Európa szíve lesz Európa jövője

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Cikkünk a Körkép.sk ‘Látókör’ című online magazinjának decemberi számában jelent meg (magazinunk második számát a cikk végén lapozhatja át).

Bár az európai parlamenti választásokra csak tavasszal kerül sor, már javában zajlik a kampány, ahol a baloldali és liberális illetve a keresztény, konzervatív jobboldal csap össze.

A fő frontvonalak a migráció, Európa jövője (mélyebb integráció vagy nemzetállamokra épülő erős Európa). És már az is kiderült, mely európai politikusok párharcán dől majd el Európa jövője.

   

A saját politikájuk következményeit bátran másra hárító nyugat-európai politikai elit pedig Magyarországot kiáltotta ki közellenségnek, mint a populizmus, a korrupció és az „illiberális” demokrácia megtestesítőjét.

A választásuk közép-európai szemmel nézve elég különös, tekintve, hogy számos olyan uniós tagállam van, ahol jogállamiság területén van még mit javítani. Spanyolországban tavaly a rohamrendőrök válogatás nélkül verték, rugdosták a katalán függetlenségi népszavazáson részt vevő egyébként békés polgárokat. Szlovákiában, Bulgáriában és Máltán újságírókat gyilkoltak meg, mindannyian az aktuális kormányzat korrupciós ügyeit vizsgálták. Franciaországban az idei, szinte már hagyományos május 1-jei tüntetésen Emmanuel Macron egyik vezető testőre rohamrendőr felszerelését magára öltve verte a francia elnök politikájával elégedetlenkedő demonstrálókat.

Magyarországot az antiszemitizmus melegágyaként állítják be a mainstream sajtóban, miközben éppenséggel Nagy-Britannia, Németország és Franciaország városaiban szaporodtak el a zsidó közösségek elleni erőszakos bűncselekmények, akik a migráció következményeként két tűz közé szorultak: a muszlim és a szélsőbaloldali antiszemita csoportjai közé. A briteknél tavaly 145 erőszakos antiszemita bűncselekményt vettek nyilvántartásba, Franciaországban ez a szám 92, ami bár kevesebb, de ott jóval több volt a véres eset.

A nyilvánvaló kettős mércét nem csak saját magukra alkalmazzák a nyugat-európai politikai vezetők. Romániában és Szlovákiában sokkal látványosabb korrupciós esetek vannak, és jóval szabadszájúbbak a politikai vezetők, mégsem indítottak ellenük ezek miatt eljárást. A szlovák média gyászos februári eseményei után sem.

Miért pont Magyarország?

Az egyik sokat hangoztatott indok a magyar kormány következetes és hajthatatlan bevándorlás-ellenessége. A másik fontos érv, hogy Máltán, Romániában, Szlovákiában és Franciaországban baloldali kormányok vannak hatalmon, akik a szocialisták tömbjét erősítik az Európai Parlamentben.

A harmadik ok a nyugat-európai polgárok frusztráltságában keresendő. Az Európai Unió egyik alappillére a munkaerő szabad mozgása volt.

Amit a Kárpát-medencében agyelszívásként éltünk meg, a nyugatiak idegen nyelvű embertömeg beáramlásaként. Ezt csak tetézte a már vallásában és kultúrájában is eltérő embertömeg ellenőrizetlen beáramlása. A demográfiai válság miatt pedig egyre kevésbé fenntarthatók a szociális intézmények. Vagyis jöhetnek a megszorítások, ezt látjuk Franciaországban. Az elit természetesen külső ellenségkép kreálásával próbálja saját mulasztásait elfedni.

Ideológiai vonalon Magyarország ma a kereszténydemokrácia egyetlen igazi bástyája, így vált a baloldali ideológia fő ellenségévé. Ha a magyar kormányt megfutamodásra sikerülne kényszeríteni, az hatalmas politikai tőkét jelentene a népszerűtlen baloldalnak.

Végül pedig a legfontosabb ok: Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki ma Európa egyik legmeghatározóbb politikusa. Nem csak a migráció, de az európai költségvetés és külpolitika kapcsán is. Vezetése alatt Magyarország ismét Közép-Európa egyik irányadó országává vált.

Az illiberális nem önkényuralom

George Friedman magyar származású amerikai geopolitikai szakértő Orbán Viktort olyan „előfutárként” írja le, aki szembeszegült az európai politikai ortodoxiával. Az Orbán ellen nyugaton gyakran hangoztatott egyik érv szerint a magyar kormány „illiberális demokráciát” épít. A mainstream sajtó közléseivel ellentétben azonban ez nem a szabadságjogokkal függ össze.

