ennek hiányában hiába bánkódik majd, ha serdülőként elfordul tőle és saját feje után megy. A szülői felelősség hiánya, a fiatalok tudatlansága, tájékozatlansága növeli a nem kívánt terhességet és a nemi úton terjedő betegségeket.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Mai cikkünkben a szexuális nevelést boncolgatjuk a szülők, iskola és az önnevelés szemszögéből.  A szexualitást a gyerekek, serdülők előtt gyakran tabu témaként kezelik a felnőttek. Ha pedig ezzel kapcsolatban kérdés fogalmazódik meg a gyermekben, nem meri feltenni, és az elhallgatott kérdések miatt káosz alakul ki a fejében. A testiség azonban életünk egyik legtermészetesebb alkotóeleme, amit igényel a szervezet. Ugyanúgy, mint az alvást vagy az evést. A  téma megfelelő tálalásának módját kell megtalálni, amihez a szülő elengedhetetlen.

szerepek-a-szexualitasban
http://impulsermagazin.com/

Fontosnak tartjuk, hogy a felkeltsük a figyelmet erre a szőnyeg alá söpört problémára. Igyekszünk útmutatóval is szolgálni  az orvoslására. Ezúttal Dr. Rusz Edit szexuálpszichológust kérdeztük a szexista reklámok fiatalokra tett hatásairól, a szexuális nevelés módszereiről és az első szexuális élmény fontosságáról. Interjú.

 

Korunkra jellemző egyfajta pornográf töltetű, szexista mediális világ. Kortól függetlenül bárki számára elérhetőek az ilyen tartalmú reklámok, videoklippek, utcai billboardok, filmek. A gyermek ezt látja nap mint nap maga körül. Tapasztalatlansága és stabil értékrend hiánya révén azt gondolhatja, az a természetes, ha félmeztelen emberek könnyűvérűen viselkednek és ismeretlenül is intim helyzetbe kerülnek egymással. Az intimitást azonban az érzelmi kötődés kialakulásának folyamata előzi meg. Ha érzelmek nélkül engedünk közel magunkhoz valakit, az bizony komoly lelki sérülésekkel járhat a jövőben. Hogy tudja a szülő mindezt ellensúlyozni?

 hirdetes_810x300  

 A szülő, a család meghatározó szerepe mindenki számára köztudott. Sajnos, nem mindenki rendelkezik stabil érzelmi, lelki családi hátérrel. Saját esetleges” kárán” tanulja meg a nem biztos jó viselkedés. Ami fontos, az a szülői példamutatás, nemcsak emberként és szülőként, hanem, mint szerelmi társként is. Kimutatni a házastársa iránti érzést gesztusban, figyelmességben, testi kontaktusban. Ezen kívül meghatározóak a közös élmények – ebéd, vacsora, kirándulás, közös programok, mese, igény kialakítása a közös beszélgetésre és aközben megbeszélni a „világ” dolgait.

A kommunikáció nagyon fontos a családon belül. A szülőnek tudatosítania kell  a gyerekben, hogy MINDENBEN számíthat rá – örömében, bánatában, hétköznapi eseményekben. Törekedni arra, hogy ha a világ kicsit el is szalad a szex irányába, az otthoni meghitt élmény mindig erősebb érdeklődést váltson ki a gyermekben. A szülő nyitottsága segítse a gyermeket eligazodni a szövevényes világban és képes legyen szelektálni. Egyszóval a belső kontrollt tanitsuk meg és ne a „csordaszellemet”, a külső kontrollt.

A gyermek  ahogy cseperedik, fokozatosan fedezi fel a világot maga körül. Kb. 4-5 évesen felmerül benne az a kérdés is , hogy ő vajon hogyan és honnan jött a világra. Mit válaszoljon a szülő?

Az ún. „gólya mese” már nem jön be. Érzelmi oldalról közelítsük meg és annyit mondjunk, hogy a gyerek képes legyen felfogni a lényeget. Anyuka és apuka,  amikor nagyon szereti egymást, sokszor van ez, de néha még annál is jobban. Ilyenkor forrón ölelkeznek, nagyon szeretik egymást, szeretnének egy kisbabát. Mindkét szülőnek van ivarsejtje, amely szüksége ahhoz, hogy majdan megszülessen a baba. Ezek az ivarsejtek az ölelkezésben találkoznak, az apukából átkerül az anyuka testébe, ott szépen növekszik az anyuka pocijában és 9 hónap múlva megszületik a kisbaba. Így születtél drágám te is.

ruszedit
Dr. Rusz Edit

A britek – az egyre gyakoribb nemi betegségek és nem kívánt terhességek kialakulása miatt- nemrégiben felvetették, hogy már 4 éves kortól kezdődjön el a felvilágosítás a gyerekek körében. Van-e aranyszabály arra, hány éves kortól  és milyen formában történjen  a szexuális felvilágosítás? (az iskola és a szülők részéről is.)

