Hetvenegy év! Ennyi idő telt el attól az időponttól, amikor a a losonci zsinagóga elhagyatott lett. A csaknem teljesen megsemmisített losonci zsidó hitközség néhány túlélője nem tudta, nem tudhatta élettel megtölteni.

 

Azok többségének, akiknek a sors megadta azt a kegyet, hogy az 1944 június elhurcolása után hazatérhetett, szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy nem volt otthona, nem volt családja, s nem volt kívánatos a jelenléte sem.  Nyelvileg többségükben németek vagy magyarok voltak. Aki tehette elment, Izraelbe költözött.

 

Az Isten háza mint raktár

 

 hirdetes_810x300  

Hatvannyolc év! Ennyi év telt el azóta, hogy a Zsidó Hitközség Losoncon maradt tagjai, nem egészen önszántukból 1948 decemberében eladták imahelyüket az államnak, tulajdonosa a losonci Helyi Nemzeti Bizottság lett.

 

Az Isten házából az 1950-es évek végén raktár lett és a hivatalosan kizárólag kulturális célokra fenntartott épületet mezőgazdasági termékek, gabona, halliszt, műtrágya stb. töltötte meg. Hogy ez figyelmen kívül hagyta a zsidó hitközség tagjainak és a városlakók nagy részének tiltakozását? Senkit sem érdekelt!

 

losonc_elso_zsinagogaja
Losonc első zsinagógája.

 

Ötvenegy év! Ennyi év telt el azóta, hogy 1965-ben, mint építészeti szempontból jelentős épületről határozat született arról, hogy teljesen felújítják. A munkálatokra közel 4 millió koronát irányoztak elő. A terv viszont csak terv maradt.

 

Határozat a lebontására

 

Harmincnégy év! Ennyi év telt el azóta,1965-ben határozat született arról, hogy lebontsák, mert  „rontotta” a város látképét. Losoncon Ejtőernyős Világbajnokságot rendeztek. A zsinagóga szomszédságában épült fel az a szálloda, ahol a résztvevő sportolókat elszállásolták. Szerencsére a terv olyan heves tiltakozást váltott ki, hogy a lebontás elmaradt.

 

alapito_level
Az alapító levél.

 

Harminegy év! A zsinagógát 1985-ben védett kulturális műemlékké nyilvánították, történetének addigi legnagyobb felújítására is sor került. A Műemlékvédelmi Hivatal  4 millió korona  költséggel a kupolák és a tetőzet 4/5-ét kijavítatta. Tovább azonban nem jutott, mert az épület időközben kikerült a fennhatósága alól, a folyamat félbeszakadt.

 

A terv csak terv maradt

 

Huszonhat év! Ennyi év telt el azóta, hogy az épület 1990-ben Losonc város tulajdonába került, amely akkor vállalta a felújítását, környezetének rendbetételét.  Levéltár, múzeum, rendszeres kulturális és társadalmi találkozóhely, járási könyvtár lett / lehetett volna benne. Nem lett, mert ez a terv is csak terv maradt.

 

Húsz év! Az épület megmentését szívükön viselő egyének városi támogatással 1996. május 17. keltezéssel Nadácia na záchranu a obnovy židovskej synagógy v Lučenci (A losonci zsidó zsinagóga megmentéséért és felújításáért) névvel alapítványt hoztak létre. Alapítója Krúdy Gábor, a losonci Járási Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója volt.

 

 

 

Az alapítvány kuratóriumának egyik tagja, a Holokauszt a Németországban jelenleg is alkotó, losonci származású  túlélője  Hidasi József azzal kapcsolatban, hogy

 

Önerőből ez a kis csoport nem tudja fedezni az épület helyreállításával járó kiadásokat”,

 

azt válaszolta:

 

Ez igaz. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a város vezetői mindenben támogatják elképzeléseinket és az államtól is kaptunk már 2,5 millió koronát. […] úgy tervezzük, hogy kulturális rendezvényeket tartanánk itt, de egyúttal a zsidóság tragédiájának az egyik jelképe maradna…”.

 

Nem lett az!

 

Tizennégy év! Az éveken keresztül eladásra kiszemelt épületnek 2002-ben új tulajdonosa lett. A losonci Városi Tanács jóváhagyása után a Városi Képviselő Testület is jóváhagyta azt az adásvételi szerződést, amely városi szempontból egy nagyon felelőtlenül megfogalmazott szerződés alapján szimbolikus 100 000 Sk összegért eladta a zsinagóga épületét a Juraj Dobrocký építészmérnök irányította losonci AVANT R.t.-nek. Tette ezt azzal a feltétellel, hogy cég három éven belül felújítja az épületet.

 

A losonci zsinagóga belseje 2008-ban.
A losonci zsinagóga belseje 2008-ban.

