Az utak biztonságossága elsősorban a sofőrök fejében kell, hogy eldőljön, ezért a volán mögött a teljes mértékű összpontosítás szükséges. A sofőr figyelmét azonban olyan rossz szokások csökkenthetik, amelyek a mindennapos rutinból származhatnak. Ezeknek a csábításoknak viszont sosem szabadna engedni – mondja Jozef Gallik közlekedéspszichológus.

 

 

A statisztikák alapján kijelenthető, hogy a közúti balesetekért leggyakrabban a figyelemvesztés felelős, főként a fiatal sofőröknél. Az extrovertált és dinamikus sofőrök rendszeres rossz szokásai közé tartozik a telefonálás, a dohányzás, a rádióhallgatás, valamint a billboardok és a környezet szemlélése. „Mindezt el lehet távolítani, a figyelmet pedig fokozatos edzéssel javítani lehet” mondta a pszichológus.

 

Ha nincs Rubik-kocka, elég a gombostűbe fűzés is

 hirdetes_810x300  

 

A vezetés közbeni koncentráció alapját az alvás és a kiváló egészségi állapot alkotja. „A sofőrök otthon is gyakorolhatják a jobb figyelemkészségüket például zsonglőrködéssel, Rubik-kockával és sakkal” tette hozzá Gallik.

 

A zsonglőrködésnek köszönhetően erősödnek az agyban az idegi hálózatok, és javít a kéz–szem koordináción. Amennyiben a sofőr nem rendelkezik ilyen eszközökkel, akkor a néhány perces gyertyalángba pillantás vagy a gombostűbe fűzés is a segítségére lehet.

 

40869240-portre-fiatal-uzletember-asito-vezetes-kozben-auto
123RF.com

A közlekedés biztonságát befolyásolja a közlekedési infrastruktúra is, amely egyaránt tud „dolgozni” a sofőr figyelmével. „Az optikai sávoknak vagy éppenséggel a világító fényeknek köszönhetően fel lehet ébredni a gyalogátkelő helyeken” mondta el Jozef Drahovský közlekedési elemző. Általában az utak és az autópályák valamilyen jellegzetes elemekkel vannak felszerelve, ilyenek például az akusztikus vonalak az úttest szélén.

 

 

A sofőrnek az autózás során a motor hangját is figyelnie kéne” jelentette ki Peter Krištín a biztonságos vezetés iskolájából. Hozzátette, hogy a motor hangjának változásából gyakran előre lehet következtetni az autó meghibásodására.

 

 

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: csepel.info

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!