A beton, megfelelő körülmények között évszázadokat is kibír. A világ legidősebb betonépítménye, a római Pantheon teteje közel kétezer éves – Hadrianus császár idején épül i.sz. 125-ben. A genovai autópályahíd tragikus esete azonban ráirányította a figyelmet betonépítmények gyengeségeire, amelyek közül a legfontosabbak a hanyag kivitelezés és az ellenőrzések felületessége.

 

A The Economist brit lap a Morandi híd tragédiájával kapcsán – amelynek halálos áldozatainak száma 41-re emelkedett – úgy fogalmaz, hogy a hidat „1967-ben fejezték be, de egy biztos, valami hiba történt”.

 

Olaszországban megy a vádaskodás. A politikusokat, az autópálya-társaságot és a kivitelezőt vádolják, vagy épp mindenkit. Az elhunytak családjainak fele, a The Independent szerint, bojkottálni akarja az állami temetést.

 

 hirdetes_810x300  

A morandi híd alapanyagául szolgáló beton a világ egyik legelterjedtebb építőanyaga. Ezt a fajta vasbetont a világ számos országában használták utak és hidak építésére Amerikától Európán át Ázsiáig.

 

A szerkezetre – ahogy az utaknál is – a víz jelenti a legnagyobb veszélyt. A forgalmas betonépítményeknél a járműforgalom okozta rázkódás és az ebből fakadó mozgás apró repedéseket okozhatnak. A víz bejut a hídtestbe, eljut az acélelemekig, amelyeket aztán korrodálódnak. Ez lassan, de biztosan megbontja a beton stabilitását.

 

Újabb holttesteket találtak a genovai híd romjai alatt

 

A betonépítmények stabilitását más körülmények is próbára tehetik. A legfontosabb, a kivitelező hanyag munkája. Ráadásul a fél évszázaddal ezelőtt épített hidakat nem ekkora átmenőforgalomra tervezték: több az autó és nehezebbek, nagyobb az áruforgalom. A szélsőséges időjárás is káros lehet, a beton is tágul és összehúzódik a hőmérséklet hatására.

 

Alapesetben a hidak többsége a körülmények ellenére állja a sarat, de ha a kivitelező nem tartotta be az előírásokat, vagy a hivatalok nem végezték el rendesen vagy időben az ellenőrzéseket, akkor egyáltalán nincs garancia, hogy a genovai híd esete nem ismétlődik meg.

 

A medvei híd 2016-ban Szlovákiában is okozott némi felháborodást. Az Szlovák Útfelügyelet egyetlen hibaterületet távolított csupán el a tucatnyi sérülésre figyelmeztető jelentés listájáról (erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat, lejjebb).

 

Medvei híd: Életveszélyes volt, mégis egy évet vártak a felújítással

 

Szlovákiában azonban számos járásban találhatók veszélyes állapotban lévő hidak, amelyeknél már nagy az omlás kockázata.

 

Szlovákiában összesen 8066 híd található, ezekből 1000 van rossz, nagyon rossz, vagy balesetveszélyes állapotban. Közéjük tartozik a medvei híd is a Szlovák Közútfelügyelet által a SME napilapnak nyújtott információk alapján . A legtöbb azonnali javításra szoruló híd Észak-Szlovákiában van, többségében falukban található hidakról van szó, amelyek alatt patak folyik. Az ideihez hasonló áradások komoly károkat okozhatnak a betonszerkezetben.

 

 

eTrend.sk, Körkép.sk

Nyitókép: eTrend.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!