Nyitókép forrása: orientpress.com

 

Az energia-megtakarításból „épített” virtuális erőmű jelenleg már Magyarország hatodik legnagyobb erőműve, a jövőbeli cél pedig, hogy az a második legnagyobb erőmű legyen Paks után – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerdán, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

 

Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának (NFFT) tiszteletbeli elnöke és a tíz éve elindított Virtuális Erőmű Program (VEP) védnöke a környezettudatosság fontosságát is hangsúlyozva közölte: minden megyében elindítják a programot. A programhoz csatlakozott vállalatok, önkormányzatok, iskolák energia-megtakarításai adják össze a virtuális erőmű „teljesítményét”, amely gyakorlatilag kiváltja egy valódi erőmű létrehozását.

 

A politikus értékelése szerint a környezetvédelem és -tudatosság, illetve az energia-megtakarítás terén globális sikertelenség és kudarcok sorozata jellemzi jelenleg a világot. Példaként említette, hogy Európa 2020-ig csupán 20 százaléknyira kívánja tenni a megújuló energiaforrások arányát. A globális sikertelenség mellett kellenek, hogy legyenek lokális sikereink” – hangoztatta Szili Katalin.

 hirdetes_810x300  

 

Az eseményen az energiatudatosság és -hatékonyság, valamint a zöld energetikai fejlesztések érdekében közös szándéknyilatkozatot írt alá mások mellett a PTE, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft., a pécsi önkormányzat, a Pécsi Egyházmegye, egyúttal letették a Baranyai Virtuális Erőmű Program (BAVEP) alapkövét is.

 

Molnár Ferenc, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a baranyai az első regionális virtuális erőmű. Felidézte, hogy a 2009-ben indult program eredetileg azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra 200 megawattnyi fosszilis erőmű-kapacitást váltsanak ki az energia-megtakarításokból, ez 2018-ban már meg is valósult, azóta pedig ezt a mértéket már majdnem meg is duplázták.

 

Hozzátette: térben és tematikában is ki kívánják nyitni az programot, a regionális virtuális erőművek létesítésével úgynevezett licencrendszerré változtatják mostani tudásukat. Ősszel a romániai Temesváron, legkésőbb 2020-ban pedig Olaszországban és Nagy Britanniában indul virtuális erőmű. Modelljüket a Kárpát-medencében és a V4-es országokban is szeretnék elterjeszteni.

 

Tevékenységüket az energetikán felül a mobilitás és hulladékgazdálkodás területeire is szeretnék kiterjeszteni – jelezte Molnár Ferenc, aki azt is bejelentette, hogy ősztől tervezik elindítani az úgynevezett virtuális egészség központot, amely betegségek megelőzését és az egészségfejlesztést segítené.

 

A PTE az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a VEP az Európai Unió egyik fenntartható fejlődési témájú energiahatékonysági programja, amelynek célja, hogy a partnerek energia- és szén-dioxid megtakarításait pályázatain és saját projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza. A program fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!