Új repülőjáratokat indít Pozsonyból és környékéről a fapados ír légitársaság, a Ryanair, a Wizz Air, a lengyel LOT és a német Eurowings. A légitársaságok olyan új úti célokat vettek fel a kínálatukba, amelyek közül szinte mindenki talál kedvére valót.

 

Az elmúlt években a pozsonyi repülőtér egyre nagyobb érdeklődésnek és egyre több utasnak örvend. Évről évre újabbnál újabb úti célokkal gyarapodik a kínálat, s e tekintetben a 2018-as év sem lesz kivételt. Nemcsak Pozsonyban, de a környező repülőtereken is.

 

Márciustól Grúzia is elérhetővé válik

 

 hirdetes_810x300  

A pozsonyi repülőtér menetrendjének egyik legnagyobb újdonsága közé minden bizonnyal Grúzia tartozik. A Fekete-tenger keleti partján és a Kaukázus alatt elterülő egykori szovjet köztársaságot egyelőre nem sok szlovák állampolgár látogatta meg. Azok, akik mégis emellett a célpont mellett döntenek, nem fognak csalódni. A síelési lehetőségekkel vonzó hegységek, a gyönyörű ódon kolostorok, valamint az egyetlen grúz nagyváros, Tbiliszi garantált élményeket kínál a Grúziába látogató turistáknak.

 

Tbiliszibe az újonnan a pozsonyi reptérre érkező Georgian Airways légitársaság indít rendszeres járatokat március 27-től hetente kétszer, kedden és pénteken.

 

A fapadosok is beújítottak

 

Újdonságokkal érkezik az ír fapados légitársaság, a Ryanair is. A menetrendjébe idén négy új járatot iktatott be. A legnagyobb lelkesedést eddig Málta szigete váltotta ki. Amennyiben a máltai lovagok nyomában szeretnénk egy kirándulást tenni, vagy egyszerűen csak a sziget gyönyörű tengerpartját szeretnénk megcsodálni, netalántán az angol nyelvtudásunkat szeretnénk fejleszteni, akkor március 25-től irány Málta.

 

A kedvenc úti célok közé sorolható Ciprus is. A Világörökség részévé nyilvánított Páfosz városába szintén március 25-től indul egyenes járat a pozsonyi repülőtérről.

 

Vonzónak számít a Fekete-tenger partján fekvő bulgáriai Burgasz üdülővárossal létrejövő összeköttetés is. Sokak számára a Burgaszban eltöltött idő nemcsak olcsó nyaralást, de kulturális élményeket is jelent. Mindhárom újdonság szezonális, így az új járatok hetente kétszer fognak indulni a pozsonyi repülőtérről.

 

Fotó: Letisko Bratislava

 

Az utolsó újdonság, amit szintén idén márciustól indít a Ryanir, az nem más mint a görögországi Szaloniki (Solún). Az ír légitársaság hetente két alkalommal indít járatot Görögország második legnagyobb városába, így Athénon és Korfu szigetén kívül ez lesz a harmadik görög város, amit elérhetővé tesz a turisták számára.

 

A konkurens Wizz Air légitársaság sem tétlenkedik idén. Az öt, már meglévő járata mellé (Szkopje, Kijev, Varsó, Szófia, Tuzla) idén egy hatodikat is indít, mégpedig Londonba. A Wizz Airrel június 20-tól repülhetünk az egyik legkedveltebb célpontba, Londonba, azon belül is a Luton reptérre.

 

A környező repterek kínálata

 

A WizzAir nem feledkezik meg budapesti bázisáról sem. Már korábban jelezték, hogy még a nyári hónapok előtt növelik a repülőutak számát az olyan népszerű célpontjaikba, mint például Barcelona, Keflavík (Izland), Kutaiszi (Grúzia), Szentpétervár és Porto.

 

Márciusban két új járattal is bővíti kínálatát a WizzAir. Március 15-tő lehetőségünk lesz arra, hogy Budapestről a norvégiai Stavangerbe repüljünk, március 25-től pedig egyenes járattal utazhatunk Budapestről Athénba.

 

Nagy lelkesedéssel fogadták a LOT Polish Airlines újdonságait is. A népszerű budapesti ferihegyi repülőtéren ugyanis hiányzott az egész éves transzatlantikus összeköttetés. Május elejétől azonban már lehetőségünk lesz arra, hogy a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtérre, valamint New York-i JFK repülőtérre utazzunk.

 

Jó hírekkel kecsegtet a német Eurowings légitársaság is. A bécsi repülőtérről indított új járatainak köszönhetően szintén közelebb kerülhetünk a napos vidékekhez. A rendszeres járataik közé az alábbiakat sorolták: Tenerife (South Airport, január 10-től), Lanzarote (január 15-től), Larnaka (Ciprus; március 25-től) és Katánia (március 26-tól).

 

Forrás: Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: sundaypost.com

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!