 

Talán mondanom sem kell: nem újult meg!  A zsinagóga, mint épület tulajdonlapján tett bejegyzésekből kiderül, hogy az épület már 2004 januárjában, tehát alig másfél évvel a megvásárlása után bírói jelzálog alatt állt, ezt követően 2007. január 30-ig összesen még 12 ilyen, illetve végrehajtói jelzálogra vonatkozó bejegyzés olvasható.  Az AVANT r.t. 2006 után csődben, a zsinagóga felszámolók kezébe került.

 

Újabb kisérlet a felújításra

 

Négy év! Több tulajdonváltás után az épület 2012 májusában a losonci Kobra cég tulajdonába került, amely ezt követően a várossal tárgyalt  felújítás (kulturális és társadalmi központ) lehetőségéről. A Losonci Városi Hivatal a Képviselő Testület jóváhagyásával 2012. szeptemberében szerződést kötött vele, amelynek értelmében 1 EUR-ért  a város ideiglenes joggal megvásárolta az épületet és vállalta, hogy elsősorban Európa Uniós alapokból kísérletet tesz arra, hogy megszerezze a felújításhoz szükséges összeget.

 

A losonci zsinagóga, 2010
A zsinagóga 2010-ben.
zsinagoga_2012_ben_kint_reszlet
A losonci zsinagóga 2012-ben.

 

Két év! Losonc városa 2014-ben sikeresen pályázott az épület felújítására.

 

Hetvenegy év

 

Egy év! Az ország bürokratikus, közbeszerzési és annak jóváhagyási bonyodalmainak leküzdése után az épületet 2015. júniusától alig néhány hónap alatt felújították.

 

Hetvenegy év! Ennyi évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az épület 2016. május 10-én újra embereket fogadjon majd magába. Ekkor adják át a mai rendeltetésének. Közép-Európa egyik legnagyobb zsinagógája kulturális és társadalmi feladatokat fog ellátni.  Talán, egyszer az is lehet, hogy visszatér bele a vallási élet is. A losonci Zsidó Hitközség jelenlegi  jelenléte a városban kevesebb, mint szimbolikus! Hivatalosan már néhány éve megszűnt.

 

zsinagoga_2016_aprilis_eleje
A losonci zsidó zsinagóga 2016. április elején

 

Kilencvenegy év telt el azóta, hogy a losonci neológ zsinagóga Baumhorn Lipót tervei felépült, 1925. szeptember 8-án adták át a rendeltetésének..

 

A zsinagóga

 

nem túlságosan tagolt homlokzatát egy finoman mintázott plasztikus felület vonja be. A műkőből készült szobrászati munkák jó minőségűek és nagyon időállóak” –

 

olvashatjuk a losonci zsinagógáról, a tervező, építtető budapesti Baumhorn Lipót emlékére összeállított kiállítás katalógusában. Egyszerű, de harmonikus egységet alkotó belső tere 1100 személy befogadását tette lehetővé.

 

zsinagoga_2016_marcius_bent1
A losonci zsidó belseje zsinagóga 2016. márciusában.
zsinagoga_2016_marcius_bent2
A losonci zsidó zsinagóga belseje 2016. márciusában.

 

Központi, négy oszlopon nyugvó kupolája külsőleg 35,4 m magasságot ért el, melyet főbejárati oldalán két nagyobb, túloldali sarkain pedig két kisebb kupola övez. A szentély közepén álló központi oltár karrarai márványból készült, a besztercebányai Horn Alajos munkája. Főbejárata felett a „Szentségeddel van díszítve a Te házad” felirat, falain a Szentírás idézetei, belső homlokzatán a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” feliratok (voltak) olvashatóak.

 

zsinagoga_2016_marcius_bent3
A losonci zsidó zsinagóga beltere 2016. márciusában.

 

Három oldaláról kétszárnyas bejárati ajtókon lehet(ett) bejutni az épületbe. Volt előtere, téli imaterme, galéria a nők számára, tanácskozó, tanuló- és olvasóterme. Építészetileg is figyelemreméltó teljesítmény volt a kupolák kivitelezése, amelyek egyedi technológiával, könnyített vasbetonhéjból készültek. Az épület falai pedig téglából, részben betonból és homokkőből. A tényszerűség kedvéért szükséges megemlíteni, hogy a korlátozott anyagi lehetőségek következményeként a belső díszítések egy része olcsóbb anyagokból készült, valódi márvány csak az oltár körül volt.

 

Átadásakor a Losonci Hírlap így jellemezte az épületet: „Egy csodás új épület kupolái emelkednek ki Losonc város épületei közül. Nagyobb, szebb és tökéletesebb épület nincs most Losoncon. Ez a legszebb és legnagyobb palota az Istenháza: a losonci zsidók temploma.

 

Puntigán József

 

Képek: A szerző felvételei

 

Nyitókép: A zsinagóga felépülése után korabeli képeslapon

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!