A régi, nagy történelmi események színteréül szolgáló városokban gyakran fordul elő, hogy az emberek értékes ereklyékre bukkannak az öreg épületek pincéjében vagy padlásán – kezdi úticikkét a BBC.
Nápolyban nagyban is így működött, mikor 2015-ben újra felfedezték a második világháború óta elfeledett Bourbon-alagúthálózatot, melynek város alatt húzódó ősi folyosóin számtalan öreg autót és motorkerékpárt emészt a rozsda már több mint 80 éve.
Menekülő útvonalból óvóhely
A Bourbon alagutak a Piazza del Plebiscito (Nápoly legnagyobb tere) alatt húzódnak 530 méter hosszan. A többszintű, 1022 négyzetméternyi alapterületű hálózatot 1853-ban kezdték el építeni II. Ferdinánd nápoly-szicíliai király parancsára, aki titkos menekülő útvonalnak szánta összekötve a királyi palotát egy katonai kaszárnyával.
II. Ferdinánd nem ok nélkül építtette a járatokat, a Bourbon-uralkodóház ellen 1816-tól háromszor is fellázadtak, egy másfél éves időszakra meg is fosztották őket a tróntól. Ferdinánd azonban 1859-ben meghalt, és halálával félbemaradtak a munkálatok.
Az 1930-as években az alaguatakat raktárnak használták, a rendőrség itt tárolta a csempészáruként lefoglalt motoros járműveket, gyakorlatilag egymás hegyén-hátán állnak a különféle régi autók és motorkerékpárok.
A második világháború alatt óvóhelyként használták az alagutakat, majd a háború után háztartási készülékeket, járműveket és fasiszta szobrokat rejtettek el itt, majd 1950-ben lezárták a járatokat, és fél évszázadra elfeledkeztek róluk.
Túra az emlékekben
Aztán 2012-ben a 90 éves nápolyi lakos, Tonino Persico, aki még emlékezett rá, hogy ezekben az alagutakban rejtőzködtek a háború alatt, felvette a kapcsolatot Gianluca Minin geológussal, és elmesélte neki, hogy egy egész óvóhely rejtőzik a Piazza del Plebiscito alatt. Minin a többi város alatti alagút földmunkáiért felelt.
Mininnek és csapatának 3 évébe telt, mire barlangászok módjára feltárták az alagutakat, átvájták magukat a temérdek kacaton, és átjárhatóvá tették a folyosókat. 2015 decemberében pedig a Bourbon-alagút átalakult a Galleria Borbonica múzeummá, amely elindította a Via delle Memorie-túrákat („Az emlékeken át”), mintegy emléket állítva azoknak, akik valaha e falak között találtak menedékre a harcok elől.
„Megkérdezték tőlem, meg akarom-e hallgatni a légitámadást jelző szirénát. Mondtam, hogy igen. Egy dolog hallani egy ilyen sziréna hangját egy filmben, de ott, az óvóhelyen hallgatni a sziréna valódi, kísérteties hangját, összeszorította a szívemet rettegéssel töltött el”.
írta a BBC tudósítója benyomásairól.
Élet a föld alatt
A szirénaszót követően 15 perc állt az emberek rendelkezésére, hogy az óvóhelyre jussanak. Az egyik folyosó falán egy felhúzhatós telefon volt, amit csak az arra kijelölt személy használhatott. Az óvóhelyre sokan sérülten érkeztek, vagy a pánik miatt tettek kárt egymásban az emberek, ezért orvosok is voltak odalenn. Gyógyszer azonban kevés volt, megfelelő helyet alig tudtak biztosítani a betegeknek, ráadásul a vízvezetékek megsérültek egy bombatámadásban, az élelmiszerszállítmányok pedig a feketepiacon kötöttek ki. A körülmények tehát nem voltak épp ideálisak.
A bombázások során több ezer nápolyi lakos vesztette el házát, és volt kénytelen hosszú távon berendezkedni a Bourbon-alagutakban. Amikor a kutatók újra feltárták a járatokat, megtalálták a régi, hordozható kályhákat, rozsdás ónkancsókat és edényeket, összelapult babakocsikat, penészes bútorokat, amelyek bizonyítékul szolgáltak arra, hogy a földönfutóvá vált emberek próbáltak korábbi életükhöz hasonló körülményeket teremteni.
BBC.com, Körkép.sk
Nyitókép: BBC.com
Megosztás:
Címkék: Főoldal óvóhely régi autók Világháború
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.