Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport – adta hírül a magyaridok.hu.

 

A Magyar Időknek nyilatkozva Kásler Miklós professzor elmondta, hogy vizsgálataik alapján az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.

 

2013-ban Erdő Péter bíboros hozzájárulásával és a magyar kormány pénzügyi támogatásával kutatásokba kezdhetett az Országos Onkológiai Intézet (OOI) vezette kutatócsoport. A kutatók a Mátyás-templomban található emberi maradványokat vizsgálták meg.

 

 hirdetes_810x300  

Kásler Miklós, az OOI vezetője elmondta, hogy az elsődleges cél az Árpád-ház tagjaira jellemző DNS-szakasz meghatározása volt.

 

Kásler professzor 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férficsontváz, illetve a székesfehérvári kriptában eredetileg a balján nyugvó felesége, Châtillon Anna csontmaradványaiból.

 

Az elsődleges cél annak a DNS-szakasznak a meghatározása volt, amely az Árpád-ház tagjaira volt jellemző. A királyné DNS-ének vizsgálata pedig azért volt fontos, mert így a többi maradvány esetében meg lehet állapítani, hogy az illető felmenője vagy leszármazottja volt-e III. Bélának.

 

A kutatásban, mely nemzetközi összefogással folyt, részt vettek a göttingeni egyetem világszerte elismert szakértői is, így az eredmények Kásler Miklós szerint megkérdőjelezhetetlenek.

 

A kutatócsoport sikeresen definiálta III. Béla király apai ági (Y-kromoszomális) profilját, amely hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához.

 

forrás: magyaridok.hu

 

Ez annyit jelent, hogy például az Egresen most feltárt sírból kiemelt maradványról meg lehet majd állapítani, hogy az Árpád-házhoz tartozik-e. Ha igen, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy a csontok csak II. András maradványai lehetnek, mert több Árpád-házit ott nem temettek el.

 

Ugyanakkor megerősítést vagy cáfolatot nyerhetne az a feltevés is, amely szerint I. Béla fiának, I. Géza királynak a sírjára lelhettek-e rá váci régészek több mint két évvel ezelőtt.

 

A szakértők a királyi pár maradványain kívül még 9 a székesfehérvári bazilikából származó csontvázat vizsgáltak meg, de csak kettő esetében bizonyították, hogy biztosan Árpád-házik. Az egyik III. Béláé, a másik pedig egy olyan férfié, aki eredetileg III. Béla közelében feküdt.

 

A DNS-vizsgálatok alapján bizonyos, hogy az illető nem leszármazottja, hanem felmenője volt III. Bélának, nagy valószínűséggel az apja, II. Géza vagy a nagyapja, Vak Béla. Az utóbbi azonosítását megkönnyítette volna, ha megvan a koponya is, ennek azonban nyoma veszett.

 

Biztosan nem finnugor eredetűek

 

Kásler professzor a Magyar Időknek elmondta azt is, hogy vizsgálataik alapján a két királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.

 

Ezt az eredetet erősítik meg III. Béla testi jegyei is. A morfológiai megfelelések is megerősítették ugyanis, hogy III. Béla 190 centiméternél is magasabb, erős testalkatú férfi volt, csontjai is robusztusak. A leírások alapján a család több férfi tagja is hasonló alkatú volt, ami szintén megerősíti a Turul-dinasztia eurázsiai eredetét.

 

Hozzátette: az értékelés természetesen a történészek és a régészek feladata, de nekik kötelességük ezekkel az adatokkal is foglalkozni.

 

Ha a genetikai profil napjainkban alkalmas az apaság megállapítására, akkor a módszer precizitását ebben a vonatkozásban sem érdemes megkérdőjelezni

 

– fogalmazott Kásler.

 

magyaridok.hu

Nyitókép: hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.