Kalita Gábor: „Fentről” lemegyünk vidékre… – avagy ezért borult az ország narancssárgába?

Amikor anyaországi barátaim látogatóba érkeznek hozzám Pozsonyba, mindig elszavalom nekik – rendszerint derűs hangulatot keltő mondókámat, miszerint: – …viselkedjetek, s jól csináljátok, mert nekünk, Felvidékieknek, innen, fentről, nagyon is jó a rálátásunk minden egyes ténykedésetekre…

Persze, alábbi értekezésemben a fentről, és lentről fogalmát ennek fordított oldaláról, egy friss precedens alapján közelítem meg, amit bizony mi sem, Kárpát-medence határon túlra ítélt magyarjai – egyszerűen nem hallgathatunk el és szó nélkül, már végképp nem hagyhatjuk.

Felfedezték a spanyolviaszt

   

A magyarországi választások utáni zajos időszak már lassan- lassan lecseng, ám az ellenzék hánykolódása, úgymond, a jövőt illető, „szabadalmat” is megérdemlő „találmányai,” vagyis „ötletelései” nagyon is érzékelhetőek.

Mi is történik, valójában.  A főváros „elitjét” – szerintük – tömörítő liberálisok, az újfent keletkezett, vagy az átkosból reánk száradt városi baloldal, s ennek médiái felfedezték, hogy:

…jééé, nemcsak Budapest létezik, vagy mondjuk,a gyakran látogatott  rokoni, baráti környezetük  New York vagy London, hanem Budapest körül is van egy holmiféle eltűrt, fura masszának tekintett „nyolc milliós” valami, amit úgy neveznek, a vidék.

Az az érzésem, hogy számos, főleg belvárosi, budapesti fiatal volt már a tengeren túlon, de – példaként említve – azt sem tudja, hol van Zalaegerszeg.

Makó és Jeruzsálem szindróma

Vagyis, a Budapestre koncentráló pártok képviselői, a belváros múlt rezsimből itt rekedt, korábban, majd az új felállásban is alaposan megtollasodott káderei, ennek komoly lehetőségekhez juttatott káder gyerekei, a lukácsista Heller Ágnes szoknyája körül legyeskedő posztkommunista szalon filoszok és bértollnokok, a beton-panelek közé szorított prolik egy része, a nyugati szabadosság által befolyásolt, akár a gender felé hajazó, családmegvető fiatalok, a másság és a globalizmus szószólói, a szemtelenségéről és hazugságairól elhíresült ballliberális média, kétes hírű NGO-k által manipulált, megtévesztett, pesti romkocsmákban „edződött” indivídumok, a kereskedelmi TV- k által legyártott „celebek” a választások után megkérdezték:

– …és a vidék – az ő retorikájuk szerint ez a parasztok lakta régiókat képezi – miért nem szavazott az ő liberális, vagy ki tudja, kik által támogatott, milyen, számunkra idegen izmusokat képviselő pártjainkra? Miért borult az ország narancssárgába?

S ezek után az ellenzéki médiában már jött is a csintalansándorok és kálmánolgák szerű, szolgálatos éceszgéberek, TV-s kerek asztalokon való dörömbölése, a pártok részéről szélbernadettek, s hasonlók által kiprodukált „észérvek:

– Igen is, nekünk is le kell menni vidékre, most már első sorban nekünk kell lent megszólítani főleg az elmaradott vidék embereit, mert csakis mi vagyunk a jövő, a mi oldalunkra kell fordítani – ezeket.

Igen, szerintük – ezeket –  a korábban, az ők, vagy hasonszőrűek országlása idején, vagyis általuk, a sárga földig lenézett, eddig észre nem vett,  családi környezetben élő, hagyományos életvitelt, vallást követő, vidéki embereket.

Az affektálás, a beképzeltség az ismételt bukás szinonimája

Mint említettem, történik mostanában, hogy a pesti ellenzéki TV- stábok szedik a lábukat a nyakukba, s szaladnak vidékre, mert hát most ez a trendi. Vagyis, ellenzéki megbízóik szerint választások után be kell mutatni: milyen szegényesen, pórok módjára  élnek a vidéki emberek, s arról fecsegni, majd ha mi jövünk, akkor jön el itt is az igazi Kánaán.

Nem tagadom, jókat tudok mosolyogni azon, amikor – példaként említve – a pesti nagykörúton belül szocializálódott ifi riporter – akit „fentről” leküldtek vidékre – amolyan fővárosias, affektáló hanglejtéssel, szlenges szóhasználattal, kipihenve, kiöltözve megkérdezi a nehéz munka súlyát naponta cipelő gazdát:

– Mondja uram, ez a bódé oldalán, micsoda?

