Jolán
  • HUF: 332.80
  • USD: 1.11
  • 10 °C
  • 15 °C
Mindennapjaink

“Megértem Trianon fájdalmát” – megérkezett Donáth Anna kínos magyarázkodása

Csütörtökön még büszke szlovákokat csinált volna a felvidéki magyarokból. Naná, hogy nem úgy gondolta

Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Ahogy a Körkép.sk beszámolt róla, a héten a PS-SPOLU Magyar Platformjának „magyar” jelöltjeit bemutató rendezvényén felszólalt a magyarországi Momentum alelnöke és EP-képviselője, Donáth Anna is, aki beszédében azt találta mondani, hogy „…mert lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk”.

 

A sokak zsebében nyilván bicskanyitogató kijelentés hatalmas sajtóvisszhangot keltett határon innen és túl. Olyannyira, hogy a momentumos politikusnő végül vasárnap reggel kénytelen volt facebook-bejegyzésben magyarázni bizonyítványát – naná, hogy nem úgy gondolta, ahogy mondta.

 

„Nemzeti traumákról szólva a lehető legpontosabban kell fogalmazni, kiváltképpen, ha e sebek gyógyításán dolgozunk. Ezért szeretném egy félreérthető mondatomat tisztázni.”

 

kezdi bejegyzését Donáth, majd azzal folytatja, hogy ő nem úgy értette, ahogy mondta. Állítása szerint azt akarta kifejezni, hogy a „felvidéki magyar saját magyarsága mellett ma egyre inkább büszke lehet Szlovákiára is”.

 

A PS/Spolu első nagy, magyar hibája

 

Csakhogy ez nem változtat azon a tényen, hogy magyarországi magyarként egy szlovák párt mellett kampányolt egy felvidéki magyarok sértő kijelentéssel, ráadásul semmibe vette a magyar állam nemzetpolitikai célkitűzéseit.

 

Mindezek után Donáth azt állítja, hogy „tiszteletben tartja” és „anyaországi magyarként megérti” a Trianon okozta fájdalmat.

 

Hogy mennyire nincs tisztában a felvidéki politikai történésekkel, az kiderül a következő bekezdésből:

 

„Nekünk az a legfontosabb, hogy képviselethez jusson a magyar kisebbség a határon túl – pontosan azért kampányoltam a PS-SPOLU Magyar Platformjának, hogy végre erre nyíljék valódi esély.”

 

És persze miben látja a macronista Momentum képviselőnője a határon túli magyarság problémáinak megoldását? Abban az EU-ban, amely 15 éve nem tudott, vagy inkább nem akart áttörést elérni az őshonos kisebbségek jogállásában:

 

„Vannak a nemzeti közösségnek olyan közös traumái, melyek kapcsán a legpontosabban kell fogalmazni. Különösen igaz ez akkor, amikor a nemzeti határok e közösséget felszabdalják. Viszont lássuk, hogy az Európai Unió újra képes egyesíteni minket.”

 

Végül, a botrányt keltő mondatára vonatkozóan közli:

 

„Ha a Révkomáromban elhangzott beszédemnek az az egyetlen mondata félreérthető volt, s ezzel megbántottam a felvidéki magyarok közül némelyeket, a fentiekben kifejtett gondolattal megkövetem őket, s remélem immár számukra is világos, hogy valójában mire gondoltam.”

 

A Momentum nem csak Szlovákiában kampányol többségi párt mellett a magyar pártokkal szemben. Erdélyben ugyanez a helyzet, ahol Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke Dan Barna, a liberális USR-PLUS államfőjelöltje mellett kampányolt az RMDSZ-es Kelemen Hunor ellenében Kolozsváron. Sőt, korábban „tévedésből” azt állította, hogy Barnáéknak van kisebbségi programja – pedig nem volt.

 

Komáromban mutatták be a PS-SPOLU Magyar Platformjának jelöltjeit

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Csemez László
2019. nov. 10. 23:34

Ezekböl a Momentum-tinókból nagy Momentum-ökörcsorda lesz.

Édes Erdély
2019. nov. 11. 10:13

Kun Béla szellemi unokái ugyan mit érthetnének meg Trianonból, hiszen az 1919-es patkány lázadással ők maguk voltak a legfőbb előidézői Trianonnak!

Fehér István
2019. nov. 11. 16:49

Rosszindulatú Liba Leontin! Internacionalista libsi - haza- és nemzetáruló!

Tolnai Péter
2019. nov. 12. 17:11

Nem kell túlzásba esni! Elismerte,hogy rosszul fogalmazott. Igen, minden szlovákiai magyar büszke polgára lehet az országnak. Igaz. Akinek nem tetszik a PS -Spolu szabadon választhatja a Híd - MKP csapatát.

PETHŐ ATTILA ISTVÁN
2019. nov. 15. 17:36

Ha valaki az EU-ig tudott kapaszkodni, akkor - nem most - megtanulhatta volna, hogy gondolatait érthetően fejezze ki, s ne utólag magyarázza, hogy mit is akart mondani! Mondjuk úgy ahogy most én gondolom és mondom: Magyarország egyik legnagyobb szégyene közé tartozik ez a műveletlen nőre hajazó sejthalmaz!!!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket

Megosztás