Isten útjai kifürkészhetetlenek tartja a mondás. Izsmán Jónás, az ipolysági reformátusok lelkésze ennek hű példája. A csallóközi Bősről került Ipolyságra még 2004-ben. Nem úgy indult az élete, hogy egy napon lelkész lesz belőle. Lakatosként kezdte egy dunaszerdahelyi üzemben, majd annak megszűnte után egy ideig munkanélküli volt. Szülőfalujában közmunkásként egy idősek otthonában talált állást, majd később a felbári kórházban dolgozott ápolóként.

 

Időközben egy alistáli szilveszteri táborban átélte Isten közelségének csodáját, elkezdte tanulmányozni a Bibliát és ennek hatására határozta el, hogy felhagy a világi foglalkozások művelésével és életét a vallásnak fogja szentelni.

 

Karácsonyváró délutánon az ipolysági református parókián beszélgettünk hitről, a közösségi élet megélésének fontosságáról és lelki dolgokról.

 

 hirdetes_810x300  
?

 

Mennyire fontos még a mai kor gyermekének a várakozás a Megváltó eljövetelére és hogyan vet számot a lelki dolgaival az ünnepet várva?

 

A mai világ sok mindenben ferdíti a lényeget. Karácsony közeledtével sok embernek fáj a feje, hogy miből és mit vegyen szeretteinek. Kialakítottunk magunknak egy hamis képet, hogy a karácsony a karácsonyfáról, ajándékozásról, enni és innivalóról szól. Egyfolytában a szeretet ünnepéről beszélünk, közben pedig mindenki feszült, hogy az elvárásoknak megfeleljen.

 

Pedig a karácsony nem erről szól, hanem arról, hogy Isten elküldte egyetlen szeretett fiát, Jézust erre a földre az ember megváltására. Világosságul legyen a sötétségben járóknak, szabadulást hozzon a béklyóinktól, rossz szokásoktól, szenvedélyektől. A régi csüggeteg, borúlátó, sokszor lázadó és vádló bűntől teli szívünk helyébe új szívet adjon. Ezt nem tudjuk kiformálni magunkban, ez Isten kegyelmi ajándéka az Őt keresőknek, az Őt szeretőknek.

 

?

 

Az egyház és ezen belül a hit mennyire van jelen mindennapjainkban?

 

Ebben az évben ünnepeltük a reformáció ötszázadik évfordulóját, aminek dióhéjban a lényege a Krisztushoz való visszatalálás volt. Hiszem, hogy az egyház ma is csak akkor tölti be küldetését, ha tovább tud mutatni önmagán arra a Krisztusra, akinek ma is van hatalma az emberek életét megújítani. Ha megnézzük a híres emberek életét, akik valami nagyot tettek az emberiségért, túlnyomó többségében egy közös van bennük. Ez pedig a hit, az Istenhez való ragaszkodásuk.

 

Fontos még a közösségi lét és karácsony igaz üzenetének a megélése?

 

A karácsonynak mindig a reményt kell sugároznia. Ne add fel, van remény. Van, aki szeret, aki érted elhagyta a mennyet, hogy életté tegye a léted. Hogy a romokon újat építsen. A gyülekezet igazi ereje úgy gondolom az alázat. Mikor alázattal be tudom vallani, el tudom mondani, hogy nekem is szabadításra van szükségem és ezt a szabadítást nem a magam erejéből, hanem Isten ajándékaként kapom.

 

?

 

Az ilyen alázatos bizonyságtétel bátorságot és reményt ad. Nem vagyok egyedül a harcaimban. Mindenkinek megvannak a maga Góliátjai, de a Mindenható segedelmével legyőzhetőek.

 

Ezek a sorok vezessenek bennünket a meghitt pillanatokban. Az egymásra való odafigyelés az őszinte szeretet mások iránt az, ami a plázák boltjaiban nem, csak a szívekben kapható. Nem az a fontos, hogy mennyi ajándék lesz a fa alatt, hanem az, hogy kik állják majd körül.

 

?

 

Dian Csaba

Képek: A szerző felvételei

Nyitókép: Izsmán Jónás, az ipolysági reformátusok lelkésze (Felvidek.ma)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!