Nyitókép: Körkép.sk/Buday Mária

 

Június második felében a komáromi Víztorony körüli zöldövezetben 10 kültéri edzőgépet helyeztek el, a város polgárainak nagy örömére. Maga a helyszín a hatvanas évek előtt a sport fellegvárának számított, ugyanis az 1900-as évek legelejétől itt volt a Komáromi Football Club ( KFC ) első sportpályája. A futball, mint sportjáték, csupán ezekben az években kezdett térségünkben meghonosodni, Felső Magyarországon még csak Pozsonyban és Eperjesen működött hasonló szervezet.

 

A tősgyökeres komáromiak emlékezetében a Víztorony körüli zöldövezet Ráckert néven él, ugyanis a 17. századtól itt volt a városban élő szerbek, vagyis rácok temetkezési helye. Később a temető megszűntével a terület folyamatosan elgyomosodott, gazdátlanná vált, és ezt, a város szívében elhelyezkedő grundot szemelte ki  1905 tájékán a pár évvel korábban megalakult KFC a labdarúgás helyszínéül.  Ifjú éveiket felidéző szenior drukkerek még ma is lelkesen mesélnek azokról az időkről, amikor a Ráckert emlékezetes mérkőzéseknek adott otthont. A hangulatos, orgonabokrokkal szegélyezett pályára vasárnaponként kivonult a város apraja-nagyja.

 

fotó: Buday Mária

 

 hirdetes_810x300  

Később, a Várkerület tövében új sportpálya létesült, így a 60-as évek első felétől a Ráckert térségében, a szépemlékű  focipálya helyén a ma már neves  Gépipari Szakközépiskola építéséhez fogtak hozzá.

 

Maga a Víztorony már hosszú évtizedek óta műemlékként funkcionál, a körülötte kialakított zöldövezet kedves városi pihenőhelyül szolgál. Viszont a rendszerváltást követően egyre inkább elhanyagolódott, és a terület kétes értékű hírnévre tett szert, ugyanis „drogtanyaként” vált ismertté.

 

A helyszín rendbetételéhez a város 2014-ben fogott hozzá, ekkor a komáromi futball kezdeteinek felidézésére emléktáblát helyeztek el,  a park padjaira pedig a leghíresebb, többszörösen válogatott komáromi labdarúgók nevei kerültek fel, melyek egy-egy fémlemezkébe vésve utalnak vissza a dicső múltra.

 

fotó: Buday Mária

 

Ebben, a sport-történet emlékeit megörökítő környezetben kapott most helyet a 10 új edzőgép, hogy ismét az aktív testmozgás, az örömteli pillanatok helyszínéül szolgáljon a város e kedves pontja. A kültéri edzőgépek különféle izomcsoportok nyújtására, erősítésére, ellazítására, továbbá a keringési, légzési szervrendszerek működésének aktivizálására szolgálnak.

 

A körben elhelyezett  tornaeszközöket érdemes  kipróbálni, ám a jól olvasható tájékoztatatót sem árt áttanulmányozni. Mindegyik szerkezet mutatja, hogy mire szolgál, valamint a gyakorlat nehézségi fokozatát is jelöli. A lovaglógép például a láb, a hát , a hasizmok erősítésére alkalmas, ugyanekkor elősegíti a fogyást. Az elliptikus sétáló a keringési és légzési szervrendszerek edzésére szolgál.  Segíti a láb, a hát és a felsőtest izmainak nyújtását és szintén elősegíti a fogyást. A derékmozgató sporteszköz megfelelő  a derékizmok és a hát ellazítására. Segít továbbá a derék nyújtásában és növeli a hát hajlékonyságát. A párhuzamos rúd alkalmas a vállak, bicepszek, tricepszek, mell- és hátizmok általános fejlesztésére.

 

fotó: Buday Mária

 

A tíz edzőgép a fentiekhez hasonló leírásokkal tájékoztat rendeltetéséről, valamint pontos használati útmutatóval is szolgál.

 

A két hete működő fitneszpark a Szlovák Takarékpénztár, Komárom Város, valamint a KOMVaK támogatásával jött létre. A Ráckert újdonságain az érdeklődők egyelőre nem tolonganak, de látogatottsága mégis jelentős. Érdekes jelenség, hogy nem az ifjúság mutatja a legnagyobb érdeklődést. Reggelenként általában szépkorú hölgyek csapata veszi birtokába az edzőgépeket, délután pedig leginkább a gyermekes családok jelenléte figyelhető meg. Gondoskodó nagymamák, az alakjukra ügyelő fiatal anyukák tornászgatnak együtt csemetéikkel. Az aktív szeniorok jelenléte is szót érdemel. A városba érkező turisták is szívesen kipróbálják az edzőgépeket, tehát az érdeklődés számottevő.

 

Aki igénybe veszi az egykori híres focipálya helyszínén kialakított modern fitneszparkot, minden bizonnyal jól jár. Érdemes rá időt szakítani! 

 

További képek:

 

 

 

Buday Mária 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.