„Ha nem tetszik, el lehet innen költözni”

Frissítve: október 1, 11.20. Minap az egyik gútai közéleti szereplő a Facebookon arról talált megosztani egy bejegyzést, hogy a helyi Tescóban hiányolja a magyar feliratokat. Szervezeti és egyéni szinten is többször szóba került már ott (és más településeken is), hogy a lakosság nagy többségét kitevő magyarok nyelve legalább egyenrangúságot érdemel a közösségi használatban. A kolárovóiak között azonban sokan másképpen vélekednek erről. És beindult a buta hozzászólások özöne, az előre betanult stockholm-szindrómás, illetve soviniszta lózungokkal.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Ne felejtsük el, hogy Kolárovóról van szó, ahol a helyieket valószínűleg az sem érdekelné, ha Slotovónak vagy Stálinovónak hívnák a településüket, csak hipermarket legyen, ahol olcsón lehet venni antibiotikumos húst és tejmentes tejet. A szóban forgó bejegyzésben az szerepelt, hogy a város négyötödét kitevő magyarok megérdemelnék a kiírásokat a saját anyanyelvükön. Hamarosan elszabadult az őrület, és záporozni kezdtek a hozzászólások. A néhány egyetértő mellett hamar megjöttek a szlovák egynyelvűséget pártoló magyarok. Utóbbiak teljesen különböző korcsoportokhoz tartoznak, ám egymás után szorgalmasan mondták fel ugyanazt a betanult ostobaságot, miszerint Szlovákiában (akik már magyarban is szlovákul ragoznak, azoknak Szlovákián) vagyunk, így hát mindenkinek kötelessége ismerni az államnyelvet, aki pedig erre nem képes, az magára vessen.

Ők sajnos teljesen félreértik a helyzetet, pedig saját magukon is lemérhetnék, hogy mi a történet lényege. Ha csak smotana, rožok, zázvor és vanilkový joghurt van a polcokon, akkor a magyar ember is csak szmotanát, rozsokot, zázvort és vanilkás jogurtot fog venni, a tejfölt, kiflit, gyömbért és vaníliás joghurtot pedig elfelejti. Végül nem marad neki más az anyanyelvén, csak párszáz szó és a silány helyesírás. A Facebookra éppen elég, az meg nem érdekli, hogy máshoz nem. Arról nem is szólva, hogy ezek a szuperlojális boldogulóbajnokok, akik önként zárják ketrecbe a saját anyanyelvüket, többnyire szlovákul sem tudnak tökéletesen, így könnyű kiszámolni, hogy összesen hány nyelvet bírnak a lehető legmagasabb szinten. Valamivel utánuk megérkeztek a közaggódók, akik szerint inkább a fontos dolgokkal kéne foglalkozni (nincs pénz, nincs munka, nem világít az utcai lámpa, stb.), azon viszont nem aggódnak, hogy ugyanazért nincs munka és pénz, amiért magyar felirat sincs.

Az államnyelv-fétis egy olyan ostobaság, ami megérdemli a külön bekezdést. A világ számtalan államában van egyszerre több nyelv hivatalos használatban. Ezeket a példákat teljesen különböző helyzetek szülték, de jól szemléltetik a modell létezését. Finnországban a svéd teljesen egyenrangú a finnel, Svájcban a német, a francia és az olasz helyi dialektusa, valamint a rétoromán egyaránt államnyelv, Belgiumban a holland és a vallon mellett regionálisan a német is hivatalos, Írországban az angol és a gael élvez azonos jogokat. Az USA-ban a spanyol olyannyira teret nyert, hogy már az amerikai himnusznak is van spanyol szövege a csak saját nyelvükön tudó (úristen!), és az államnyelven nem beszélő (ÚRISTEN!) latin-amerikai bevándorlók részére. Emellett az európai országok többségében (Nagy-Britanniában, Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban) léteznek olyan kijelölt területek, amelyeken az államalkotó néptől eltérő helyi népesség nyelve élvez széles körű jogokat.

   

Ha pedig mindenáron államnyelvet akartok, kedves barátaim, érdemes egy kósza pillantást vetni az Európai Unióra, amely a Lisszaboni Szerződés aláírása óta határozottan államra kezd emlékeztetni. A körülrajongott szlovák államnyelv mellett érdemes tehát ismerkedni az angollal, a franciával vagy a némettel (ezek az Unió hivatalos nyelvei a felsőbb szinteken), mert ha valaki egyiket sem beszéli ezek közül kiválóan, az nem ismeri az államnyelvet, ami meg – mint az önkéntes szlováknyelv-védők állandóan tudatják velünk – nagyon ciki.

Végezetül lássuk a vitát kiváltó bejegyzés alatt felbukkant harmadik csoportot, a szlovákokat! Magyarul többé-kevésbé tudó gútai szlovákok ők, akik problémája így végképp érthetetlen. Szlovákként megtanulták a számukra idegen és igencsak nehéz magyar nyelvet, amiért elismerést érdemelnek, hiszen mindenkinek elismerés jár, aki megtiszteli az idegen embert annak nyelve megtanulásával. Ez bárminemű államnyelv-nem államnyelv viszonytól független értékelés.

Ezek a gútai szlovákok azzal, hogy megtanultak magyarul, meghaladták az idegen népeket elválasztó civilizációs akadályt, így számukra – gondolhatnánk – nem téma többé a magyar feliratokkal szemben érzett fóbia. Ennek ellenére tőlük bukkant elő az a nagyon épületes és elképesztően államalkotó gondolat, hogy ha nem tetszik az egynyelvű szlovák felirat, el lehet innen költözni. Mondják ezt azoknak a gútaiaknak, akiknek jó eséllyel már valamelyik ükapjuk is Gútán élt, és akik a szlovákok kedvéért megtanultak szlovákul. Hol éltek ti, emberek?! Költöztetni akartok? Mint 1947-ben? Esetleg el is vannak téve az akkori marhavagonok, hátha megint kelleni fognak? Ez a múltban élés, meg a nyelvi jogok elvitatása, nem az, ha követelik őket.

Vésey Kovács László

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!