– Feleli a gazda: ez nem bódé, ez szérű, ahol jelenleg a gépeket tároljuk. Ja, hogy a szérű oldalán, mi is lóg?  Hát egy libatömő…

– Jé, ilyet még nem is láttam… – Mondja a riporter, majd újra kérdez.

– A szérű, vagy micsoda előtt álló, hatalmas kerekű munkagéppel nem veszélyes dolgozni?

– De veszélyes, – fogja most már viccesre a szót a bugyuta rátartiság szülte kérdések hallatán  a gazda.

– Itt minden munkavégzés veszélyes, meg aztán jól be is koszolja magát az ember.

Majd mosolyogva a kamerába néz,  s folytatja.

– De vállaljuk, hogy a városiak asztalán legyen naponta friss kenyér, hús és zöldség a csarnokokban…

Közmunka élcelődéssel

Kimondottan érdekesek a közmunkák kifigurázására leküldött, média papagáj retorikával felkészült stábok szereplései, amikor az egyszerű emberek szájába kívánják erőltetni azt, hogy micsoda félrelépés volt az, hogy a jobboldali, keresztény értékeket képviselő kormány –vaskos munkanélküli segélyek kifizetése helyett – közmunkára „kényszerítette” az elesett embereket, s az ötven párezer forintért kell dolgozniuk. S, hát, százzal nyomják a megszokott szlogent, miszerint – emiatt „narancssárgult be az ország.

Persze nem és nem sikerül a rendszerint Budapesten, G-típusú Mercedesben pöffeszkedő TV-s producer szája íze szerint elkészíteni ezeket a bejátszásokat, mert a falun élő egyszerű embernek bizony megvan a magához való esze, s igenis tudja értékelni az adott, helyi lehetőségeket.

Íme, egyik példaként felhozott, korábbi tévés élményem, amikor az egyik ifi tévériporter a kerítésen kívülről szólította meg egy helyi közintézmény előkertjében dolgozó asszonykát.

– Mondja hölgyem, itt falun, miként tudnak megélni?

– A munkából, s nem a naplopásból, szólt a középkorú  asszony, s folytatja:

– A gyurcsányisták kakaskodása idején a körülöttünk lévő szántókat idegenek kezére juttatták, a helyi gazdálkodásból nem maradt semmi. Így távolra kellene utazni munka után, ez szintén költséges. Ezért maradunk sokan itthon, főleg mi, idősebbek. Korábban a faluban tízen, ha dolgozhattak közmunkásként, ma viszont vagy száztizen. Meg is látszik a falun, rendezettebb, van előbbre lépés. No meg az adókedvezmény, a rezsi költség lefaragása, a családtámogatás is jól jött. 2010 előtt bizony, nagyon nehéz volt.

– S meglehet élni a közmunkából? Kérdezi erőlködve a neoliberális média közeget kiszolgáló  riporter.

Az asszonyka nem rest élesebb tónusban felelni:

– hát, nem úgy, mint maguk ott, Pesten, de mi a keveset is megbecsüljük. No, meg a háztáji is besegít.

Aztán elköszön, hátat fordít a riporternek, s tovább serénykedik a parkosított terület karbantartásánál.

A riporter felismervén a patthelyzetet, az úton, az éppen feléje érkező gyerekcsapathoz szól:

– Merre-merre srácok?

– Az iskolából megyünk haza felé – szól az egyikük, majd ismét kérdez a riporter:

– Gyalog? Itt nincs belső járat?

– Ekkor már nevetőre fogták az ízes palócsággal beszélő, az egészségtől kicsattanó arcú gyerkőcök, s az egyikük  ezzel fordul vissza:

– Nincs. A falunkban nem jár a villamos… Itt a kerékpár a menő…

Mindenki náci és fasiszta, aki nemzetéért tesz

A hetvenes évek elején, s később, amolyan, a kultúra frontján történő szerkesztőcsere – Pozsony-Budapest –  révén volt módomban alaposan bejárni Magyarországot, megismerni Budapest társadalmi, kulturális közegét.

Az utóbbi, amolyan furcsa világként tárult elém, s valójában akkor, amikor a rendszerváltás után olvastam, s ma is olvasom Dr. Ilkei Csaba tényfeltáró, alapos utánjárással, kutatómunkával megírt, részletes, sorozatban megjelenő értekezéseit a volt vörös rezsim beszervezett ÁVH-s tisztjeiről, a háromperkettesekről, s háromperhármasokról, akkor értem meg valójában, miért is ilyen hatalmas a megosztottság, a káosz a volt szovjet uralom alatt élő országok lakói között ma is, melyek legtöbbjében az elszámoltatás csakis sokunk óhaja maradt.

