Nyitókép forrása: Buday Mária/A Ferences utcai óvodások

 

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Emléknapjának tiszteletére  A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak és Tanárainak Baráti Köre főszervezésében március 14-én  délután a Városi Művelődési Központban ünnepi műsorra került sor, mely idén  „Március van, s határtalan az élet” – főhajtás az 1848-as márciusi ifjak előtt – címet viselte.

 

A műsort a Ferencesek utcai óvoda, a Jókai Mór Alapiskola, a Selye János Gimnázium és a Selye János Egyetem készítette,  közreműködött a Gaudium és a Selye János Gimnázium egyesített énekkara, valamint hangszeres kamaraegyüttese Stirber Lajos karnagy vezényletével.

 

Köszöntőt mondott Stubendek László a Csemadok Komáromi Városi Szervezete elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy e kétnapos márciusi ünnepségsorozat részét képezi az egész évet átfogó, nemzeti történelmünk jelentős dátumaihoz kapcsolódó megemlékezéseinknek, mely nemzetünk létét kívánja szolgálni.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: Buday Mária/A Gaudium tagjai szereplés előtt

 

Nyitószámként az énekkar a  Szózatot énekelte, melyhez a teltházas közönség felállva csatlakozott. Ezt követően Erkel Ferenc Bánk Bánjából az IMÁT hallhattuk, majd pedig Nagy Ferenc versmondó tolmácsolásában Ady Endre – A Tűz márciusa című költeményét.

 

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,

Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,

Az Élet szent okokból élni akar !

 

Az óvodások hazafias szellemű zenés-verses műsorát Krüger Zsuzsanna és Pinke Elvíra óvónők állították össze, akik maguk is felléptek a gyermekekkel a színpadon.  A picik hatalmas sikert értek el, mely bájos gyermeki mivoltuk mellett a magas szintű, Klapka-indulóra építet produkciónak volt köszönhető.

 

Fel-fel vitézek a csatára

A Szent Szabadság oltalmára

Mennydörög az ágyú csattog a kard

Ez lelkesíti csatára a magyart!

 

Előadásukat a közönség vastapssal jutalmazta.

 

A Ferences utcai óvodások, fotó: Buday Mária

 

Az óvodásokat a Jókai Mór Alapiskola tanulói követték, mély tartalmú irodalmi összeállításuk március idusának szellemisége mellett az anyanyelv ápolását, annak megtartó erejét hangsúlyozta.  Műsorukat néptáncos produkciókkal megtűzdelve tették dinamikussá. Külön érdemnek tekinthető, hogy az irodalmi-színpad jellegű előadásba az iskola pedagógusai is aktívan bekapcsolódtak, legnagyobb költőink verseinek tolmácsolásával.

 

Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre – Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja,

                                       Azért a víz az úr!   (Petőfi: Föltámadott a tenger)

 

A műsort  Jókai Éva, az iskola pedagógusa rendezte.

 

A Jókai Mór Alapiskola néptáncosai. Fotó: Buday Mária

 

A  Selye János Gimnázium diákjainak „Mi vagyunk a lámpafény”  verses-zenés összeállítását a líraiság és a magas művészi szint jellemezte, mely képet formált a 48-as márciusi ifjak lelkületéről, szabadságszeretetéről. Petőfi és Ady üzenet-értékű költeményeit csodálatos szóló-énekek, valamint hangszeres kíséret színesítette, a gimnázium nagy tehetségű tanulóinak előadásában.

 

Föl, gyermekek, tanulásra,

Háborura, egészségre:

Ti lesztek majd e rab ország

                                               Megváltott és boldog népe. ( Ady: Történelmi lecke fiúknak )

 

A műsort Farkas Adrianna gimnáziumi tanár állította össze.

 

A Selye János Gimnázium diákjai. Fotó: Buday Mária

 

A  Selye János Egyetem műsora szintén a szabadság szellemét, s a fiatalok élni akarását, a nagy emberi érzelmeket, a szerelmet hirdette.  Professzionális szintű ének-zenei előadásaik, szavalataik a közönségnek katartikus élményt nyújtottak. Zongorán közreműködött a műsor rendezője Csehy Ágota zongoraművész, egyetemi tanár.

 

Ha én rózsa volnék, nemcsak egyszer nyílnék,

Minden évben négyszer virágba borulnék,

Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak,

Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.

 

Fotó: Buday Mária

 

A gazdag, színes kultúrműsort a Gaudium hazafias dallamokkal zárta, majd ezt követően, már az est beálltával, hagyományteremtő szándékkal került sor Egressy Béni szobrának megkoszorúzására.

 

A magas színvonalú  ünnepi rendezvény egységéről csakis superlativisokban  lehet szólni, mely a Himnusz eléneklésével vált teljessé.

 

A gimnazisták szereplés előtt. Fotó: Buday Mária

 

A Jókai Mór Alapiskola szereplés előtt. Fotó: Buday Mária

 

Jókais tanulók szereplés előtt. Fotó: Buday Mária

 

A Jókai Mór Alapiskola irodalmi összeállítása. Fotó: Buday Mária

 

Buday Mária , A képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.