Bokáig gázolt, pancsolt és hempergett a túlérett paradicsomban 22 ezer ember a kelet-spanyolországi Bunol városában, ahol szerdán rendezték meg a Tomatina nevű paradicsomcsatát.

 

Az ötezer lakosú településnek világhírnevet szerző rendezvényre több mint 160 tonna szottyadt paradicsommal készültek idén a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálták, öntötték a tömegbe, amely aztán a földről felszedve, hangosan nevetgélve és kiabálva hajigálta, kente egymásra szétmálló paradicsomokat.

 

 

 hirdetes_400x285  

Az egy órán át tartó „ütközet” nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborította a paradicsompüré, több méter magasan jutott a házfalakra is. A csatázók pedig boldogan dagonyáztak a piros tócsákban. 65 százalékuk külföldről érkezett az eseményre, voltak közöttük, akik Japánból, Dél-Afrikából, Ausztráliából indultak útnak azért, hogy részt vehessenek a 72. Tomatinán.

 

 

A korábbi évekhez képest változás, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt a két héttel ezelőtti katalóniai terrortámadások miatt. A paradicsomcsatára érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. A biztonságra összesen 700-an vigyáztak.

 

Az ünnepségre 140 ezer eurót költött a városka ebben az évben. A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek.

 

 

Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

 

MTI
képek: express.co.uk , borító: MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!