Nyitókép: Körkép.sk/Kapusník Csaba

 

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján – a helyi Csemadok szervezésében – Zselízen is megemlékeztek a második világháborút követő nehéz időkről. A város lakosságának közel egyharmadát érintették az antidemokratikus intézkedések, a zselízieket sem kerülték el a deportálások, a lakosságcsere, a reszlovakizáció és a teljes jogfosztottság.

 

Fotó: Kapusník Csaba

 

„Városunkban 1946. december 16-a és 1947. január 22-e között öt transzporttal 579 zselízit, garammikolait és szódóit hurcoltak fűtetlen marhavagonokban kényszermunkára, a csehországi Szudéta-vidékre. Emberek százai várakoztak napokig az állomáson, míg a cseh gazdák ki nem választották őket, akárcsak az ókori rabszolgapiacokon volt szokás”

 

fogalmazott beszédében Kepka Márk, a zselízi Csemadok elnökségi tagja, a megemlékezés szónoka.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: Kapusník Csaba

Az elüldözött magyarok helyére 246 magyarországi szlovák és 121 belső telepes érkezett, akik megkapták az elüldözöttek házait és földjeit. A második világháborút követően nem részesülhetett minden nemzet egyaránt a békében, a csehszlovákiai magyarságra egy más béke várt: betiltott intézmények, iskolák, sajtótermékek, feloszlatott egyesületek, hontalanság, jogfosztottság, deportálás és lakosságcsere. Háborús bűnös volt minden magyar, kortól és nemtől függetlenül, bűnös volt a csecsemő, a haldokló idős asszony, a még meg sem született gyermek.

 

„Eleinte a csehszlovák hatóságok teljes illúzióban voltak: azt képzelték, hogy 400 ezer magyarországi szlovák lehet, akik át is költöznének az anyaországukba. A propaganda ellenére azonban végül csak 60 ezer magyarországi szlovákot tudtak áttelepíteni”

 

– hangsúlyozta Kepka, majd hozzátette: cserébe 76 ezer szlovákiai magyart telepítettek át, de a meghirdetett „ikresítés”, mely szerint elvileg ugyanakkora ingatlant kaptak volna az áttelepítettek, mint amiből kiköltöztek, egyébként sem működött. A Szlovákiából Magyarországra költözők sokszor jóval szegényebb környezetbe kerültek, átlagosan harmadával kisebb ház, föld jutott nekik, mint amit otthon hagytak.

 

A szónok végül Menyhárt József magyar országgyűlésben elmondott beszédéből idézett:

 

„Bár a sebek megmaradtak, az áldozatok már lezárnák a fájdalmas múltat. Az emberi életben a fájdalmas múlt azt jelenti, hogy korábban valami rossz történt, ami még ma is fáj. Az esemény tehát múlt idejű, többé nem változtatható meg. A hozzá kötődő fájdalom azonban megszüntethető, nem szükségszerű, hogy az a jövőben is megmaradjon. A bocsánatkérés és a megbocsájtás az a két dolog, amivel a fájdalom megszüntethető és a múlt lezárható. Bocsánatkérés és megbocsájtás – a sorrend nem felcserélhető.”

 

Fotó: Kapusník Csaba

 

A kitelepítési emlékmű tövében a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit, a megemlékezés nemzeti himnuszunk eléneklésével ért véget.

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.