Nyitókép: wikipedia

 

Besztercebánya megye önkormányzata a napokban döntött a tornaljai magyar gimnázium megszüntetéséről. Az intzézmény 2019 szeptemberében már nem nyitja meg kapuit, 70 év után törlik az oktatási intézmények hálózatából.
Az ok, diákhiány. A várost ciklusok óta magyar politikus, Szögedi Anna (MKP) vezeti. A régió, és az iskola szélesebb vonzáskörzete nem tekinthető szórványnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a városban elég magyar él ahhoz, hogy saját polgármesterük legyen.

 

Hogy a megyei fenntartású intézményben az érintettek az elmúlt években, évtizedekben milyen lépéseket tettek, tettek-e egyáltalán az iskola megmentése érdekében, nem tudni. Az iskolába, melybe legutóbb már csak 19 diák járt, 2018-ban költöztették Rimaszombatba.

 

A régió így elveszíti az egyik legrégebbi magyar tannyelvű oktatási intézményét.

 hirdetes_400x285  

 

Miközben magyar állami támagatásokból sorra újítják fel a felvidéki magyar óvodákat és újak is épülnek, a magyar kormányzat súlyos összegeket szán arra, hogy a magyar gyerekek az óvodától az iskoláig szépen felújított magyar oktatási intézményekben tanulhassanak, a valóság egyre gyakrabban és egyre több helyen szomorú képet mutat.

 

A tömbmagyar területen található nagymegyeri Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnázium bezárásáról 61 év után tavaly szeptemberben írtunk. Az eset a város és a szélesebb régió közös szégyene.

 

Nagymegyeri szégyenünk

Az MKP gútai alapszervezetének tagja, Nagy Jenő szintén a napokban mutatott rá nyilvánosan a magyar párt iskolamentő stratégiájának teljes hiányára. Az MKP egyik helyi erős embere, a pedagógus Madarász András az általa vezetett egyházi iskolát egy másik városi fenntartású iskola kárára próbálja fejleszteni.

 

Nagy Jenő: Az MKP gútai iskolapolitikája totális csőd

Miközben a Most-Híd az oktatásügyi minisztérium államtitkári posztját birtokolja és elvileg a nemzetiségi osztály felett őrködik, miközben az MKP a Fidesz stratégiai partnereként sorra adja át az új és felújított magyar óvodákat, jól látható, hogy valami nagyon nincs rendben a felvidéki magyar iskolarendszer körül SEM. Pénz van, magyar kormányzati akarat is van, felvidéki magyar jövőkép az, ami hiányzik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.