A Magas-Tátra az ország történetének egyik legsikeresebb nyári szezonján lesz túl, amely hamarosan véget ér. A tátrai Idegenforgalmi Körzeti Szervezet (OOCR) szerint a régió turisták százezreit vonzotta.

 

A látogatók 60 százalékát a régióban szlovákiai turisták alkották

 

Ugyan a szervezetnek még nincsenek hivatalos adatai a nyári hónapokról, azonban Andrea Žigová, az OOCR igazgatója szerint a jelenlegi becslések forgalomnövekedést mutatnak az elszállásolások és az egynapos kirándulások tekintetében is. Ezt a helyi adók beszedéséből becslik, amelyet az OOCR Poprád, Csorba (Štrba) és a Magas-Tátra alatt elterülő településeken szedtek be.

 

 hirdetes_400x285  

A látogatók 60 százalékát alkották szlovákiai turisták. A külföldiek közül a legtöbben Csehországból és Lengyelországból érkeztek, de jöttek turisták Magyarországról, Németországból. Izraelből, de Japánból és Kanadából is. – tájékoztatott Žigová.

 

Elmondása szerint a látogatottság növekedéséhez nemcsak a hegyek és a gyönyörű környezet szépsége, de a jelenlegi biztonsági helyzet is hozzájárult, ezért rengeteg szlovákiai lakos vagy csehországi turista döntött a közeli nyaralás mellett. Fontos tényező volt még szerinte a kellemes nyári időjárás, főleg augusztusban, valamint a rendezvények és a szolgáltatások széles kínálata.

 

as
forrás: vt.sk

 

Népszerű rendezvények

 

A nyár során sokan a családos rendezvényeket vették célba. Az idén is megrendezték a Medvedie dni és a  Svište na Plese rendezvényeket, amelyek látogatottsága is jelentősen nőtt. Az előbbire például az igazgató szerint 12 százalékkal többen érkeztek mint 2015-ben, Tarajkára (Hrebienok) mintegy 37 ezer látogató érkezett.

 

A látogatók több kulturális program közül is választhattak, valamint az itt tartózkodás alatt élvezhették a Tatry Card által nyújtott kedvezményeket, amely például ingyenes közlekedést biztosít a régióban a környezetkímélő eszközökön. A kártya ingyenes baleset biztosítást is tartalmaz, a nyári hónapok során mintegy 16 ezer kártyát igényeltek.

 

Žigová elmondása szerint sokan remélik, hogy az őszi hónapokban is sikerül majd idecsalogatni a turistákat, főleg akkor, ha az időjárás alkalmas lesz túrák, hegymászások és más szolgáltatások nyújtására, élvezésére.

 

webnoviny.sk

borítókép: don.vn.cz

 

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!