Nyitókép: id. Kerekes András felvétele

 

A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A szervezet életre hívásának gondolata 2003 őszén fogalmazódott meg Andruskó Imre, jelenlegi iskolaigazgató, valamint Oláh György egykori gimnáziumi tanár által. A két kezdeményező az ötletet a budapesti Szent István Gimnázium öregdiák-egyesületének, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium egyesületének aktív tevékenységéből merítette.

 

2004 májusában előbb hárman, majd pedig nyolcan jöttek össze a régi diákok közül, hogy meghatározzák a kör céljait. A lelkes alapítók Slančíkné Bognár Zsuzsanna, Andruskó Imre, Lovászné Horváth Gabriella, MUDr. Bastrnák Ferenc, Oláh György, Oláh Imréné Domonkos Ilona, Alföldi Károly és Jobbágy Gyula voltak.

 

 hirdetes_810x300  

Az akkor frissen alakult baráti kör fő feladatául az ifjú generáció magyarságtudatának elmélyítését tűzte ki, emellett az intézmény nemes hagyományainak őrzését és ápolását, mindenkori értékeinek felmutatását, és nem utolsó sorban elhunyt tanárai és jeles diákjai emlékének kegyelet-teljes ápolását.

 

Már az alakuláskor fontosnak tartották, hogy a vezetőségben a különböző korosztályok képviselői legyenek jelen, mert a szervezet működéséhez egyaránt fontos az idősebb korosztály élet-tapasztalata, valamint a fiatalok rugalmassága. Így tágabb körben propagálhatják tevékenységüket is, csatlakozásra buzdítva a régi, és frissen érettségizett diákokat. Hogy kezdeményezésük és lelkes hozzáállásuk nem volt hiábavaló, az is bizonyítja, hogy a tagság jelenlegi létszáma a 400 körül mozog, és folyamatosan növekszik.

 

Vezetőségi gyűlés a gimnázium tanári szobájában – 2019. február, fotó: Buday Mária

 

A baráti kör 2009-ben polgári társulássá alakult, ami gazdasági okok miatt volt szükségszerű. A társulás törvényes alapszabályzat szerint működik, és a vezetőség tagjai havi rendszerességgel találkoznak, ahol megbeszélik az aktuális teendőket. Évente egy Nagytalálkozót szerveznek, mindig június első szombatján, ahol ünnepi műsor keretében különböző matúraokleveleket adnak át. Az 50 éve érettségizettek Arany-, a 60 éve Gyémánt-, a 65 éve Vas-, a 70 éve Gránit- és a 75 éve érettségizett diákok Rubin-matúraoklevelet kapnak. Ezek a pillanatok a jelenlévők számára mindig mélységesen meghatóak.

 

Másik fontos rendezvényük az őszi Tagsági összejövetel, melyet október harmadik szombatján tartanak. Ezen a rendezvényen ünnepélyes fogadásra is sor kerül, mely módot teremt a kötetlen baráti beszélgetésekre, a diákélet emlékeinek felelevenítésére. Hírlevelük a Komáromi Öregdiák évente négy alkalommal jelenik meg, a lapnak megvan a saját szerkesztőbizottsága és lektorai.

 

Nagytalálkozó 2018-ban, fotó: id. Kerekes András

 

A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre PT 2018 októberétől a következő összetételben működik: Langschadl István elnök, MUDr. Viola Pál alelnök, Kalácska József alelnök, Fehérné Kürthy Erzsébet pénztáros és Slančíkné Bognár Zsuzsanna titkár.

 

Az említett tevékenységen kívül az öregdiákok számtalan módon bekapcsolódnak a város kulturális életébe, s gazdagítják azt. A komáromi gimnázium minden időben a régió egyik legjelentősebb szellemi központja volt, s ezt a jó hírnevet tovább erősíti az öregdiákok csapata is. Az elmúlt másfél évtized során tevékenységük sok esetben szemmel látható formában is megnyilvánult. Érdemes megemlíteni például Egressy Béni gyönyörű egészalakos bronzszobrát, melynek az elkészüléséhez szükséges anyagi feltételeket a Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak a Baráti Köre teremtette elő.

 

Komáromi Öregdiákok, Kép – a társulás fb-oldala

 

Persze sok egyéb aktivitásukat is sorolhatnánk. Idei februári vezetőségi gyűlésükön téma volt március 15-höz, pontosabban az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Emléknapjához kapcsolódó ünnepi műsoruk, melyet szintén évi rendszerességgel szerveznek  az ünnepet megelőző estén, a város óvodái, alapiskolái, középiskolái, valamint a Selye János Egyetem diákjainak közreműködésével.  A már hagyománynak számító összeállítás idén  Március van, s határtalan az élet” – főhajtás az 1848-as márciusi ifjak előtt  összefoglaló címet viseli. Az ünnepséget minden esztendőben egymást váltva más-más óvoda, alap- és középiskola állítja össze.

 

Az idei programot a Ferencesek utcai óvoda, a Jókai Mór Alapiskola, a Selye János Gimnázium és a Selye János Egyetem készíti. Közreműködik a Gaudium és a Selye János Gimnázium egyesített énekkara, valamint hangszeres kamaraegyüttese Stirber Lajos karnagy vezetésével, továbbá Nagy Ferenc költő, versmondó.

 

Egressy Béni szobra Komáromban, fotó: Buday Mária

 

Példaértékű e nevezett két személy tevékenysége, akik öregdiákként számtalan kulturális rendezvény aktív szereplői. A szervezők bizakodnak, hogy Komárom, és a környék polgárai minél nagyobb létszámban megtisztelik jelenlétükkel a neves ünnepre készített műsort. A belépés díjtalan.  A kultúrműsort követően idén első alkalommal Egressy Béni szobrának megkoszorúzására is sor kerül.

 

A jeles márciusi ünnepségeket követően az öregdiákok folyamatosan készítik elő további rendezvényeiket, így majd a júniusi nagytalálkozót is, melyre eddig minden évben a „teltház” volt a jellemző.

 

A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak a Baráti Köre PT hívja, várja soraiba mindazokat, akik a közeli, vagy a távolabbi múltban a neves Alma Mater falai közt érettségiztek, hogy minél nagyobb egységben erősítsük nemzeti kisebbségünket.

 

Buday Mária

 

A cikkben szereplő alapinformációkat Fehérné Kürthy Erzsébet iskolatitkár, társulási tag adta közre

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.