A napokban megjelent hírek szerint egy 88 éves asszony ápolójával sétált a kismartoni utcán (Eisenstadt), amikor egy mellettük megálló gépkocsiból egy férfi és egy nő szállt ki, hogy az idős hölgyet elrabolják. A rendőrség az elkövetők után hajtóvadászatot indított, több utat is lezárt és ellenőrizte a gépjárműveket.

 

Mint kiderült, a szépkorú nő egy bizonyos Magdolna, aki Ottrubay István, az Esterházy Alapítványt kezelő személy édesanyja.

 

Esterházy-kastély Kismartonban (Fotó: Laky Erzsébet)

 

Helmut Marban rendőrségi szóvivő nyilatkozatában nemcsak az emberrablók kinézetét ismertette, hanem hangsúlyozta, hogy a hatóságok nemzetközi keresést folytattak.

 hirdetes_810x300  

 

Pillanatkép a kastélyban (Fotó: Laky Erzsébet)

 

Az esetre még január 22-én, kedden a délutáni órákban került sor. A hírek szerint a rablás körülményei arra engedtek következtetni, hogy családi okok lehetnek a háttérben (mégpedig az, hogy Magdolna Burgenlandba költözött).

 

A járókelők véleménye alapján a történtek után Kismarton (Eisenstadt) utcáit felfegyverezett rendőrök figyelték, s ellenőrizték a magyar rendszámmal rendelkező gépjárműveket. A rendőrségi szóvivő leszögezte, hogy több, mint 100 rendőr dolgozott az ügyön a Burgenlandi tartományban.

 

Kismartoni utca (Fotó: Laky Erzsébet)

 

A hatóságok másnap délelőtt nyilvánosságra is hozták, hogy Magdolna, teljes nevén Magdolna Theresia Ottrubay, Ottrubay István édesanyja életjelet adott magáról. Mint közölték, nem emberrablás történt, ugyanis az asszonyra állítólag senki sem gyakorolt nyomást, hogy a fekete limuzinba beüljön. Hogy mi volt a valóság, azt még vizsgálják.

 

Esterházy V. Pál (Forrás: esterhazy.at)

 

Családi háttér

 

Esterházy V. Pál, aki Esterházy Miklós herceg és Cziráky Margit grófnő gyermeke jogtudományt végzett és erdőgazdálkodási tanulmányokat is folytatott. A fiú nagyon fiatalon árva maradt, alig 9 éves volt, mikor édesanyját elveszítette, s 10 évvel később édesapjától is örök búcsút vett, így viszonylag hamar bele kellett tanulnia a gazdasági vezetésbe.

 

Esterházy V. Pál herceg halála után felesége, szül. Ottrubay Melinda vállalt felelősséget a megörökölt vagyon iránt. Ennek részét többek között kastélyok is képezték. Közéjük tartozik a fertődi Esterházy-kastély is, melynek egyik épületrészében a család leszármazottja 2004 óta a mai napig is él.

 

Az Esterházy vagyon gondozásával négy magánalapítványt bízott meg, ami mint kiderült, jó döntésnek bizonyult, A vagyon idővel gyarapodott, ami családi konfliktusokat eredményezett, hiszen az alapítványok vezetésébe Melindát testvére, József is segítette.

 

A megboldogult Esterházy Pál felesége az Esterházy Alapítvány vezetését 2000-ben unokaöccsére, Stefan Ottrubayra bízta. Azóta is ő az Esterházy Alapítvány vezetője, az ő édesanyját, Magdolnát „rabolták el” a minap, és szállították akarata ellenére Svájcba.

 

Laky Erzsébet

 

Források: echotv.hu/index.hu/esterhazy.at

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!