Nyitókép: HB Reavis

 

A Mlynksé nivy utcán folyó hatalmas építkezési munkálatok miatt a pozsonyiaknak és a fővárosba utazóknak még legalább egy éven keresztül el kell viselniük a forgalomkorlátozásokat. Ezek a forgalomkorlátozások nemcsak az individuális, de a városi tömegközlekedést is érintik.

 

Még egy évig fog tartani a forgalomkorlátozás

 

 hirdetes_810x300  

 „Az individuális autóközlekedés és a városi tömegközlekedés számára egyszerre tervezzük a Mlynské nivy körút megnyitását, ami legkésőbb a 2020-as nyári szünet végére várható“

 

– jelezte a magisztrátus sajtóosztálya.

 

A főváros tájékoztatása szerint a Mlynské nivy körút és a Nivy autóbusz-pályaudvar építésével is jól haladnak. Az eredeti tervek szerint a városi tömegközlekedést már idén ősszel megnyitották volna a rekonstruált utcán, ám a szakemberekkel, a városi képviselőkkel, valamint a befektetővel folytatott tanácskozás után elálltak ettől a tervtől.

 

A körút jobbá tétele miatt késik a projekt

 

A projekt késését azzal magyarázzák, hogy a lakosok, kerékpárosok, gyalogosok és az utasok számára is jobb feltételeket szeretnének biztosítani.

 

„A kétirányú kerékpárutat az utca északi oldalára helyeztük át, ami biztonságosan el lesz választva az úttesttől. Ez a megoldás azt is lehetővé teszi, hogy az ideiglenes autóbuszmegálló helyén, az utca déli részén szintén kétirányú kerékpárútvonalat alakítsunk ki“

 

– fejtette ki a magisztrátus a projekt késének okát.

 

Az új negyed 2020 szeptemberére készülhet el

 

A város tájékoztatása szerint a javítások keretén belül a járdákat 4,2 méterről 5,5 méterre bővítik, megváltoztatják a sávok szélességét, illetve növelik a fa- és növénymennyiséget a körúton.

 

2020 szeptemberében a forgalom elindítása után megnyitják az új autóbusz-pályaudvart, a bevásárlóközpontot, valamint a többi adminisztratív- és lakóépületet is.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!