Hirdetés (X)

Mindennapjaink

Terminátor – Sötét végzet – Ütős mozi, kihagyott ziccerekkel (Filmkritika)

Ki kell mondani, Linda Hamilton és Arnold Schwarzenegger játéka tartja a felszínen a Sötét végzetet

Nyitókép forrása: 

 

Szögezzük le az elején, hogy a Terminátor-franchise legújabb része egy élvezhető és ütős mozi. Olyannyira, hogy sikerült némi életet lehelnie a Genesys által padlóra küldött sorozatba, ami azért nem kis teljesítmény. Persze, ehhez az alkotóknak újra vászonra kellett csalnia Linda Hamiltont és Arnold Schwarzeneggert. Kétségkívül ők jelentik a film lelkét, amely az elcsépelt alaptörténet és a gyenge drámai felhozatal miatt is elfárad a két órás játékidő végére. De haladjunk sorjában.

 

A sztori nem hoz semmi újat. Adott egy minden korábbinál modernebb és legyőzhetetlenebb gyilkos robot, egy látszólag minden ok nélkül célponttá váló fiatal lány, akinek jövőjén az emberiség sorsa múlik, és a védelmezők, akik életüket is feláldoznák érte – belőlük ezúttal három is van. Az alkotók igyekeztek azért újítani, ezért a Rev-9-es robot már halmazállapot szerint tud ketté osztódni. Az első akciójelent egészen merész koncepcióra utal, végül azonban a sztori vég nélküli menekülésbe fordul, és elpufogtatja az ilyenkor kötelező közhelyeket, mindezt persze látványosan lehengerlő módon teszi, sokszor túlzásokba is esve.

 

Külön dicséret jár azért, hogy a cselekmény ütemezése zseniális, rengeteg hibát elfedve épp a kellő időben és adagokban árasztja el feszültséggel a nézőt, ennek pedig az első húsz perc tempós jelenetei ágyaznak meg. Azonban ez is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy ne érezzük a kelleténél kb. fél órával hosszabbnak a filmet.

 

A remény hal meg utoljára – de végül az is meghal

 

Épp ezért ki kell mondani, Linda Hamilton és Arnold Schwarzenegger játéka tartja a felszínen a Sötét végzetet. Ők csepegtetnek némi reményt a nézőkbe, hogy a film során talán kibontakoznak végre azok az emberi drámák, amelyek a legendás második rész óta hiányoznak a franchiseból. Főleg, hogy az alkotók egy huszárvágással megszabadultak a Terminátor sztoriján holtteherként lógó, bukást jelentő részek történetétől, és az Ítélet napjától veszik fel a fonalat.

 

Sajnos azonban csalódnunk kell: az emberi drámák kibontakozásának ígérete csak ígéret marad. Bár minden szereplő motivációjára fény derül, de lapos és élettelen módon. A szereplők között – Hamiltont és Schwarzit leszámítva – nincs dinamika, mintha semmilyen hatással nem lennének egymásra. A jövőből visszaküldött, felturbózott védelmezőnő (Mackenzie Davis) karaktere mintha képtelen volna a fejlődésre, pedig volt lehetőség a közte és Sarah Connor közötti versengés kibontakoztatására: a küldetést teljesítő, jövőből jött katona és a sokat látott túlélő. Vajon melyik alkalmasabb a célpont megvédésére? Apropó célpont.

 

Natalia Reyes képtelen volt felnőni a szerephez. A film első felében hisztériázó kamaszként viselkedik, mexikói szappanoperákban látott rinyálása idegesítő, karaktere egyáltalán nem szimpatikus, és, már bocsánat, de semmi, de semmi jelét nem mutatja annak, hogy ő lenne az emberiség megmentője. Schwarzi karaktere sem sikerült a legjobbra, de már puszta jelenléte és Sarah Connorhoz fűződő kapcsolata is pozitív hatást gyakorol a nézőre. Főleg az utolsó összecsapáskor, mikor (vigyázat Spoiler) ellenfelének képébe vágja: járt abban a jövőben, ahonnan ő jött, és kudarc volt. Persze a nagy finálé előtt már nem maradt több idő kiaknázni az ebben rejlő lehetőséget. Így katarzis helyett marad a kínos hiányérzet.

 

A másodlagos mondanivaló – amikor belemásznak a fejünkbe

 

A film másodlagos mondanivalóira is érdemes odafigyelni. Indokolt a többes szám, mert nem egyetlen vonalon közvetít háttérüzeneteket, amelyek ráadásul ennél a filmnél nem alattomban kúsznak be a tudatalattinkba, hanem pofátlanul belemásznak a képünkbe. Vigyázat, spoilerveszély!

 

A főbb szerepek karakterei mind nők, leszámítva a főellenséget, és a megöregedett terminátort. Az előbbi azonban negatív szereplő, az utóbbiról pedig kiderül, hogy még testi kapcsolatot sem tud létesíteni feleségével és csak azért van vele együtt, mert nyavalygás nélkül ki tudta cserélni a nő fiának pelenkáját. Ha lehet így fogalmazni, ez az egyébként egész jól sikerült akciófilm egy tesztoszteron bombának álcázott női emancipációs nukleáris csapás. Érződik tehát az újhullám hatása, és talán épp ezért volt elfogadható Reyes csapnivaló teljesítménye is az alkotók számára, aki a hisztis amerikai kamaszlányok szegmensét hivatott megszólítani.

 

A filmben több utalás is rejtőzik az önmagát vécén lehúzó emberiségre. A Skynetet Sarah Connor legyőzte, a jövőben azonban más néven egy másik rendszer mégis megtámadja az emberiséget. Ráadásul nem az új Skynet indítja el a nukleáris apokalipszist, hanem az emberek. Egy másik jelenetben Schwarzi jegyzi meg, hogy mindent egybevetve az emberiség „74 százalékos eséllyel barbárságba süllyed”. Nehéz nem párhuzamot vonni a globális klímaváltozással, ahogy az is érezhető, hogy az alkotók igyekeztek a felelősséget a szuperszámítógépről az emberiségre hárítani – ami az automatizált gyártósorok és a nanotechnológiás orvosi kutatások korában ne lepjen meg minket.

 

És végül, nem lehet elsiklani korunk egyik legmeghatározóbb politikai kérdése felett sem. Merthogy az eszeveszett menekülés egy számottevő része a mexikói-amerikai határnál játszódik, főhőseink mexikói illegális bevándorlókkal együtt utaznak és embercsempészek segítségével jutnak be az USA területére.

 

Maga a szereposztás is magában hordozza a központi politikai üzenetet: a mexikói lányt egy nanotechnológiával felturbózott fiatal fehér nőnek és egy jobb napokat is átélt, de még erős, tapasztalt szintén fehér másik nőnek kell megvédenie ellenségeitől, mert ez a kötelességük – és ők el is juttatják a kis mexikóit A-ból B-be a határon keresztül, hogy aztán a fináléban a törékeny lány megtalálja helyét az amerikai valóságban, sőt, vezérévé váljon. Mintha Angela Merkelt és Greta Thunberget állították volna a migránskaraván élére.

 

Összefoglalva tehát a Terminátor – Sötét végzet egy látványos, feszültségdús, ütős mozi, ami azonban rengeteg kihagyhatatlan lehetőséget szalasztott el, és ezért a katarzis erősen középszerűre sikeredett.

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket