A pozsonyi Milan R. Štefánik repülőter legújabb tervei szerint az utasok már az iráni Teheránba, vagy a libanoni Bejrútba is eljuthatnak. 

 

A két új útvonal elindítását Ivan Trhlík repülőtéri igazgató szerint szeretnék minél hamarabb megvalósítani. Ez várhatóan 2017-ben fog megtörténni, de lehetséges, hogy Bejrútba már az idén is repülhetünk – mondta Trhlík a TASR hírügynökségnek.

 

A járatokat olyan légitársaságok fogják üzemeltetni, amelyek eddig nem repültek Európában, ezért néhány technikai engedélyre még szükségük van, amit az Európai Biztonsági Ügynökségtől kell igényelni. „Ezen most közösen dolgozunk és remélem, hogy a tanúsítványok megszerzése után már nem lesz akadálya a repülésnek” – állítja Trhlík.

 

 hirdetes_810x300  

A héten három új járatot is indítottak

 

A pozsonyi repülőtér ezen a héten három új helyszínre tette elérhetővé az utazást – a szerbiai Niš városába, az Eilat-Ovda repülőtérre Izraelbe, és a Nagy-britanniai Leeds-Bradford repülőtérre.

 

Nem mellesleg december 17-től új útvonal indul Ukrajna fővárosába, Kijevbe is, 2017-ben pedig újabb két helyszínnel bővülhet a választék.

 

Ezek közül az első a Bosznia-Hercegovinában található Tuzla városa, ahova a tervek szerint március 27 után utazhatunk, június 30-tól pedig a lengyel fővárost, Varsót is meglátogathatjuk.

 

hnonline.sk
kép: letenky.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!