Virgil
  • HUF: 369.30
  • USD: 1.13
  • 2 °C
  • 10 °C

Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Negyven lettem. Talán meg sem érdemeltem

Negyven lettem. A fenébe. Az ember ilyenkor számot vet. Az elmúlt évtizedekről. A megvalósult vagy éppen a beteljesületlen álmokról. Még általános iskolásként, amikor untam az órák egyhangúságát, játszottam a számológéppel. Évszámokat pötyögtem be, majd kivontam belőle a születésemét, az 1977-et. Így akadtam rá 2017-re. Akkor azt mondtam, ez olyan messze van, hogy soha nem jön el.

 

Nem láttam magam előtt azt, amit ez a négy évtized tartogat. A kamaszkor nagy kérdéseit, az élet első buktatóit, a viszonzatlan szerelmeket. Ekkor még minden magától értetendőnek tűnt. Folyt minden a maga megszokott medrében. Gyermeki naivsággal hittem, az élet már csak ilyen de végeredményben szép és érthetetlenül tekintettem a néha bús, komor felnőttekre.

 

Nem foglalkoztatott még az elmúlás gondolata. Valami távoli megfoghatatlan, soha el nem jövő rémkép volt. Nem találkoztam még a halállal, a gyász szürke, reménytelen napjaival. József Attila remek soraiban hittem, tűzoltó akartam lenni, vadakat terelő juhász. Mégis katona lettem. Az idegenlégió harcedzett évei döbbentettek rá.

 

Szemben a megváltoztathatatlannal

 

Felnőttem. Közben az idő vasfoga lassan, de könyörtelenül számolva a perceket elszólította a nagyszüleimet. Ekkor néztem először farkasszemet a megváltoztathatatlannal. Aztán jött a hír, az egyik barátom önkezével vetett véget életének, a másik egy gyilkos kórral folytatott reménytelen küzdelem után adta oda a lelkét a Teremtőnek. A sors kifürkészhetetlen és mindenkinek más ceruzával íródott.


Az életem kenyerének a felét már megettem. Bízva abban, hogy az a ceruza még sokáig írni fogja az éveket, van tennivaló még bőven. A gyermekeim sorsa, élete az, amely meghatározza a mindennapokat. Tébolyult világba születtek, vállukon a kisebbségi lét terhét is kell, hogy cipeljék. Természetellenes állapotok mérgezik a közhangulatot. A bűnösökből lettek az áldozatok, a fiúk is lányok, reklámokon hizlalt műanyag világ. Vissza kell térni a természethez, mindahhoz, amiben az őseink hittek, amiért dolgoztak. Tovább kell adni, megélni azt, ami már évszázadok óta érték és nem cserélhetőek el holmi vásári mutatványokra. Tennivaló van bőven, a kifogás a gyengék fegyvere. Ha  küzdeni kell, hát küzdjünk, harcoljunk meg azért, ami minket megillet.

 

Mivé lettetek, kedves sorstársaim?

 

A folytonosság nem szűnhet meg. A nyolcvanas évek elején, elsős koromban három induló osztályba is alig bírták bezsúfolni azt a sok csemetét. Mennyi magyar gyermek. Ma egy osztályra való is alig jön össze, sokszor alig tízen lézengenek csak egy tanteremben. Mivé lettetek, kedves sorstársaim? Bennetek mi romlott el, vagy minek dőltetek be? Cicero halott. Nincsenek negédes, szép szavak. Az állami propaganda, ami kimossa az agyakat.

 

Nem ilyen világot képzeltem ott a zselízi padsorokban. Nem is nekrológ szagú “ünnepi” sorokat szántam írni. Erőm teljében vagyok, bár az a súly már nekem is görbíti a hátam. Az elmúlt évek és az esős november vezeti a kezemet. Zalán és Márk egy nap, ha apák lesztek, fogjátok kézen a gyermekeiteket. Mikor reggel útnak indultok, ne tévedjetek. A magyar szó a magyar iskola legyen a mindennapi kenyeretek.

 

Negyven lettem. Csendben. Talán meg sem érdemeltem.

 

Dian Csaba

Nyitókép: jokesoftheday.net

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

none
2018. feb. 10. 02:42

Sem "teremtő" , sem "sors" nem létezik , ...

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Hirdetés (X)

Kövessen minket