Nyitókép: körkép.sk

 

A Körkép.sk cikksorozatában megszólítottunk négy-négy katolikus lelkiatyát és református lelkipásztort, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat Advent alkalmából. Advent minden vasárnapján egy-egy erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki magyar üzenetet közlünk majd le. Készüljünk közösen az ünnepekre!

 

„Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.” (Tit 2,11-13)

 

A keresztyén világban Advent első vasárnapjával megkezdődik az ünnepes félév. Ezen az állomáson, éppen karácsonyra készülünk. Régen ez nyolc hét volt, majd lecsökkentették négy hétre.

 

 hirdetes_810x300  
Halász Dániel, maradéki (délvidék) református lelkipásztor. Forrás: Halász Dániel fb-oldala

 

Az advent várakozást jelent. Az ember nagyon sok mindent vár már ebben az életben, sokan leélnek egy egész életet, úgy, hogy állandóan várnak valamit vagy valamire. A gyermekek ilyenkor már általában várják a karácsonyt. De nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek is, mert ilyenkor mindig van szabad nap, otthon lehet lenni együtt a családdal, jókat lehet enni és inni, egyszóval ünnepelni.

 

Vajon, tényleg csak ennyiről szól Advent? Mi hogy készülünk Karácsony ünnepére? Mit ünnepelünk? Sokan azt mondják, hogy a szeretet ünnepét. Mi keresztyének tudjuk, hogy az első karácsonykor valóban Isten szeretete jelent meg. Méghozzá, azért, hogy megmutassa, az Ő kegyelmét a bűnös ember felett.

 

De nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy mi egy örök adventben élünk, hiszen várjuk Jézus Krisztus visszajövetelét erre a földre, amikor megszűnik minden, gonoszság és bűn. Sokan vádolnak minket, hogy csak ezzel foglalkozunk és a keresztyének nem foglalkoznak a földi dolgokkal. Pedig nekünk az Advent az itt a földön lesz valósággá.

 

Adventben igazából az örök életre készülünk, ami már itt elkezdődik. Jézus Krisztusban Isten az Ő kegyelmét kiterjesztette az összes népre és nemzetre. Ezért Isten kegyelméből a mi nemzetünk is mikor keresztyén lett, ezt az üdvözítőt ismerhette meg. Vajon hányan vannak ma, akik ezt látják közülünk? Kik azok, akik ezt ma is felismerik?

 

A maradéki református templom, forrás: Halász Dániel fb-oldala

 

Sajnos az Advent igazi jelentése eltompult, sokan nem is tudják, hogy mit ünneplünk ilyenkor. Pedig Jézus ma is hív mindenkit, hogy megtaláljuk és meglássuk az élet értelmét. Azt akarja, hogy mi valóban meglássuk itt a Kárpát-medencében is, hogy valóban „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme”.

 

Csak ennek fényében van értelme várakozni bármire is. Várni a szebb jövőt, a boldogabb életet, az örömöt és minden jót már itt ebben a földi életben. Várjuk azt, hogy könnyebb legyen. De Jézus nem azt ígéri, hogy könnyebb lesz, hanem, hogy minden életkörülmény között itt lesz velünk már most, amíg vissza nem jön.

 

Kell-e számunkra ennél több? Hiszen benne mindenünk megvan, ami egy boldogabb és jobb élethez szükséges, nem csak a jövőben, hanem itt és most a földön is. Ezért, kívánom mindenkinek, hogy ezt keresse és találja meg!

 

Így kívánok, minden magyar testvéremnek áldott Adventi készülődést.

 

Halász Dániel

Maradék, Délvidék

 

Maradék – a legdélibb magyar falu

Beszédes neve valóság: a szerémségi magyarság egyik utolsó közössége, egy bástya a szerb tengerben, a Vajdaság határától délre, a szórványok szórványában. Maradékon mintegy hatszáz, a térségben – a környező településekkel: Dobradóval, Satrincával és Nyékincával együtt – úgy kétezer magyar él. A katolikusoknak magyar papjuk sincs, egy horvát atya teljesít közöttük szolgálatot, jóllehet horvátok alig élnek a faluban (a Szerémségben nagy számú horvát kisebbség él). De így van ez már sok-sok esztendeje. A pap nem is igazán tagadja horvátosítási szándékait. De: él a remény Maradékon, hogy lesz még itt magyar jövendő!

A sárospataki teológiáról kikerült fiatal Halász Dániel lelkipásztor „ezer év” után újraindította a magyar nyelvű óvodát, ahol a legkisebbeknek (sokszor visszatanítva a magyar nyelvet) készítik fel arra, hogy magyar iskolába mehessenek. Elkezdtek faluturizmussal is foglalkozni, ami megint csak fontos mérföldkő lehet a magyar identitás megőrzésének szempontjából.

(A Csillagösvény Utazási Iroda leírása alapján)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!