A Falvak Kultúrájáért Alapítvány hagyományosan a Magyar Kultúra Napja Gálán adja át többek között az Örökségserleg elismerést. Idén, a 22. alkalommal megrendezett gálán 14 országból érkező vendégek előtt három felvidéki ifjúsági közösség is átveheti a díjat.

 

Az Örökség serleg díjat 2005-ben a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Magyarország Felfedezői Szövetség alapította. A Magyar Kultúra Napja Gála a szűkebb vagy tágabb közösségükért önzetlenül tevékenykedők nemzetközi ünnepe, az Európai Unió példaértékű eseménye – olvasható az Alapítvány honlapján.

 

Az idei gálán a díjazottak között szerepel Nána község kisiskolája, a Buzita Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Buzita Citerazenekar.

 

 hirdetes_810x300  

Párkány-Nánai kisiskola

 

Forrás: facebook.com

 

A felvidéki Nána kisiskolája Párkány „külvárosában” a túlélésért küzd. Évtizedekkel korábban a pedagógusok beolvadtak a település közösségébe. A falu napszámosaiként intézték az ügyes-bajos dolgokat, és vállalták közösségek vezetését. A 2004-re lecsökkent létszám miatt az iskola az óvoda épületébe költözködött.

A megmaradás titkát többen a helyi egyéniségek, a vezetők, a pedagógusok és s szülők egységében látják. Az alapiskola pedagógusai a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltése érdekében színdarabot, néptáncot, moderntáncot tanítanak és szakköröket indítottak. A nánai mentalítással büszkék hitükre és magyarságukra, amelyhez az iskola adja a gyökereket és a szárnyakat.

Rendezvényeik a sportnap, adventi készülődés, irodalmi nap, maszkabál, jótékonysági bál, az anyák napja és a gyermeknap az óvoda és az iskola, valamint a település összefogását dicséri. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a 2004-re 14 tanulóra lecsökkent létszám mára elérte a 26-ot.

Nemzetmentő szolgálatukért

 

Olvasható az Alapítvány indoklásában.

 

Buzita Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Buzita citerazenekar

 

forrás: facebook.com

 

A szórványrégióban húsz településről 158 gyermek jár az iskolába, amelynek hagyományőrző programja 15 éve töretlenül fejlődik. A magyar oktatás megmaradása érdekében iskolabuszt és szakköröket működtetnek, valamint tehetséggondozást vállalnak. A Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes, és a Buzita Citerazenekar 15 éve sikeresen működik.

Az iskola remek mesemondókat nevel. A helyi óvodában népi játékok foglalkozás szervezésével ismertetik meg a népdalokat és hagyományokat, amely harmadik éve az első osztályosok kötelező tanórája is. A csoportból kikerültek egy része komoly feladatot vállal az utánpótlás nevelésében.

A Kelepelők rendszeres résztvevői a helyi és az anyaországi fesztiváloknak, de bemutatkoztak Lengyelországban és Csehországban is. A több korosztályú citerazenekar számos hazai és nemzetközi sikert tudhat magáénak.

Magyar kultúra határon túli ápolásáért.

 

áll az indoklásban.

 

Egyébként az egykori Kelepelők közül többen is a „Fölszállott a páva” 2017-es megmérettetésén bemutatkozó Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tagjai.

 

 

Két felvidékivel bővül a Magyar Kultúra Lovagrend tagsága

 

A Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a kultúra különböző területein lovagiasan, huzamos ideje tevékenykedők elismerésére 1998. szeptemberében hívta életre. A cím a művészi teljesítmény mellett elismeri az irodalmi és a közművelődési teljesítményt. Adható kultúraszervező életműért is. Köszönet jele a magyar kultúrát támogató hazai és külföldi művészetbarátoknak, szponzoroknak, mecénásoknak, politikusoknak. Az alapító küldetésének megfelelően kiemelten támogatja a „falvak lámpásainak” elismerését.

 

Az idei díjazottak között két felvidékit is találunk.

 

Juhász István (Hanva, Szlovákia) vállalkozó

 

Lovagias tettek: A felvidéki magyar kultúra önzetlen mecénása. A 80-as években több falu népét összefogó, rimaszécsi székhelyű földműves szövetkezet elnökeként Honismereti Ház néven megteremtette egy dél-gömöri magyar múzeum alapjait, működése személyi és tárgyi feltételeit, gazdagította az intézmény gyűjteményét. Művésztelep létesítését támogatta. Jeles előadók meghívásával elősegítette a gömöri magyarság felemelkedését. Hanvára hazatérve létrehozta az Agrárius Kft-t, amely 1600 hektáron gazdálkodik.

Kezdeményezője a településen létesült szoborparknak. A Hanvay-kúria megmentője, emlékhelyek ápolója. Kiemelt feladatának tartotta Hanva egykori lelkésze, a 200 éve született Tompa Mihály emlékhelyének felállítását és ápolását. Küldetésének célját így fogalmazta meg: „Csak akkor éreztem magam igazán jól, ha a körülöttem lévő embereket is boldogulni láttam.”

„A magyar kultúra határon túli ápolásáért”

 

forrás: youtube.com

 

Mihályi Molnár László (Szepsi, Szlovákia) költő, közíró

 

„Lovagias tettek: Tíz évig a Magyarok Világszövetsége felvidéki szervezetének alelnöke volt. Jelenleg a szepsi Bódva Egyesület elnöke és a CSEMADOK Kassa-környéki Területi Választmányának alelnöke. Diákkorában szervezte a pozsonyi magyar egyetemisták közösségi rendezvényeit. 1975-ben elindítója és huzamos ideig vezetője a honismereti kerékpártúrának. Házigazdája és műsorigazgatója a Mécs László Szabadegyetemnek és az azt megelőző nyári művelődési táboroknak, a Járási Dal- és Táncünnepélyeknek, az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválnak, valamint más helyi és regionális kulturális rendezvényeknek.

Egy ideig a Tőketerebesi Járás népművelési intézetének magyar nemzetiségi szakreferense. Számos alkalommal vett részt néprajzi gyűjtéseken, a Ticce Képzőművészeti Klub alapításában és kiállításainak megrendezésében. A királyhelmeci Vox Humana Kisszínpad megalapítója és rendezője. 1991-től a prágai szövetségi gyűlés képviselője, a magyar frakció vezetője, az Együttélés országos alelnöke lett.

Nyolc évig Szepsi iskolájának igazgatója, majd 2002-től a Szakkay József Szakközépiskola tanára. 2015-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége „Pedagógus életpálya” díjjal jutalmazta. Aktív tagja az arany minősítésű szepsi Vox Columbellae vegyeskarnak. Közel ötven éve ír verseket és tanulmányokat, amelyek antológiákban és három verseskötetében jelentek meg.

„A határon túli magyar kultúra ápolása érdekében kifejtett életművéért”

 

2017-ben az FKA felvidéki díjazottjai Baloghné Domonkos Malvin (Mokcsamogyorós, Szlovákia) ének-zeneszakos pedagógus, karnagy és Kalita Gábor (Pozsony, Szlovákia) közíró, festőművész voltak.

 

Magyar Kultúra Lovagja kitüntetés – Két felvidéki is a díjazottak között

 

Körkép.sk

Nyitókép: refszatmar.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.