Új szabályok szerint repülhetünk az Európai Unión belül, és a harmadik országokba. A személyes adatok védelmét szolgáló előírások helyett az utasok védelmét biztosító intézkedések kerülnek előtérbe a repülőtereken – erről európai szinten döntöttek múlt csütörtökön, válaszul a brüsszeli és párizsi terrortámadásokra.

 

Szlovákiának külön intézetet kell létrehoznia, amely az utasok személyes adatainak tárolásával fog foglalkozni. Ennek kapcsán feltevődik a kérdés, az intézkedések során nem várható-e a személyi adatokkal való visszaélés.

 

Több információt kell megadnunk

 

 hirdetes_810x300  

Az új előírások szerint jegyfoglaláskor több személyi adatot kell majd az utasoknak megadniuk, melyeket 5 éven keresztül tárolhatnak az országok. Ez vonatkozik a bankkártyák adataira is fizetéskor a reptereken.

 

„Az ügyfelek megadják nevüket, születési dátumukat, nemüket, és a foglaláshoz tartozó elérhetőségeket. Ezek az adatok elegendőek a schengeni övezeten belüli repülésekhez. A bejelentkezésnél (check-in) még szükséges megadni az útlevélszámot is” – mondta Michal Repa, a Pelikan.sk légitársaság szóvivője.

 

Egyes országoknak azonban ez már nem lesz elegendő,  – ez jellemzően Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, Kanada, Oroszország, Katar és más ázsiai országok. „Ha kliensünk például Szingapúrba repül,  ki kell töltenie a foglaláshoz vonatkozó adatokat, ahol meg kell adni az útlevélszámot, az útlevél érvényességi idejét, és a foglalás helyét” – mondta  Repa.

 

Utasadat-nyilvántartási rendszer létesítése

 

Az elérhetőségen kívül a légitársaságok  további adatokkal is rendelkeznek az ügyfél útjáról, mint például a jegykiadással- és fizetéssel kapcsolatos információk. A légitársaság ezeket az adatokat köteles lesz továbbítani az úgynevezett utasadat-nyilvántartási rendszerbe (PIU), amelyet minden uniós tagállamnak létesítenie kell.

 

Ez a speciális hivatal lesz felelős az adatok összegyűjtéséért, az Európai Unión belül azok cseréjéről is gondoskodik.

 

A tagállamok, mint ahogy az Europol is, nem jutnak automatikusan hozzá ezekhez az adatokhoz, csakis kérvényezés után, például ha terrorcselekmények, vagy más súlyos bűntettek leleplezéséről lesz szó. Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter szerint a rendszer jelentősen „segíthet feltárni a terroristák esetleges útvonalait, és logisztikai hálózataikat.”

 

Két év a tagállamoknak az utasítások bedolgozására

 

Az előírások szerint az egyes légitársaságok egy-két nappal indulás előtt kötelesek eljuttatni az utasokról szóló adatokat a speciális utasadat-nyilvántartási rendszerbe. A tagállamok, melyek két évet kaptak a jogrend bedolgozására, az utazási irodákat is kötelezhetik a kényes adatok kiadására.

 

 

A pozsonyi repülőtéren tavaly 25 ezer felszállás és leszállás zajlott, és körülbelül 1,5 millió utas regisztrált. Legtöbben az Európai Unión belül repültek, kivétel ez alól Dubaj.

 

 

Felmerül a kérdés ezek után, mennyire vannak biztonságba személyes adataink. Juraj Zábojník biztonsági szakértő elmondta, ma már nem beszélhetünk 100%-os biztonságról, mivel az adatfeldolgozás elektronikusan történik. További kockázatot azon személyek jelentik, akik dolgoznak majd ezekkel az adatokkal. A lefizetés, zsarolás, személyes adatokkal való visszaélés veszélye ugyanis mindig fennáll.

 

Pravda

Nyitókép: bratislavaletisko.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!