Még három hétig tart a pályázat, így nem késő beszállni, május 10-ig bárki beküldheti történetét háziorvosáról!

 

„Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat kiírója (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága) a páciensek, de az önkormányzatok, polgármesterei hivatalok, könyvtárak, idős otthonok, egyházkerületek, civil és szakmai egyesületek ajánlásait is várja!

 

Kép: evpraxisa.hu

 

A pályázat portálján www.evpraxisa.hu több határon túli ajánlás is olvasható, például Nagymegyerről, az erdélyi Szovátáról, Zetelakáról, stb. Több esetben helyi lakosok ajánlották orvosukat, de Kárpátaljáról is már érkeztek ajánlások.

 hirdetes_810x300  

 

Akad olyan település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a betegek 90%-a roma, a háziorvos  viszont a helyén marad, nem menekül el, ahogyan elődei tették, pedig  hálapénzre nyilvánvalóan nem számíthat.

 

Számos életmentő és megható történet érkezett, ilyen például a felvidéki csontrákos kisfiú esete, Geri tragédiája egyik lábának amputálásával kezdődött. A fiú már nem él, de édesanyja szerint négy és féléves küzdelmében szülein kívül a doktornéni volt a támasza, akitől  még a  rendszeres vérvételt is eltűrte. A nehéz évek után az édesanya és a doktornő együtt hozott létre alapítványt a csontrákos gyerekek megsegítésére.

 

A betegek azt az orvost szeretik, becsülik igazán, aki partnerként tekint rájuk, aki a szakorvosi rendelőből visszatérőknek elmagyarázza a szakkifejezéseket, és segít levonni a következtetéseket. Fontos, hogy a családorvos az előre egyeztetett rendelési időpontokkal minimálisra csökkentse a zsúfoltságot és a várakozási időt, és az is, hogy az infokommunikáció korában szinte mindig elérhető legyen. A legnépszerűbbek a mobiltelefon mellett e-mailben, és a közösségi portálokon, sőt, saját honlapjukon is elérhetők, ahol egyébként naprakész és fontos információkkal látják el pácienseiket.

 

A pályázat kiírója május 10-ig várja a történetek beküldését, így a Körkép.sk olvasói is eldönthetik, hogy ki legyen az év legjobb háziorvosa!

 

Körkép.sk/sajtóhír

Nyitókép: evpraxisa.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!