Nyitókép: pestisracok.hu

 

Több mint 30 órás műtét után sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket magyar orvosok – írja a hirado.hu a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványra hivatkozva.

 

Az operációra – az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozására – a dakkai központi katonai kórházban (CMH) került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól. Az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek – tudatták.

 

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

 hirdetes_810x300  

 

A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Dr. Csókay András vezetésével. Amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.