Nyitókép forrása: Füss község fb-oldala

 

Míg a májusfaállítás hagyományát szinte minden településen megtartják évről-évre, addig az ugyanehhez az alkalomhoz kapcsolódó pünkösdi királyválasztást már sokkal ritkábban rendezik meg, pedig ez is a legjellegzetesebb pünkösdi népszokások egyike.

 

A majálisok alapvetően a májusfák kiválasztásáról, feldíszítéséről és felállításáról szólnak. A legtöbb közösségben az április utolsó napján felállított májusfát különösebb felhajtás nélkül, esetleg a gyermeknappal összekötve vágják ki.

 

A Komáromi járásbeli Füss községben hét éve hagyományteremtő jelleggel kezdték el a pünkösdi királyválasztás megrendezését, mikor is a férfiak és fiatal legények különféle versenyszámokban bizonyíthatták, hogy ők a leginkább rátermettek. A kezdeményezésnek aztán olyan nagy sikere lett, hogy a következő években már pünkösdi királynőt, valamint hercegeket és hercegnőket is választottak a király mellé.

 hirdetes_810x300  

 

fotó forrása: Füss község fb-oldala

 

A kivágott májusfa törzsét kisebb rönkökre vágták, hogy a különféle versenyszámokhoz felhasználhassák. Így esett, hogy rönkfűrészelésben, rönkhajításban valamint sör/üdítő ivóversenyben méretik meg magukat kicsik és nagyok egyaránt.

 

Farkas Károly, Füss község polgármestere pozitívan értékelte az idei pünkösdi ünnepséget, melyet rendhagyó módon összekötöttek a gyermeknappal.

 

fotó forrása: Füss község fb-oldala

 

„Mivel Pünkösd és a gyermeknap nagyon közeli időpontban voltak, úgy döntöttünk, hogy két kisebb rendezvény helyett inkább egy nagyobb volumenűt szervezünk. A délután folyamán fellépett a csilizpatasi Ábrahám Imike, a gyerekeknek biztosítottunk óriáscsúszdát és arcfestést, majd hajnalig tartó utcabállal zártuk a napot.”

 

A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a versenyekben évről évre részt vesznek a helyiek, de sokan látogatnak el Füssre ilyenkor a környező falvakból is.

 

„A környékünkön eléggé egyedinek számít a pünkösdi királyválasztás, így sokan jönnek a környékről is, hogy benevezzenek, vagy csak szurkoljanak a versenyzőknek. Szerencsére évről évre nagyobb az érdeklődés, idén több százan fordultak meg a rendezvényen”

 

Farkas Károly polgármester, fotó forrása: Füss község fb-oldala

 

Füssön a helyiek fontosnak tartják a közösségi élet formálását. A körülbelül 700 fős településen tevékenyen működik többek között az Egyszer élünk nyugdíjasklub, a Villa Fyuz Polgári Társulás és az Önkéntes Tűzoltó Testület. Az önkormányzat támogatásával évente több rendezvénnyel járulnak hozzá a községi programok sorához.

 

Komjáthy Petőcz Andrea 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!