Én túl korainak érzem a 4 éves életkort. A tapasztalat nem ezt igazolja. A prepubertás kor, a  9-10 éves korosztály az, akik már valamilyen finom tudás birtokában vannak és a megértés is könnyebb. Természetesen szükséges a gyermek érdeklődése, affinitása, hogy megtudjon sok mindent erről a csodáról. A fiatalabb korosztály inkább – bár közvetetten ez is a felvilágositás – a női szerepe kicsit tudatos tanítása, illetve pozitív megerősítése. Ehhez használhatunk sok-sok mesés elemet. Udvarlás, lányok és fiúk közötti különbség és a miértek. A lényeg a beszélgetés! Mindenképp a család kezdje el!

Dr. Rusz Edit

Az ELTE pszichológia szakán végzett, ahol a szexológiára specializálódott. Dolgozott a Honvéd Kórházban és az Optimális Családtervezési Intézetben. A sportpszichológiába is belekóstolt, 7 évig foglalkozott a súlyemelő válogatottal. Szexuálpszichológusként az RTL Klub, TV2, M1, Duna TV, Vitál TV, Budapest TV gyakori vendége. Több éven át dolgozott szerkesztőként a Danubius rádióban, a Blikknél élő telefonvonalon adott tanácsot a bajba jutott embereknek. A Testiségről őszintén c. könyve nagy sikert aratott. 2011-ben megírta a serdülőknek a serdülőkről, az Ariadné fonala című könyvet.

A minőségi nemi élet boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz. Ezért is nagyon fontos a helyes önkielégítés annak érdekében. hogy szeressük a  testünket és ismerjük az erogén zónáink ingereit. A szülő nevelése ez esetben hogyan nyilvánuljon meg? 

Ez nem egyszerű kérdés. A fiúknál majdnem törvényszerű, hogy ez megtörténik és erről beszélni kell. Lányoknál az egyedi eset határozza meg, de nem kötelezzük még halványan sem, hogy erre egy kislánynak szüksége van és hogy kell ezt megélni. Ez hosszú fejtegetést igényelne, de erre most nem térnék ki. Nem azonos e téren a két nem fiatalkori szexualitása. Inkább nem nyitok vitát erről. 

golya

Az aktív szexuális élethez való érettség nem köthető életkorhoz, ugyanis a biológiai érettség valakinél korábban, valakinél később jelentkezik. Mitől függ az egyén testi es lelki felkészültsége a nemi életre?

Természesen bizonyos életkort meg kell élni, hogy azt mondhassuk, már beköszönthet a szexualitás. Ha életkort kellene mondanom, azt állítom, hogy 16 éves kor előtt semmiképp sem lenne tanácsos átesni  az első szexuális élményen. De az egy fontos kritérium, hogy a kapcsolat minősége megért- e már a beteljesülésre. Ez egy folyamat része kellene, hogy legyen, és nem fordított irányban kellene haladni. Első a szex, aztán a többit, majd bepótoljuk. Tehát a kapcsolat érettsége a legfontosabb. Persze azért van ideális életkor, ami nem nehezíti majd meg a későbbiekben a túl korán megélt semmit nem jelentő szexualitást. Csak ez volt, ezért kár volt?! Az imprinting (szerk. megj. bevésés, a tanulás különleges fajtája, amely az élet első óráiban történik, és meghatározza a fajspecifikus viselkedést) fontos itt is és mindkét nem számára.

Tóth Lívia

Nyitókép: images.askmen.com

Szeretnél többet megtudni a szexről? A szexuális kérdezz-felelek a II. Martosi Szabadegyetemen folytatódik. A Körkép-sátor vendége július 12-én Magyarország legfoglalkoztatottabb szexológusa, több sikerkönyv szerzője, Hevesi Krisztina lesz.

hevesi

 

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!