Ugyanis annak idején, az említett közegek emberkéi jutottak lehetőségekhez, egymás között osztották a posztokat, a mannát, az elismerést, külföldi utazásokhoz jutottak, gyerekeik külföldi „megbízatásaik” folyamán – világnyelveket sajátíthattak el, számukra az egyetemre való bejutás – a káderpapa posztja révén – előre le volt zsírozva.

Az is köztudott volt, hogy az akkor piedesztálra emelt, mindenki által nagyra tisztelt tévés, rádiós, írott sajtós vezető szerkesztők, színházigazgatók, akkori, futtatott színészek, „celebek” jó része – besúgó volt.  Ezek, vagy utódaik – elkaparva mások elől a lehetőséget –  jelenleg is ott villognak a közismertség társadalmi pódiumain, egymás között osztják a pénzzel bélelt lehetőséget, s néha már az az érzésem, hogy beképzeltségüktől, rátartiságuktól – tán már nem is látnak.

S persze ködösíteni, azt kiváltképp erős szókinccsel tudnak. Aki ugyanis magyarként nemzetéért, hazájáért tesz, az természetesen náci és fasiszta – az ő imádott szóhasználatukkal élve.

Káder-utódok mai rongyrázása

Egy-két apró példa erejével is jól érzékeltethetőek a fentiekben tárgyalt, szomorú jelenségek.

Jó ideje történt, hogy nézem az egyik magyar TV-stúdió beszélgető műsorát, ahol a riporter hölgy koros rockereket szólaltatott meg emlékezés gyanánt. A kellemes beszélgetés után egyik ismert énekes, zenekara frontembere a hetvenes évek eleje körüli évekről beszélt, amikor elmondta, hogy elképesztően rossz angolsággal „másolták le,” énekelték el azoknak a rock bandáknak a tagjai a nyugatról átvett dalokat koncertjeiken, akik szintén ott ültek a beszélgetés részvevőikén.

Persze eldicsekedett, hogy az ő angolsága szinte anyanyelvi szinten funkcionált, mert a kádárrendszerben papája külügyi szolgálatot teljesített, s ő kint, alapiskolásként kitűnően megtanult angolul.

A többségükben ferencvárosi srácokból álló, általam is igen kedvelt zenekarok frontemberei a sértő megjegyzésre nem reagáltak, hiszen ezt kívánta meg a – nem az arroganciára és sunyi, szemforgató, könyöklő viselkedésmódra építő – jól neveltség. Ugyanis ők is, a nézők is jól tudták, mit is rejtett annak idején a fogalom, „külügyi szolgálat.”

Tanulságos példa

Egy másik tanulságos példa: a magyarországi média felületek nem is olyan régen hozták a hírt, hogy egy slágerrádió volt sztár szpíkerjének papája – az Állambiztonsági Történelmi Levéltár jelentése alapján – együttműködött a katonai felderítéssel, emellett egy időben a KGB fedőszerveként működő, Nemzetközi Újságíró Szervezet továbbképző iskolájában tanított.

Szerintem, nem is lenne hírértéke a fentiekben leírt történésnek, ha az illető utód, a szemtelenségéről és pofátlanságáról elhíresült moderátor nem sértette volna végig korábbi szpíkersége, s mai műsorvezetői szereplése közben a fél Magyarországot.

Ma ugyanis – korábbi baklövései miatt „átirányítva” – egy kereskedelmi TV-ben vezet egy beszélgető műsort, vagyis, amolyan kvaterka partit. Nem véletlenül itt, hiszen ez a neoliberális, minden részletében ellenzéki vonalat képviselő TV- stáb éppen az ilyen, Budapesten fehér Mercedesszel furikázó, volt kádergyerek kreatúrákat kéri fel – hatalmas pénzekért – műsorvezetésre, az ilyen TV küldi le „fentről” riportereit az általuk sokszor megalázott vidékre – kioktatás céljából, s – koránt sem csupán magunk között kimondva – jól átgondolt, zavarkeltés ürügyén.

Zárszó helyett: Az általam mindig is nagyra becsült, értelmes, hagyományos európai, társadalmi, vallási értékrend szerint élő vidék lakója, a fővárosi, városi magyar ember mindig is igyekezzen tudatából kizárni azokat a káros impulzusokat – érkezzenek azok a magyar gyűlölő média felületek, pártok politikusos stb. irányából – melyek, akik koránt sem méltók nemzetünk megítéléséhez, nemzetünk feletti ítélkezéshez.

Ugyanis az ő  „fentjük,” vagyis szemforgató fennhéjázásuk, „kérdőjeles” múltjuk, rendszerint  a szuterén padlószintjén leledzenek.

Kalita Gábor

Nyitókép: bacsmegye.hu