„Ráncos harmincévesek” – Egy Rolling Stones buli emléke

A Stones örök és elpusztíthatatlan. Pályafutásuk csaknem 6 évtizede alatt Jaggerék 3 generáció zenei ízlését és világlátását befolyásolva valami olyat hoztak létre, mi alapján fogalmat alkothatunk az igazi örömzenéről. A Stones maga rock and roll. A mocskos, dögös, füstös rock and roll, amely keresztül robog az emberen, mint az úthenger, s lelket nem hagy szárazon.

Amit Jagger, Richards, Wood és Watts csinálnak, arra igazán kifejező szavak talán nincsenek is. S mindezt úgy, hogy képességeik, teljesítményeik nem kissé hézagosak.

   

Jagger énekhangja igen csak kifogásolható, Richardsnál ezerszer profibb gitárosok rohangálnak a földön, Wattsról pedig a koncert minden pillanatában azt gondolhatnánk, elalél az életunalomtól, s mégis, valamitől elcseszett jól működik ez a banda! Immáron 56 éve.

S hogy megérte-e a koncert? Nos, kétszer ennyi erőfeszítést és pénzt  is megért volna, mert az élő történelmet, legendák játékét láthattam a színpadon. S a jóisten remek időt és egy kiváló társat is adott mellém, akinél jobb koncertpartnert nem is kaphat az ember.

Utunk Pozsonyban vette kezdetét. Kolleginámmal vonatra vártunk. A beszállásnál végtelennek tűnő rajongó-rengeteg fogadott minket: tizenévesek, korunkbeliek, szülők és nagyszülőkorú férfiak és nők, akik Rolling Stones-os pólókban, kitűzőkkel dobták be magukat a forrongó tömegbe, hogy helyet találjanak maguknak a vonatban. Mi a legutolsó szerelvény legutolsó két méterérén, a WC szomszédságában, a koszos vonatszőnyegen elvetve magunkat találtunk rá az elégedett kényelemre.

Kettő óra volt már, mire a prágai főállomásra értünk, majd fél négy, mire a repülőtérre. Szüzekként értünk a városba, szinte nulla információval a közlekedést illetően, de a sok Stones jelkép, amit az emberek magukon cipeltek, könnyítettek utunkon. Hogy tudjuk, mely eszközre kell szállnunk, csak a rajongók tengerét kellett követnünk.

A koncerthelyszín egy elképesztő méretekkel bíró sík terület volt, ott kerültek felállításra az étel és italsátrak, az ajándéktárgyak üzletei, a színpad és a kisebb falu méreteinek is megfelelő földdarabon felállított Toi-Toi rengeteg. Magával ragadó volt a több ezer, sőt több tízezer, különböző korú férfi és nő látványa, akik állhattak bármilyen messze egymástól korban, társadalmi rangban, itt azonos rajongással és izgalomban múlatták idejüket.

Volt is mivel múlatni, mindenki talált magának megfelelő szórakozást, ha egyebet nem, napfürdőzhetett a füvön valahol, hallgatva a hangszóróból kizúduló fantasztikus rockdalokat. Mi is így tettünk barátnémmal, aki igazi rockcsibéhez méltón öltözött, elámítva számos bennünket mellőző férfiút, irigységre sarkallva őket, miközben rám elismerő pillantásokat vetettek, amiért ilyen vonzó és impozáns csodával áldott meg a sors engem.

A koncerthelyszín olyan volt, mint egy aprócska Woodstock: színes, virágos, hosszú nyári ruhák, mezítlábas lányok, fű és alkohol illat a levegőben, hangos, érdes gitárszólók, magával ragadó őserő. A távolban magasodó hatalmas kivetítőkön óriási nyelvek és szájak pompáztak, jelezve, hogy egyre közelebb a nagy pillanat, nemsokára érkezik az attrakció.

Előtte azonban még két előzenekar várta, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. Elsőként egy vérbeli, kemény rockot játszó svájci banda a Gotthard lépett színpadra, akik mindenki vérét fölpezsdítették, aki csak hallotta-látta őket.

Kis szünetet követően pedig, – míg az emberfia újabb söradagért a sátrakhoz rohanhat– a csehek által nagy becsben tartott Pražsky Výber nevű különleges rockformáció érkezett, hogy bámulatos színpadi jelenlétével, és hangszeres tudásával elkápráztassa az addigra tökéletesen lecsillapíthatatlan közönséget.

Előadásuk után tapinthatóvá lett a feszültség, a levegőben ott botladozó elektromosság. Zsúfolásig telt a színpad környéke, egészen kellemetlen közelségbe kerültek egymáshoz a testek, s minden szó, mit elejtettek, a Rolling Stones-t méltatta. Anekdoták, hallott vagy átélt történetek, legendák, álhírek, vélemények kerültek terítékre, mindenki úgy érezte, többet tud a másiknál erről a fantasztikus bandáról.

