Nyitókép: hirhatar.com/illusztráció

 

Tavalyhoz viszonyítva eggyel kevesebb szlovák egyetem kapott helyet a rangos ARWU Academic Ranking of World Universities listáján, mely a világ 1000 legjobb egyetemét listázza. Az első helyen továbbra is a Harvard egyetem áll, az első tízben további 7 amerikai és 2 brit egyetem kapott helyet.

 

Tetszik amit csinálunk? Támogasd a Körképet!

 

Renáta Hall elemző szerint az, hogy idén a pozsonyi STÚ (Slovenská Technická Univerzita) nem került fel az 1000-es listára, még nem jelenti azt, hogy romlott volna az iskola színvonala, ahogy a Komenský egyetem több száz helynyi lecsúszása sem értékelhető színvonalromlásként.

 

 hirdetes_810x300  
Szlovákia – 2019, reprofoto/shanghairankings

 

Hall szavai szerint a rangsorban való elmozdulás, vagy épp az arról való lemaradás oka lehet az is, hogy az adott egyetem munkatársai az előző évben sikeresebbek voltak a publikációk terén, mert épp befejeztek egy kutatást, az új kutatások elvégzése pedig időt vesz igénybe.

 

Szlovákia – 2018, reprofoto/shanghairankings

 

Az elemző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az utolsó előtti 100-as csoportba való besorolás már maga is bizonyítja, hogy a Komenský Egyetem nem tartozik az élvonalba.

 

Magyarország jobban teljesít

 

A magyar egyetemek közül idén is öten kerültek fel az 1000-es listára. 2018-hoz  hasonlóan az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett a legjobb helyen a magyarok közül, miközben a Szegedi Egyetem egy százas csoporttal lejjebb csúszott.

 

Magyarország – 2019, reprofoto/shanghairankings

 

Rontott besorolásán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, komolyan lecsúszott a Semmelweis Egyetem, és nagyjából megtartotta besorolását a Debreceni Egyetem.

 

Magyarország – 2018, reprofoto/shanghairankings

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.