A Honti Kaszinó és a Magyar Közösség Pártjának ipolysági alapszervezetének meghívására másfél év után újra beszélgető estet tartott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő október 28-án, szombaton, a polgármesteri hivatal dísztermében. A hallgatóság a tanár úr segítségével betekintést kaphatott a világot formáló geopolitikai erők mélyebb összefüggéseibe. 

 

Donald Trump Amerikája

 

A főleg világ és külpolitikát felvázoló est az Egyesült Államok és ezen belül Donald Trump rövid jellemzésével kezdődött. Trump megválasztása óta 1200 olyan állás van ami nemzetbiztonság szempontból még átvilágításra vár, ám a mai napig ennek mindössze töredéke történt meg. Az európai nagyköveti posztok döntő része ennek következményeként még mindig nincs betöltve.

 

 hirdetes_810x300  

Nógrádi szerint az elnöki posztra sem Hillary Clinton sem Trump nem alkalmas. Míg az előző férje hivatalidejében történő félrelépései miatt frusztrált addig a jelenlegi elnök adminisztrációjában vannak hiányosságok. Mást mond a családja, a külügy, a CIA, és mást mond Ő maga is. Ebből így nehéz bármit is kikövetkeztetni, hogy egy adott kérdésben mit fog Amerika cselekedni. Visszaüt az is, hogy Trump híján van politikai tapasztalatoknak, viszont az már most körvonalazódik, hogy számára a több tízmilliárdos fegyverkereskedelmek a mérvadók.

 

A békétlenség szele

 

A biztonságpolitikai szakértő elmondta, a világon ma leggyorsabban Szaúd-Arábia fegyverkezik, de nem Izrael, hanem a Perzsa-öböl túloldalán fekvő siíta Irán ellen. A világ terrorszervezetei innen kapják a legtöbb pénzt, az Iszlám Állam, a boszniai csoportok és még sokan mások.

 

Kína térnyerése sem kedvez a Távol-kelet békéjének. Mind gazdasági hatalma, mind a Dél-kínai-tengeren szigetfoglalásokkal történő terjeszkedése destabilizálja a térséget. Minden politikus és elemző azt vallja, hogy a 21. századi történelem első felének legfontosabb eseményei a csendes-óceáni térségben fognak lezajlani. A fő válsággócok itt vannak: Pakisztán, Afganisztán, Észak- és Dél-Korea és az Iszlám Állam.

 

Az arab és izraeli megbékélés is várat még magára. A vakvágányra futott tárgyalások fő okozója, hogy egyik fél sem reálpolitikus és mindkét fél a múltba tekint és évezredes sérelmeket ró fel a másiknak, holott a rendezés kulcsa a jövő kérdéseire való összpontosítás lenne. Ezen felül a közel-keleti békének több ismérve is van, többek között a vízhez való hozzáférés, a határok kérdése, Jeruzsálem kérdése, mégsem folynak még tárgyalások egyik témában sem.

 

Nógrádi György másnap Zselízen tartott előadást. Fotó forrása: Facebook/MKP Lévai járás

 

Oroszország szerepe a V4-et is megosztja

 

Oroszország szerepe is megváltozott a térségben. Még a Visegrádi négyek között sincs közös álláspont ebben a tekintetben. Míg a lengyelek szerint napi szintű orosz veszély van, addig Magyarország, Szlovákia és Csehország szerint nincs fenyegetettség. Az európai országok többsége az oroszországi gazdasági embargók feloldása mellett foglal állást, míg az USA azok megtartása mellett agitál.

 

Az Egyesült Államoknak érdeke egy gyenge Európa, és a migránsválság ezt a gyengeséget csak jobban elmélyíti. A katalán válság, Nagy-Britannia kilépése az Unióból mind olyan aktuális probléma, amely Európa versenyképességét a világpolitikai színpadon erősen gyengíti.

 

A kis országoknak csak statisztaszerep jut

 

Az összefüggéseket egy idő után nehezen tudja követni az ember. A politikai játszmák útján történő érdekérvényesítés a célja minden országnak, de ebben a kis országok csak statiszta szerephez jutnak. Fontos ezért a megfelelő szövetségesek megtalálása mind gazdasági és biztonsági szempontból is.

 

Az est folyamán megannyi kérdés érintve volt, a tanár úr elmondása szerint pedig egy három napos előadás sem lenne elég mindnek a felsorolására. A két órás előadás után a közönség soraiból hangzottak el érdekes kérdések mutatva ezzel is, az emberek fogékonyak nemcsak a hazai de a külhoni történések iránt is.

 

 

Dian Csaba

Nyitókép: kadarka.net

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!