Míg Angela Merkel német kancellár szerint a liberális demokrácia nem csupán a kormányzás egy módja, hanem magának a politikának is liberálisnak kell lennie, addig Orbán számára a liberális demokrácia alapja a nemzeti önrendelkezés – valójában ebből nőtte ki a magát a liberalizmus évszázadokkal ezelőtt. Az ideológiai különbség miatt Orbán bevezette az illiberális demokrácia fogalmát, amely az ő értelmezésében multikulti helyett keresztény értékeket követ, bevándorlás pártolás helyett bevándorlás ellenes, és a variálható családmodell helyett a keresztény családmodellt helyezi előtérbe. Ezt a nyugati sajtó rendre elfelejti megemlíteni cikkeiben.

Orbán vs Macron

Ma már azt is tudjuk, hogy Európa jövője az Orbán Viktor és Emmanuel Macron francia államfő közötti csatában dől majd el, leghamarabb a jövő évi EP-választásokkor. Mikor Orbán az olasz kormánykoalíció legerősebb pártjának elnökével, Matteo Salvini belügyminiszterrel bevándorlásellenes szövetséget kötött, Macron készséggel felvette a kesztyűt.

Ám aligha kell a francia államfő elsöprő győzelmére számítani. A legjobb, amiben reménykedhet, az, hogy a középirányba igyekvő jobboldali uniós politikusokkal szövetségre lépve egy törékeny koalíciót hoz létre, hogy nyerjenek még egy kis időt soraik rendezésére.

Ám közel sem biztos, hogy a túlsúly megmarad. Magyarország és Lengyelország több-kevesebb sikerrel, de egyesítette Közép-Európát a brüsszeli „rólunk nélkülünk” politikával szemben.

Még az olyan kis országok sem tudtak ellenállni a lehetőségnek, mint Szlovákia. A szlovák kormány pedig lubickolt a magyarok által teremtett új helyzetben, élvezte, hogy súlya megnőtt – ha másért nem, hát azért, mert nyugaton eszközt láttak benne a V4 szétverésére.

Közép-Európáé a jövő

Mikor Orbán Viktor az idei tusnádfürdői szabadegyetemen azt mondta, hogy Közép-Európáé a jövő, az nem puszta politikai retorika volt. Bár a V4 csak az EU népességének és gazdaságának 6 százalékát teszi ki, gazdaságuk viszonylag stabil, gyorsan növekvő, a foglalkoztatás pedig kimagasló.

A V4-ben az Európai Bizottság egyik nemrég megjelent felmérése szerint minden 21 alkalmazottra jut egy munkanélküli. Ez pedig párját ritkító eredmény.

Az „alapító hatok” (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) esetében minden 14 munkásra jut egy álláskereső, a „nagy hatok” (Németország, Egyesült Királyság, Lengyelország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország) esetében ez az arány 13:1. A visegrádiak közül a cseh adatok a legjobbak: minden 34 foglalkoztatottra jut egy állástalan. Magyarország 24:1 aránnyal dobogós második, majd Lengyelország következik (20:1), végül Szlovákia jön némileg lemaradva (15:1).

A másik fontos tényező a közép-európai régió felértékelődése. Az Atlanti-óceánon folyó kereskedelem volumene egyre csökken, miközben Európa egyre inkább az ázsiai országok felé fordul.

A térségünk tehát rendkívül fontos lesz az eurázsiai kereskedelmi kapcsolatok bővítésében. Európa már mai is harminc százalékkal több kereskedelmi forgalmat bonyolít Ázsiával, mint Észak-Amerikával. Ezzel Nyugat-Európa is tisztában van, és mindent meg is tesz, hogy Közép-Európa ne tudja saját javára használni az új helyzetet. Néhány éve még egy közép-európai ország nem tárgyalhatott volna Oroszországgal, Kínával vagy más ázsiai országgal anélkül, hogy teljes mértékben tekintettel legyen a német, francia vagy brit érdekekre.

Mára ez megváltozott, és a V4 saját érdekérvényesítő csatornákkal rendelkezik, ami a nagy nyugati országoknak nyilván problémát jelent – nem tudnak átnyúlni a fejünk felett.

Nagy csata lesz

A legfontosabb kihívás rövidtávon az Európai Parlamenti választások, amely átírhatja a játékszabályokat. Az előrejelzések szerint könnyen megszűnhet a szocialist-néppárti koalíció többsége az EP-ben, ezzel párhuzamosan pedig a szélsőbal és szélsőjobb pártok erősödésére lehet számítani.

A magyar kereszténydemokrata vonal képviselőinek száma ma 15 (12 Fidesz-KDNP, 1 MKP és 2 RMDSZ). Ez jövőre két hellyel bővülhet, az MKP két mandátumot is szerezhet, a Fidesz pedig 13-at.

Körkép.sk/kl