A szlovákiai turisták az elmúlt években leginkább a törökországi, a tunéziai és az egyiptomi nyaralásoktól ódzkodtak. A problémát a helyi biztonsági helyzet jelentette.

 

Nos, ma már a félelem a múlté. „Főleg Törökország és Egyiptom tartozik a legkedveltebb nyári úti célok közé, mivel ezek az országok stabil időjárási viszonyokat, jó árakat és minőségi szolgáltatásokat kínálnak. Idén a törökországi, tunéziai és egyiptomi nyaralások iránti érdeklődés jelentős mértékben megnövekedett“ – mondta az Aktuality.sk-nak az Invia marketing igazgatója, Michal Tůma.

 

Tůma elmondása szerint a törökországi üdülést a tavalyihoz képest idén háromszor többen választották. „A szlovákiai turisták körében eddig Törökország a legnépszerűbb nyári úti cél. Az utazási irodában az eladott utazásoknak a 23 százalékát alkotják“ – mondja.

 

 hirdetes_810x300  

A turisták második leggyakoribb választása idén Egyiptomra esik. Az észak-afrikai országot ebben az évben 30 %-kal több kiránduló választotta, mint tavaly. Az idei évben azonban Tunézia sem panaszkodhat: a nyaralók érdeklődése a tavalyihoz képest a kétszeresére nőtt eziránt az ország iránt.

 

Az észak-afrikai államok és Törökország népszerűsége már vetekedik az olyan európai úti célokkal, mint Görögország, Horvátország, Olaszország és Bulgária. Szó se róla, ezek után az európai országok iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Az Invia utazási irodánál eddig 44 %-kal több ember készül nyári szabadságra, mint tavaly“ – tette hozzá Tůma.

 

A kereslet főleg azon egzotikus helyek iránt csökkent, melyek a nyári szezonon kívül kedveltebbek a turisták körében.

 

Fotó: Aktuality.sk

 

Mi a helyzet a biztonsággal?

 

Amennyiben a fent említett, vagy további más országokba szeretnénk utazni, a külügyminisztérium figyelmünkbe ajánlja a tárca weboldalán megtalálható Utazás és konzuláris információk szekció rendszeres áttekintését. A szekcióban hasznos információkat találunk az összes országgal kapcsolatban – figyelmeztetett a szlovák diplomácia sajtórészlegének igazgatója, Igor Skoček.

 

Törökország

 

A két évvel ezelőtti államcsínykísérlet miatt az országban rendkívüli állapot uralkodik. A hazai diplomácia szerint a kirándulóknak az ankarai és az insztambuli üdülést kellene fontolóra venniük.

 

A szigorú biztonsági ellenőrzések miatt a turistáknak számolniuk kell azzal, hogy a vártnál hosszabb ideig kell a reptéren időzniük. A törökországi tengerparti reptereken azonban békés a helyzet.

 

Fotó: Dovolenka – malyPrinc.sk

 

Egyiptom 

 

A hurghadai hotel területén, a turisták ellen tavaly elkövetett támadás miatt a hivatalok kiegészítő rendelkezéseket fogadtak el, melyeknek célja, hogy a reptereken biztosítsák a kirándulók biztonságát.

 

A Vörös-tenger partvidékén elhelyezkedő turistaközpontokban (pl. Hurghadában, Safagában, Marsa Alamban és Sarm el-Sheikh-ben), valamint a Nílus folyamvidékén, a Luxortól délre elterülő turistaparadicsomokban a biztonsági helyzet stabil, a turisták szabad mozgását pedig nem korlátozzák a hivatalok.

 

Fotó: TravelHealthPro

 

Egyiptomban rendkívüli állapotot hirdettek, mégpedig a 2017 áprilisában, a kopt templom ellen elkövetett terrortámadás miatt. A hazai diplomácia szerint azonban a fentebb felsorolt tényezők nem befolyásolják negatívan a külföldi turisták szabad mozgását és tevékenységét a nyaralóközpontokban.

 

A külügyminisztérium azonban felhívja a szlovákiai turisták figyelmét arra, hogy a Sínai-félsziget északi részén a rendkívüli állapot mellet az esti kimenetel is tilos. Egyiptom ezen részét, valamint a Líbiával határos terület nyugati részét a külügyminisztérium már huzamosabb ideje veszélyes területként tartja számon, ezért arra figyelmezteti Szlovákia állampolgárait, hogy ne utazzanak az adott térségbe.

 

Tunézia

 

Az országban szintén rendkívüli állapot van érvényben, melynek célja, hogy a biztonsági egységeknek megfelelő feltételeket biztosítsanak a terrorizmus elleni effektív harchoz.

 

A külügyminisztérium óva inti a turistákat a potenciális terrortámadásoktól a reptereken, vagy az olyan, turisták által gyakran látogatott helyszíneken, mint az emlékművek és egyéb történelmi-kulturális színhelyek.

 

Fotó: Novinky.cz

 

A külügyi tárca szerint a kirándulók jobban teszik, ha elkerülik a Líbiával és Algériával határos vidékeket, valamint a Chaambi-hegy Nemzeti Park körüli területeket, hiszen ezeken a részeken a biztonsági helyzet továbbra is instabil.

 

A külügyi tárca ajánlása szerint alaposan mérlegeljük a tunéziai Kasserine és Le Kef körzeteibe, valamint az El Borma és Dhehiba sivatagos térségeibe való utazást is, hiszen ezeknek a területeknek az egyes részeit hadsereg ellenőrzi, a civilek számára pedig tilos a belépés.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Passport & Plates

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!