Este kilenc óra előtt aztán, eljött nagy pillanat. Húrok közé csapott ez a matuzsálemi banda! Elnézve őket persze a színpadon az az érzésem támadt, hogy a legkevésbé sem öregek ők, valójában csak nagyon ráncos harmincévesek, akikből olyan energiák és életerő áradnak, amik szavakkal leírhatatlanok.

Az első két-három dal közben el sem hittem még, hogy valóban ott állok a helyszínen és élőben látom, hallhatom ezt a együttest. Álomszerű volt az egész. A Street figthing man-el indult a show, egy 50 éves klasszikussal, melyet még az alapító tag, Brian Jones közreműködésével vettek fel. Ez a Stones egyik himnuszaként is számon tartható Its only rock and roll című szám követte, amelyet idős-fiatal együtt dúdolt s énekelt köröttünk.

Volt, aki ismerte a szöveget, volt, aki megelégedett a refrénnel, ám a hangulat s a csoda, ami a színpadon zajlott, elképesztő volt. A dalok remekül összeválogatott sorrendben követték egymást, igyekezve kielegíteni minden igényt.

Egy lassúbb dalt pörgős, kemény rock vagy mocskos blues követtett, amit aztán ismét egy líraibb szerzemény. Legutóbbi lemezük Ride em on down című dala is felcsendült, aztán egy közönségszavazás eredményeként nagy kedvencem, az Under my thumb, amely dal az együttes legsokszínűbb, korai szakaszából maradt ránk.

https://www.youtube.com/watch?v=3CctIQfkv-8

A Cant allways get what you want pedig úgy tűnt, igazi közönség kedvenc. Aki csak a közelemben állt, mind énekelte a dalt. Megható és gyönyörű pillanat volt ez.

https://www.youtube.com/watch?v=yPS9MpRLCd0

A nap lement közben, s az ég végképp elsötétedni látszott. A hangulat egyre csak emelkedett, Kriszti és én pedig örömittasan konstatáltuk az eddig látottakat és hallottakat. S ekkor felcsendültek a Stones egyik legnagyobb dalának, a Paint it blacknek kezdőakkordjai.

A közönség hatalmas ovációval reagált rá, a kivetítők képe fekete-fehérre váltott, s 4 percen át valami elképesztő misztikum reszketett a levegőben. Számomra ez továbbra is jelen volt, míg Keith Richards érdes hangján felcsendült egy viszonylag keveset játszott, számomra kiváló daluk, a You got the silver.

Ezen dalok mindegyikét legalább ezerszer hallgattam lemezjátszón, számítógépen, fülhallgatón keresztül, bóklászva Pozsony városában, utazva autóbuszban, örömittasan vagy szerelmi bánatban, s lám csak most itt, élőben is hallgathatom ezen a bámulatos helyszínen, remek társaságban.

A Symapthy for the devil – mint az én megzenésített diplomamunkám – most is, ahogy mindig felpezsdített, s előkészítette a terepet a koncert (számomra legalábbis) fénypontjának, a Miss you című dalnak.

Hölgyeim és Uraim, ez a zene, ez a show! Vagy 10 percesre nyújtották el ezt a kerek 40 éves rockdiszkó dalt, amely egyik emblematikus száma Jaggeréknek. A kivetítők egy részén fantasztikus neonábrák, női arcsziluettek mutatkoztak meg, magával ragadó basszusgitárszólót nyomtak el és dögös, vérmes szaxofonszólót, amely a holtakat is képes megmozgatni. Most is lúdbőrzök, ha arra a dalra gondolok.

A Midnight rambler szájharmonika szólói, a Start me up legendás gitárriffje s a Jumping Jack Flash mogorva, pofátlan dallama méltó folytatásai voltak ennek a fantasztikus előadásnak, mely a Brown sugarral fejeződött be.

A ráadásban pedig helyet kapott évek óta kedvenc Stones dalom: a Gimme shelter, azaz az Adj menedéket!

Az első másodpercétől az utolsóig rajongok érte, egy remekül felépített, minőségi munka ez, apokaliptikus basszusgitáralappal fűszerezve. S a nagy záróakkord: a Satisfaction.

11 óra után volt már, mire véget ért a koncert, gyönyörű emlékké nemesülve bennem. Idő volt még pár közös fotóra, melyeken két elégedett, csapzott zenerajongó látható, s idő volt még egy gyors hotdogra is a szanaszét szórt papírok s poharak közt botladozva eme kis Woodstock területén.

Vonatunk éjjel háromkor indult hazafelé, így a rendelkezésünkre álló néhány órát Prága utcáin töltöttük, a léptünktől visszhangzó keskeny kis utcákon.

Életem nagy koncertélményei közül való ez a mostani, hála érte a jó időnek is, és hála érte az én fantasztikus koncertpartneremnek, akivel az oldalamon irigykedhettek rám a pasik.

Köszönettel, Mészáros Krisztinának ajánlva.

Kerepesi Igor

Fotók: Mészáros Krisztina, Kerepesi Igor és internet.