Szekér Lili néni Párkány legidősebb lakosa december 23-án, pontosan a 100. születésnapján gyújtotta meg az  adventi koszorú negyedik gyertyáját.

 

Lili nénit a tiszteletére összegyűlt emberek fogadták a sétálóutcában felépített adventi koszorúnál, valamint Párkány polgármestere Szabó Eugen és az alpolgármester asszony Kornélia Slabáková.

 

 

 hirdetes_400x285  

Az érdeklődő néninek mindenkihez volt kedves szava, szívesen elbeszélgetett bárkivel, aki odament hozzá. Elmondta, kicsit fáradt, mert süt-főz, takarít így az ünnepek közeledtével. Több köszöntője, akik a napokban látogatták meg arról számoltak be, Lili néni kötényben, a konyhában sürgölődve fogadta látogatóit.

 

 

Milyen érzés száz évesen a karácsonyra készülődni? – kérdezem. Nem is tudom, mosolyog Lili néni, mintha megtévedt volna az idő. Magam se hiszem a százat, bár reggelente azért úgy kelek fel, hogy megkérdezem: Mára is itt hagytál hát Istenem?

 

„Meghatódva gyújtottam meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját, ami azt jelenti, már nagyon közel van Jézus eljövetelének az ünnepe. Mindenkinek nagyon boldog, áldásos, kellemes ünnepeket kívánok” – mondta Lili néni az egybegyűlteknek.

 

 

Akkor született, mikor Párkány még falu volt, amikor a termálvizes Vadas fürdő helyén mocsaras rétek húzódtak, tehenek legelésztek, amikor Párkány csupa játék és izgalom volt. Egész életében valakiket segített, támogatott. Vallja, egyedül a munkát szabad túlzásba vinni. Istennel is nagyon jóban van. „Kis fekete prücsök voltam, valószínűleg senki se gondolta akkor, hogy megérem a százat” – mondja és derűsen beszélget tovább a körülötte állókkal, akik egyre kérdezgetik, emlékszik Lili néni apámra? anyámra? a Duna jegére? az Ernőre?  … és Lili néni EMLÉKSZIK..

 

 

Ismerjék meg Lili nénit közelebbről is!  

 

Bokor Klára
képek: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!