Az RTL klub március 15-i Fókusz adása felháborított. Sima modorban szedte szét Petőfi Sándor forradalmi életét, sorban boncolgatva a költőnk tetteit, modorát, természetét és természetesen a halálát. Föltette a kérdést, hogy vajon tévhit-e a forradalomban vállalt szerepe, tévhit-e a megénekelt halála?

 

Mindent megkérdőjeleztek. Hogy szertelen volt, hogy neveletlen volt, a Nemzeti dalt nem is ott szavalta, ahol azt tudjuk, stb,stb. No és persze a legfőbb maszlag, hogy Petőfi Sándor Szibériában halt meg. Ha tudták volna, megkérdőjelezték volna még azt is, hogy sokat és szépen irt.

 

Olyan szépen, hihetően dolgozták fel az egész adást, hogy az már-már csaknem igaznak tűnt.

 

 hirdetes_400x285  

Feltették még azt a kérdést is, hogy vajon rombolja-e a költőről kialakult képet, nimbuszt az „igazság”? Meg is válaszolták, hogy nem rombolja.

 

Nem rombolja? Tudjuk, hogy a sokszor emlegetett hazugság igazság lesz. Miért kell ennek a szerencsétlen sokat szenvedett népnek mosni az agyát?

 

 

Petőfi a magyar népnek hőn szeretett fia. Legendája, mondája, nimbusza létezik, él és eleven. Egy hit ez, amelyet a magyar ember a nehéz időkben épített fel magának és mivel a nehéz idők máig tartanak, a hitet is máig szívében hordja. Miért kell ezt megkérdőjelezni? Hol tartunk tisztesség dolgából?

 

Ennek a szerencsétlen nemzetnek sokszor próbáltak már adni tartást, egyenes gerincet. Valakik nem hagyják. Miért kell elvenni tőle egy legendát, amely legalább úgy-ahogy, pótolja a hiányt?

 

Nehéz időket élünk. Az emberek nem tudják, merre, hova, megtéveszthetőek. Valakik tudják ezt és dolgoznak. Mételyeznek, kutat mérgeznek.

 

 

A Petőfi-legendból nagyon erős hit lett az évek folyamán. A hivők a csendben otthon ülő emberek tömege lett. Nem kis dolog azt hinni szívünkben, hogy „A magyar név megint szép lesz…”, ahogy a költő megénekelte.

 

Háĺistennek vannak ennek a hitnek papjai, védelmezői is. Úgy látom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia minden tekintélyét latba veti annak érdekében, hogy a népben élő Petőfi-legendát ne kérdőjelezze meg senki.

 

Ne is! És főleg ne március 15-én, a szabadság ünnepén.

 

 

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.