Mindennapjaink

Gesztusra várva: Menyhárt József beszéde az Országházban a Felvidékről kitelepítettek emléknapján

A Rákóczi Szövetség április 12-én, szerdán tartotta díjátadással egybekötött megemlékezését a Felvidékről kitelepítettek emléknapján.

 

Az eseményre az Országház felsőházi termében került sor. Beszédet mondott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Menyhárt József, az MKP elnöke, valamint Popély Árpád történész.

 

Az alábbiakban Menyhárt József beszédét közöljük.

 

A múlt

 

70 éve, 1947. április 12–én indult el az első vonat Magyarország felé. A vonatra kényszerített, elgyötört felvidéki magyar családok számára a háború egy újabb fejezete kezdődött el. Bár a történelemkönyvek hivatalosan 1945. május 8-ával zárják le a II. világháború európai részét, a felvidéki magyarok százezrei számára ez csak egy elméleti mérföldkő volt, amit a valóság még hosszú évekig nem igazolt vissza.

 

“A békeidők után háborús évek következtek. A háború végének közeledtével a csehszlovák politikai elit Londonban és Moszkvában is egymásra licitálva kereste a lehetőségeket arra, miként lehet a felvidéki magyarok ügyét (is) végleges érvénnyel “megoldani”. A háborús körülmények “különleges” megoldásokkal is kecsegtettek. A csehszlovák politikai egy része abban bizakodott, hogy a Vörös Hadsereg és a csehszlovák csapatok a Duklai-hágón való gyors áttöréssel, északról dél felé haladva érik majd el a magyarlakta területeket.

 

E forgatókönyv szerint a felvidéki magyarok tömegesen dél felé menekültek volna, különösen ha erre a felvidéki magyar civil lakosság elleni elrettentő terrorcselekmények is “rásegítettek” volna. A duklai áttörés azonban elhúzódott, a Vörös Hadsereg déli irányból érte el a felvidéki magyarokat, akiknek észak felé nem volt hová menekülniük, így helyben maradtak. A csehszlovák politikai elit kénytelen volt máshogy próbálkozni: a felvidéki magyarok egyoldalú kitelepítését, a vérrontás nélküli de erőszakos kiüldözést célozták meg.

 

1945. április 5-én meghirdetett Kassai Kormányprogrammal a megújuló csehszlovák állam a felvidéki magyarság egészével kívánt leszámolni, politikai nézetre vagy társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A Kassai Kormányprogram kollektíve háborús bűnössé nyilvánította nemzetrészünket, meghirdette a csehszlovák állampolgárságtól, polgári jogainktól, vagyonunktól és iskoláinktól való teljes megfosztásunkat.

 

A “demokratikus” Csehszlovákia ugyanabba a folyóba lépett, mint korábban: 1918-ban népek börtönét hozott létre a népek börtönének romjain, 1945-ben etnikai alapú megtorló rendszert hozott létre az összeomló náci rendszer romjain. A kormányprogram alapján fokozatosan megszületett 13 jogfosztó jellegű elnöki dekrétum és a Szlovák Nemzeti Tanács további törvényei, amelyek a felvidéki magyarok teljes és egyoldalú kitelepítését készítették elő.

 

A nyugati győztes hatalmak azonban 1945 augusztusában nem járultak hozzá a felvidéki magyarok teljes és egyoldalú kitelepítéséhez. Benes dekrétumai így fokozódó szigorral gyötörték tovább a felvidéki magyarokat, hogy azok minél többen “önként” hagyják el Csehszlovákiát. Miután Magyarország 1946 elején szovjet nyomásra beleegyezett a részleges lakosságcserébe, ám vonakodott azt végrehajtani, Benes tízezrével kezdte kényszermunkára Csehországba deportálni a magyarokat. Benes e fanatikus zsarolására végül épp 70 éve indult meg a részleges lakosságcsere.

