Nyitókép: Körkép.sk/Mede Géza
– Kapásod van! Az ember ugrik, megragadja a botot, beránt a halnak. Rajta van. Húzza kifelé, az adrenalin az egekben. Húzza, közben reszket a térde.
No, ez az az érzés, amiért érdemes horgásznak lenni. Ezért érdemes kilométereket utazni, szenvedni naptól, esőtől, hidegtől. Még akkor is, ha a hal a végén elúszik.
Az új horgászok betanítását mindig az idősebb horgászok végzik. Gyakran hallottuk tőlük:
„Gyerekek nem az a lényeg, hogy fogtok-e halat, vagy nem, hanem az a lényeg, hogy üljétek végig a napot, várjátok becsülettel a kapást. Jön az, csak nem mindig aznap. Számoljatok a holnappal is, és biztos lesz a siker.”
Lestük is a kapásjelzőt egész nap, hogy már fájt a szemünk.
Ismeritek a betanítási mondókát? Nem? Ezt az öreg horgász mondja el a mellette ülő, zöldfülű, tátott szájjal hallgató kezdőknek:
– Bizony gyerekek, egyszer volt életemben olyan szerencsém, hogy egy irtó nagy halat fogtam. Biztos volt benne harminc kiló is. Küzdöttem vele egy órát. Egyszer én húztam őt a parthoz, máskor ő húzott be engem a vízbe. Már majdnem kihúztam a fickót, amikor arra úszott egy cigarettacsikk és elégette nekem a zsinóromat. Elment a nagy hal. Így jártam.
– Az maga, Pistabácsi. Cigarettacsikk. – hangzott a lamella.
A hetvenes évek végén lettem horgász. Csízben dolgoztam a fürdőben. A szép víztározó, a halak, amelyekkel a haverok napról-napra dicsekedtek, felcsigázták az érdeklődésemet a horgászat iránt. A hal, a barátok társasága, az élmények sokasága megtette a hatását.
Szerettem horgászni. Gyakori vendég voltam Nógrád és Gömör gyönyörű horgász-revírjein. Kurinc, Nagydaróc, Osgyán, Meleghegy és persze a Rima. A Sajó akkor még nem volt horgászható, mert szennyezte a papírgyár Horkán.
Nagy örömömre szolgált, amikor víztározót építettek a Gortva-patakon Almágy mellett. Egyrészt azért, mert mint Dél-Gömör-i lokálpatrióta, tudtam értékelni azt a hatalmas méretű vízmű-beruházást, amit itt délen, a határ mellett épített ki az állam. Másrészt nem volt mellékes számomra a víztározó horgászati értéke sem. Ma már elmondható, hogy a lelkes horgászok egy szlovákiai hírű revírt hoztak itt létre, kapitális méretű halakkal. Járnak is ide Szlovákia minden részéről. Nyári estéken sokszor hallgathattam szép szlovák nótákat, dalokat, amire aztán jött a dalok magyar megfelelője.
Na és persze itt van a hal kérdése. Mi legyen a kifogott hallal? Én kezdetben hordtam haza a halat, mondta az asszony, hogy ha hoztad, pucold meg és készítsd is el. Elkészítettem én, de bizony nem ette a kutya se. Aztán belejön az ember. Ma már elmondhatom, hogy ha halat készítek, összeszalad a nyál a család szájában, evés után pedig mindenki a tíz ujját szopogatja.
Bizonyára kíváncsiak vagytok arra is, milyen volt a legszebb halam? Hát igen. Dicsekedhetnék, mint általában a horgászok szoktak, de nem teszem. Igazi nagy halat nem sikerült fognom soha. Fogtam viszont jópár szépet, olyanokat, amelyek a horgászati szakfolyóirat (Poľovníctvo rybárstvo) szerinti mércét megütötték. Hatot küldtem be a szerkesztőségbe, mind a hatra kaptam egy-egy jelvényt. Szidtak is a pajtik, akár a bokrot:
– Géza, mi mindennap fogunk ilyeneket, de mégsem küldjük be. Te meg sorba küldözgeted őket.
– Ne legyetek rest beküldeni. És akkor ti is kaptok ilyen gyönyörű szép jelvényeket.
Akkor nyugodtak meg, mikor adtam nekik egyet-egyet. Akkor már örültek, volt olyan is köztük, amelyik bekért egy féldecit (sörrel). Persze, nekem mára nem maradt jelvényem, ezek meg biztosan dicsekednek vele otthon az unokáknak.
Visszatekintve a horgász-múltamra egyet biztosan mondhatok. Az igazi horgásznak elhivatottnak kell lennie. Csak úgy érdemes, ha a barátaid között van egy-kettő ugyanolyan „lökött” tag, mint amilyen te vagy. Amikor az képes veled esőben, hóban, tocsogó cipőben kitartani, várni, gyakran a semmit. Amikor azt látod, hogy elcsente és blinkerré alakította át az asszony hosszúkás arany fülbevalóját. No, az. Az az igazi. A horgász itt kezdődik és itt végződik.
Ma már nem horgászom. És ezt most intő jelnek is szánom. Okulásként a fiatalabb pajtik számára. Ahogy az lenni szokott, jött a derűre a ború. A vesém bizony megérezte a horgászást és már nagyon kell rá vigyáznom. Nem horgászhatok.
De ha azt kérdezitek, hogy megbántam-e valamit is a horgász múltamból, akkor büszkén válaszolok:
– Semmit nem bántam meg!
Mede Géza
Képek a szerző felvételei
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.