 

A jelen    

 

A csehszlovák-magyar lakosságcsere semmivel sem kevésbé fájdalmas tapasztalata a felvidéki magyarságnak, mint a háború utáni üldöztetés többi része: a teljes jogfosztás, a Szudéta-vidékre deportálás, a “reszlovákizálásra” kényszerítés. A Magyarországra áttelepelítendő felvidéki magyarokat “kijelölték”, azaz kényszerítették a szülőföldjük elhagyására, mindezt megelőzően pedig változatos eszközökkel megalázták őket emberi mivoltukban …felnőtt életerős embereket, gyermekeket, tehetetlen időseket.

 

Kép: Archívum

 

Ártatlanokat…akiket még azok a népbíróságok sem tudtak elítélni, amelyeknek pedig az is elég volt a háborús bűnösség megállapításához, ha valaki egy magyar párttisztviselő utcájában lakott. A kitelepítettek olyan sebeket szereztek, amelyeket több generáción át sem tudtak kiheverni.

 

Csehszlovákia nem az egyedüli állam volt, amely ártatlan állampolgárait megbélyegezte, rabszolgasorba kényszerítette, földönfutóvá, reménytelen páriákká tette. A múltbeli üldöztetésekhez képest szinte a jelen része az, amikor például az Egyesült Államok elnöke 1988-ban bocsánatot kért azért, hogy a japán nemzetiségű állampolgárait a II. világháború alatt kollektív bűnösség alapján internálótáborokba zárta. 2008-ban és 2009-ben az Egyesült Államok Képviselőháza és a Szenátus bocsánatot kértek a rabszolgaságért, ahogy 2010-ben Barack Obama elnök az őslakosok ellen elkövetett bűnökért is.

 

1997-ben a brit miniszterelnök kért bocsánatot a másfél évszázaddal korábbi ír éhínség előidézéséért. Ugyanebben az évben a norvég király kért bocsánatot a számi kisebbség elnyomásáért. A magyar Országgyűlés 2012-ben kért bocsánatot a német nemzetiségű állampolgárai kollektív alapú üldözéséért a II. világháborút követően. A sor tovább folytatható.

 

Csehszlovákia tehát nem az egyedüli állam volt, amely ártatlan polgárait üldözte, de a felvidéki magyarok az egyedüliek a volt Csehszlovákiában és jogutódjában, a mai Szlovákiában, akik nem részesültek bocsánatkérésben az ártatlanul elszenvedett üldöztetésért. 1990-ben a szlovákiai zsidókat a II. világháború alatti, a szlovákiai németeket pedig a II. világháború utáni üldöztetésükért követte meg a szlovák parlament. 2002-ben az MKP akkori miniszterelnök-helyettesének irányításával jött létre a szlovákiai zsidókat anyagilag is kárpótoló intézkedéscsomag.

 

Az ártatlanul üldözött felvidéki magyaroktól, akkori csehszlovák és mai szlovák állampolgároktól, mindmáig nem kértek bocsánatot.

 

Múlt, jelen és jövő

 

Bár a sebek megmaradtak, az áldozatok már lezárnák a fájdalmas múltat. Az emberi életben a fájdalmas múlt azt jelenti, hogy korábban valami rossz történt, ami még ma is fáj. Az esemény tehát múlt idejű, többé nem változtatható meg. A hozzá kötődő fájdalom azonban megszüntethető, nem szükségszerű, hogy az a jövőben is megmaradjon. A bocsánatkérés és a megbocsájtás az a két dolog, amivel a fájdalom megszüntethető és a múlt lezárható. Bocsánatkérés és megbocsájtás – a sorrend nem felcserélhető.

 

Ma állami szintű emlékezete csak Magyarországon van a hetven évvel ezelőtt velünk történteknek, csak a magyar Országgyűlésben hangozhatnak el az emlékezés szavai. 

 

Nincs bennünk kétség afelől, hogy egyszer a hivatalos Szlovákia is szembenéz a múltjával és szemébe néz az áldozatoknak. Ennek pontos idejét még nem tudjuk, de biztosan sor kerül majd rá.

 

Akkor majd szimbolikusan elindulhat a 70 évvel ezelőtti vonat vissza a Felvidékre, a szülőföld felé

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket